Megrahi amolyan népi hős Líbiában, legalábbis az ország sajtója így állítja be azt az embert, akit a skóciai Lockerbie fölött felrobbantott Pan Am-gép katasztrófájával kapcsolatban elítéltek és börtönbe zártak. Mikor hazaérkezett, a repülőtéren hatalmas tömeg várta, Kadhafi személyesen köszöntötte és átölelte. Washington és London külön-külön is nemtetszését fejezte ki a fogadtatás miatt, mondván, az emberbaráti gesztusuk nem a líbiai rendszernek szólt, a hivatalos helyi hírügynökség azonban úgy tálalta a hazatérést mint bizonyítékot, hogy Megrahi „politikai túsz” volt, elengedése is ezt bizonyítja. Megrahi maga soha nem ismerte el vétkességét. Líbia örökifjú és ötletekkel teli vezetője 1988 és 2003 között tagadta, hogy országa bármilyen módon kapcsolatban állt volna a robbantókkal, majd két évvel Megrahi elítélését követően mégis elismerte Tripoli felelősségét, és beleegyezett a kártérítés (a 270 áldozat családjainak egyenként tízmillió dollár) megfizetésébe. Ennek 40 százalékát azonnal, további 40 százalékát pedig azt követően fizette ki, hogy Nagy-Britannia és Bulgária javasolták a nemzetközi szankciók feloldását Líbia ellen. Akkoriban Tony Blair brit miniszterelnök személyesen tette tiszteletét a líbiai vezető beduinsátrában, és a lehetséges együttműködésről tárgyaltak.
Blair most azt mondja, egy szó sem igaz abból, amit Szeif al-Iszlam Kadhafi nyilatkozott a beteg terrorista kiszabadulása kapcsán. A líbiai vezető fia arról beszélt, hogy Líbia Megrahi kiszabadulásához kötötte bizonyos energiaüzletek nyélbe ütését, így a mostani esemény megnyitja az utat a gazdasági együttműködéshez. A britek szerint Skócia függetlenül intézi bírósági ügyeit, és egyedül azért engedték haza Megrahit, mert bizonyíthatóan súlyos beteg, prosztatarákja három hónapon belül végez vele.
A brit magyarázat hamisnak is tűnhet, mert a királyság gazdasági minisztere, Lord Mandelson nemrég Szeif al-Iszlamot vendégül látta nyári üdülése során a görögországi Korfun. A vezető fia is hangsúlyosan köszönetet mondott „a brit kormányban ülő barátainak”, akik segítettek a kiszabadításban. A gazdasági együttműködés pedig igenis lehetséges a jelenleg épp Nyugat-barát Líbiával. Franciaország és Olaszország a nyitást követően azonnal belevetették magukat a helyi gazdasági körforgásba, és nem szégyelltek együttműködni a nem is olyan rég még elutasított vezetővel. Líbia Afrika legnagyobb kőolajtartalékával rendelkezik, földgázkincse is jelentős, ezekre pedig minden államnak szüksége van. Tony Blair 2004-ben arra utalt, hogy Líbiát vissza kell terelni a „fősodratú” államok közé, és katonai együttműködést ajánlott Kadhafinak. Az akkori beszámolók szerint a British Aerospace előrehaladott tárgyalásokat folytat a líbiai tisztviselőkkel, a Shell pedig érdekelt lehet az energiaszektorban.
Napi balfék: Bud Spencer tanácsai a diszkójampinak