El tudnak képzelni egy olyan helyet, ahol a mozgássérült ember szabadon közlekedhet? És olyat, ahol a siketet nem nézik butának, hanem figyelnek rá? Ahol az értelmi fogyatékos fiatalember megdöbbentő pontossággal javítja ki a tájékozatlant? És olyan helyet el tudnak képzelni, ahol az „épek” szorulnak a fogyatékos emberek segítségére? Ugye nem? Mert mindez lehetetlennek tűnik ma Magyarországon. Az okok közismertek: meglévő, de betartatlan törvények, ratifikált, de figyelmen kívül hagyott nemzetközi egyezmények, tehetetlenség, pénztelenség és cinizmus. Az eredmény: magukra hagyott, létminimumon tengődő sérült emberek, a fogyatékos gyerek nevelésébe belerokkant családok, eszköz és lehetőség híján soha saját lábukra nem álló fiatalok. Azt mondják, munkájuk az épeknek sincs, mit akarnak akkor „ezek”? Természetesen ugyanazt, amihez mindannyiunknak emberi mivoltunkból fakadóan jogunk van: iskolát, munkát, megélhetést, családot, barátokat, szabad mozgást, tájékoztatást, azaz emberhez méltó életet.
Budapest VI. kerületében, a Dessewffy utcában még működik egy ilyen hely, az Ability Park, nyolcvan, többségében fogyatékos embernek ad értelmes munkát, egyelőre. Az interaktív élményparkot ugyanis – hiába egyedülálló Európában – a csőd és a bezárás fenyegeti.
A válság hatására elmaradnak a szponzorok, ráadásul a kormány 2006 óta nem hirdette meg a költségkompenzációs támogatásra szóló pályázatot, a következőkből pedig kizárta az állami hozzájárulásban addig nem részesült szervezeteket, így őket is – panaszolta Nagy Géza, az egyesület elnöke. Pedig 2002 óta több százezren, iskolások, családok voltak kíváncsiak az Ability Parkra. Az animátorok és segítők többnyire vak vagy gyengén látó, mozgássérült, autista, illetve értelmi fogyatékos fiatalok. Ők magyarázzák el a játékszabályokat, és segítenek, ha valamelyik próbán bajba kerül a látogató.
Csiga, becsületes nevén Dudás István minden mondata telibe talál. Kedvesen, mosolyogva és tiszta szívvel tanít a Posta nevű játékban. – Ki tudod tölteni az adóbevallásodat? – kérdezi. – Nem – felelem –, mert nem értem. – Látod, mi is így vagyunk egy csomó dologgal – magyarázza.
A kerekes szék nehezen mozdul, pedig a jobbik fajtából való, örülök, amikor segítséggel sikerül egyenesbe állítanom. A kapu meglegyint, és többszöri próbálkozásra sem tudom bevenni a kanyart. A vékonyka, de igen határozott Hruskó Erika elektromos székéből magyarázza a trükköt, ő pillanatok alatt megteszi ugyanezt, évek óta így közlekedik.
Keskeny Anita, a Sötét ügyek nyomozós játék felelőse igazít el, hogyan lépjek, mire figyeljek, miként használjam a fülem, az érzékeimet, ha a szemem már nem segít. Viszonylag ügyes vagyok, csak az ágynak és az ajtófélfának megyek neki, és – segítséggel – megtalálom a rejtély kulcsát is, enyém a nyeremény, a csodasüti receptje. Odébb egy lány Braille-írásra tanít, türelemmel, mosolyogva, nem szégyellem a kérdéseimet, és saját Braille-névkártyával távozom. Kacsinkó Adrián, a siket fiatalember jó hírrel vár: tán mégiscsak megszavazza a parlament, és önálló nyelv lesz a jelnyelv. Akkor majd „hivatalosan” is jelelhetnek, mert eddig hiába volt nagy szükség rá, iskolában nem tanították. Sokadik próbálkozásra – minden rezdülésnek jelentősége van – megtanulom eljelelni a nevem. Beleizzadok.
Zozó, azaz Kollár Zoltán feje fölött felirat: nagyon szeretek beszélgetni! Játszóasztalán nyíl, rajta az útmutatás: figyeld a bal kezem kisujját. Mert ő így érteti meg magát, Bliss-jelekkel. Szavak, ábrák, betűk a táblán, engedetlen, rángatózó kezével mégis sikerül ráböknie a megfelelőre. Nem értem, újra meg újra rámutat, végül lassacskán megtanulom összefűzni a jeleket, rám mosolyog, megdicsér. Beszélgetünk, és kiderül, hogy Zozó, aki egyébként segédanimátorként dolgozik, egy kicsit szomorú, mert rövidesen el kell költöznie a Marczibányi térről. Albérletet keres, ahol – segítővel – önállóan élhetne. Haza, Bábolnára, semmiképp nem megy, mert itt van az, ami életben tartja: az Ability Park, a barátai, a munkája.
origo.hu
Droggal fizetett a bátorterenyei család a munkásoknak
