Ha felnőttként operába megyünk, viszolygunk a raptől, a randizást, az idétlen tinivígjátékokat juttatja eszünkbe, a féloldalasan hordott baseballsapka erőltetett modernkedést sejtet, a túlzottan is aktualizált megjegyzések pedig sután hatnak. Legalábbis harmincon felül. A kis kéményseprő Bata Rita átiratában – merthogy a rendező-koreográfusnő elővette és napjainkra alkalmazva kibővítette az eredeti Csináljunk operát! című ifjúsági darabot, amelynek utolsó felvonása az ismert Britten-mű – azonban a célkorosztálynál bombasiker, már ha lehet ilyet mondani egy huszadik századi operára. Felnőttnek az egyórás bevezetés hoszszú és értelmetlen, egy gyereknek viszont épp azt világítja meg, amit különben nekünk kellene nekik hosszasan magyarázni, kérdések özönében vagy éppen a kínos hallgatásban. Rap és baseballsapka, mozi és randi, utalás a tavalyi népszerű gyermekelőadásra, a Pomádé királyra – egy órában épp olyan hosszú és természetes, amiből egy ilyen korú gyerek megérti, mi az a gyermekmunka, mit is csináltak régen a kis kéményseprők. De azt is megérzi, mi is az a felelősség, és hogy összefogással mindannyian tehetünk azért, hogy egy kicsit szebb és jobb legyen a világ. Talán túl szép, de a felnőttes, igaz történet meseszerű tanulságával szolgál, és ez Bata Ritánál célhoz ér. Ötéves kisfiam volt a gyermekkritikusom, aki óvodáskora ellenére tökéletesen vette a lapot, és élvezte mind a két órát. Bata Rita gyermekszemmel látta és láttatta az operát.
A második már a Britten-darab volt, opera az operában alapon, az első rész tornatermi díszleteit felhasználva, egyértelmű utalásokkal, mint a tornatermi ló, ami a végén a kocsi elé befogott állattá változik, vagy ahogy az ugrószekrény alakul át Sammyt, a kis kéményseprőt bújtató szekrénnyé. A habszivacs fekete és fehér kockák, a fürdés utáni színcsere, a fekete-fehér, szürke színvilág a jelmezeknél mind-mind a későbbi modern rendezések befogadását készíti elő (díszlet: Ágh Márton, jelmez: Hornyák István). Egységes és érthető ez a képrendszer, amely egy kosztümös verziót ötvöz a kortárs megoldásokkal. Vonósnégyes, zongora és karmester a színpadon, az egyszerűbb részeket a felvezető felvonásban betanítják a közönségnek: csupa olyan megoldás, ami a felnőttoperák megértését és élvezetét alapozza meg.
A szereplők teljesítményét nehéz értékelni, hiszen a pálya legeslegelején álló ifjakkal állunk szemben, akik elé már a színpadi lét is meglehetősen nagy elvárásokat állít. Ehhez képest rutinosan, természetesen mozgó és beszélő, szépen és érthetően artikuláló, ígéretes gyermekénekeseket és nagyszerűen mozgó gyermektáncosokat láttunk.
(Britten: A kis kéményseprő, premier, Operaház, 2009. 09. 20.)
origo.hu
Újabb helyszínről dobatta ki Magyar Péter a testőreivel a HírTV stábját
