Kisebbségi nyelvek iránti érzéketlenségből alighanem Franciaország viszi a prímet Európa nyugati felében. A hatszögű, a forradalom óta önmagát tökéletes egységként kifejező állam egyetlen hivatalos nyelve a francia. Igaz, hogy az 1999-es felmérés szerint Franciaország lakosságának 92 százaléka, 42 millió ember ezt beszéli anyanyelveként, de 1,67 milliónak édesanyja az okszitán valamely változatán (például gaszkon vagy provanszál nyelven) énekelte a bölcsődalt, 1,42 millióan pedig az oil nyelvcsalád valamely, a franciától eltérő ágát használták gyermekkorukban. Jóval kevesebben vannak náluk azok, akik bretonul tanultak gyermekkorukban, de az elkötelezettség Asterix késői leszármazottaiban erősebb a nyelv iránt, mint a többi kisebbségi csoport tagjaiban. Párizs gyakorlatilag nem támogatja a breton nyelvoktatást, állami pénz csak az önkormányzattól érkezik. Ám ez is nagy előrelépés ahhoz képest, hogy a múlt század hatvanas éveiig a bretont (ahogy a többi kisebbségi nyelvet is) szándékosan irtották, kinevették az azt használó gyerekeket az iskolában, mivel a nemzeti egységet féltették a kisebbségektől. A breton használata ódivatúnak számított, amelynek el kell pusztulnia. A breton nyelvoktatást 2008-ban a francia kormány megpróbálta az iskolákban megvalósítani, ám az alkotmány szerint az oktatás nyelve kizárólag a francia lehet, ezért nem valósulhatott meg a reform. Ehelyett civil szervezetek indítottak el egy magániskola-hálózatot, amely a Diwan (mag) névre hallgat, itt az oktatás nyelve a breton. A program viszonylag sikeresnek mondható, évről évre nő a hallgatók száma, tavaly 12 ezer diák tanult valamilyen breton iskolában, amely a gyerekek 1,4 százaléka. Innen azért látható, hogy van még hova fejlődni.
A Diwan elmélete nem új, azt az írektől vették át, akik épp eleget sopánkodtak anyanyelvük elveszítése miatt. Bár Írország lakói számára az angol felvétele a nagy nyugati gyarmatosító – és az Amerikába való kiáramlás – miatt kézenfekvő volt, a brit uralom végét követő nemzeti ébredés a nyelv felújítását is jelentette. Írország tudatosan kétnyelvű, az ír használatát ma is megkövetelik az iskolás gyerekektől, és az Európai Parlament felszólalásait is lefordítják írre, ahogy az új útlevelekben is megnézheti bárki ennek a furcsa hangzású kelta nyelvnek a szófordulatait. A Gaelscoil (ír iskola) névre hallgató mozgalom jelenleg 368 általános és középiskolát tudhat magáénak Írországban, ennek fele a máig írül beszélő északnyugati országrészben (Gaeltacht) található. Egy ehhez kapcsolódó óvodarendszer is kiépült, ahol mintegy négyezer kis Máire, Siobhain vagy Toirdhealbhach issza kakaóját és tanul ír mondókákat. A rendszert kiterjesztették Észak-Írországra, ahol a diákok egy százaléka jár ír nyelvű iskolába. A felmérések azt mutatják, hogy Írország 4,5 millió lakója közül mintegy 40 ezren élnek olyan háztartásban, ahol szinte kizárólag írül beszélnek, de a lakosság 42 százaléka úgy nyilatkozott a kérdezőbiztosoknak, viszonylag jól beszél írül, bár nem az az anyanyelve.
Más helyzetben van egy másik, szintén a nemzeti öntudatot erősítő kelta nyelv, a walesi. Az angol persze teljesen uralja a mindennapokat, de a walesit máig a lakosság mintegy 20 százaléka beszéli, sőt a nyelv egyre népszerűbb, az azt beszélők száma pedig emelkedik. Az utcákon kétnyelvű táblák vannak, a walesi és az angol egyenlő értékűnek tekintett nyelvek, és az sem számít mostanság meglepőnek, ha fiatal gyerekek angolul beszélnek egymással idegen jelenlétében, de ha magukra maradnak, walesire váltanak, mert úgy könnyebben fejezik ki magukat. A brit törvények értelmében a walesi ismerete elegendő a brit útlevél megszerzéséhez, hasonlóan az angolhoz és a skóthoz.
Ez utóbbi pedig inkább halott, mint élő, a skótok kevesebb mint két százaléka használja, ők az ország északnyugati részén élő öregek, ráadásul az újjáélesztésre sincs túl nagy esély érdeklődés hiányában. A romantikusoknak maradnak a skót felföld zord tájain megálló vonatok megállói, amelyek egy elmúlt világot idéznek (Invernesstől északkeletre, Kyle of Lochalsh felé a következő állomásokat érinti a vonat: Garve, Lochluichart, Achanalt, Achnasheen, Achnashellach. Ezek a skót nevek angol megfelelői!) Az invernessi Marks & Spencer bolt ajtaján emellett skótul is ki van írva, hogy tolni és húzni, az „et” jelet pedig a skót „agus” szó helyettesíti. A skót nyelv ugyanis kevéssé használható a mindennapi életben, a fiatalok számára nem divatos, ráadásul a kevés anyanyelvi beszélő azt jelenti, hogy az új fogalmakra mesterségesen kell szavakat kitalálni, és nem természetesen alakulnak ki a kifejezések.
Svájc egyik hivatalos nyelve, a rétoromán is küzd a fennmaradásért, bár az sokat elárul imázsáról, hogy egyes, az alpesi országban élő magyarok tréfásan „réparománnak” nevezik a főként elzárt hegyi falvakban élő öreg parasztok által használt nyelvet.
A külső szemlélő által viszonylag egynyelvűnek tűnő Németország (ahol a lakosság 95 százaléka németül beszél) is rendelkezik belső kisebbséggel, ilyen például a északi alsószász nyelv, amelyet például a Harz-hegység falvaiban beszélnek, de nem különböztetnek meg hivatalosan az államnyelvtől. Egy onnan érkező fiatalember mesélte, hogy számára a Düsseldorfba költözés azért volt különösen nehéz, mert meg kellett tanulnia németül. „Mikor viszont édesanyámat hívom telefonon az irodában, megáll az élet, és mindenki engem figyel. Elméletileg ugyanazt a nyelvet használjuk, de engem senki sem ért meg” – mondta a nagy német multicég alkalmazottja.
origo.hu
Mutatjuk, mit kell tennie annak a szerencsésnek, aki megnyerte a hatos lottó főnyereményét
