Lesz állandó elnöke az EU-nak?

Az Európai Unió a reménye szerint életbe lépő lisszaboni szerződéssel két új európai csúcsvezetőt nevez ki. Az unió elnökét, akinek fő feladata az lesz, hogy egy egyszer megújítható két és fél éves időszak alatt az EU csúcsértekezletein elnöki szerepet töltsön be, valamint az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Lisszabon vagy Nizza? Ha Václav Klaus cseh államfőt sikerül rávenni arra, hogy időben aláírja a lisszaboni szerződést, akkor a hónap végén az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozóján felszállhat a fehér füst, és megválaszthatják azt az embert, aki világszerte képviseli az Európai Uniót, valamint az unió fő külpolitikusát. Ebben az esetben megindulhat az Európai Bizottság felállítása az új szerződés szerint. Ennek értelmében mind a huszonhét tagország jelölhet biztost. A jelenlegi bizottság mandátuma a hónap végéig tart. Ezt követően Barroso elnök csapata ügyvezetővé válik mindaddig, ameddig az új team – legyen az a mostani, nizzai, vagy az új, a lisszaboni szerződés szerinti – fel nem áll. A tervek szerint az Európai Parlament novemberben hallgatja meg a bizottsági jelölteket – feltéve, ha a nevezések az októberi csúcs idejére lezárulnak, ami egyre kevésbé valószínű. (L. I.)

Silvio Berlusconi, a jobboldali olasz kormányfő október 14-én az Il Foglio lapban levélben állt ki amellett, hogy Tony Blair, a volt brit munkáspárti miniszterelnök legyen az Európai Unió legfőbb szerve, az állam- és kormányfők akaratát kifejező Európai Tanács és így az egész közösség vezetője. Vagyis Európa „arca”, ahogyan sokan nevezik az új posztot.
Erről beszélve kérdezte egy neve elhallgatását kérő európai diplomata azt, hogy „tudja, mi a különbség az önök Gyurcsánya és Blair között?”, majd így felelt az általa feltett kérdésre: „Gyurcsány Magyarországnak hazudott, és a magyarokat verte át. Blair a világnak hazudott, és a világot verte át”. Ezzel arra utalt, hogy Blair miniszterelnökként szándékosan hamis bizonyítékok alapján – a brit sajtó szerint a konzervatív, jobboldali „Bush pudlijaként” – támogatta az iraki háborút – az ismert következményekkel. Vagyis azzal, hogy segített Európa „régi” (nyugati) és „új” (keleti) felének szembeállításában, egy távoli ország elpusztításában, egymillió ember halálának és több millió földönfutóvá válásának előidézésében. És saját bukásában, valamint meggyűlöltetésében.
Albion a jelek szerint most, amikor Blair még a korábbinál is nagyobb posztra vágyik, nem felejt. Néhány napja a londoni Szent Pál-székesegyházban, ahol a királynő és politikusok emlékeztek az iraki háború áldozataira, egy ott elhunyt katona édesapja nem fogadta el Blair felé nyújtott tenyerét. „Vér tapad a kezére”, mondta a volt kormányfőnek, aki Bush-barát politikája miatt bukott meg hazájában.
William Hague, a májusi brit választásokat várhatóan megnyerő toryk árnyék-külügyminisztere pedig kijelentette: „Nem azért szabadultunk meg Tony Blairtől Nagy-Britanniában, hogy az unió elnökeként találkozzunk vele”.
Blair hátrányai napestig sorolhatók. Blair az Európai Unióval szemben alapvetően szkeptikus, annak közös pénzét elutasító azon ország volt miniszterelnöke, ahol egyébként a konzervatívok győzelme után rendezendő népszavazással – és feltételezve, hogy Václav Klaus cseh államfő addig elhúzza a lisszaboni szerződés ratifikálását – maga az uniós elnöki poszt válhat semmissé.
Sokan emlegetik azt is, hogy közel-keleti főmegbízottként semmit nem tett feltétlen Izrael-barát politikája és tétlensége miatt.
De a volt miniszterelnöktől egyet nem lehet elvitatni. Világszerte ismerik. Ellentétben oly sok jelölttel, mint a britekkel szemben törleszteni kívánó Benelux államok jelöltjeivel, elsősorban Jan Balkenende, negyedszer is a holland kormány élén álló miniszterelnökével vagy az 1995 óta a luxemburgi kormányt vezető Jean-Claude Junckerrel, az Euro-csoport elnökével, netán Herman Van Rompuy jelenlegi vagy Guy Verhofstadt korábbi belga miniszterelnökkel. A Benelux államok a múlt héten Blair alkalmatlanságát indokoló iratot köröztek az unióban, beleértve „megosztó” személyiségét, nyilván nem elfeledve, hogy a múltban a britek hányszor gáncsolták el az Európai Bizottság elnöki posztjára javasolt Benelux államoki jelölteket.
Blairt újabban – nem túl lelkesen – a jobboldali Merkel német kancellár is támogatja, míg Sarkozy francia elnök kifarol támogatása mögül, és inkább Felipe Gonzálezt, a volt spanyol szocialista minisztert tolja előtérbe. Zapatero spanyol miniszterelnök pedig Blairt hálából támogatja, amiért segítségére volt a baszk terrorizmus elleni harcában.