Politikai döntések

Új utat kezdett el Barack Obama az amerikai diplomáciában, a nagy kitüntetés mégis hirtelen jött, szinte senki sem számított rá, legkevésbé maga az érintett. A Bush-éra erőpolitizálása után Obama partnerekként fogadja el a külföldi országokat, és tárgyalásos úton kívánja rendezni mind az afganisztáni helyzetet, mind az iráni nukleáris program miatti zűrzavart. Meglepetést okozott, hogy az elődje által annyira fontosnak tartott rakétavédelmi pajzsról rövid idő alatt lemondott, elrendelte a guantánamói börtön kiürítését, és – amerikai elnöktől szokatlanul – már ciklusa kezdetén elkezdte a tárgyalásokat a közel-keleti békéről.
A Nobel-békedíjat kiosztó csoport általában politikai döntést hoz, tudván, milyen nagy dicsőséggel és felelősséggel jár a díjazottnak a kitüntetés. A névsort végigböngészve látható, milyen séma alapján dönt a bizottság, s mitől félt az adott korban az emberiség. A békedíjat a volt demokrata elnökjelölt, Al Gore környezetvédelmi tevékenységével érdemelte ki az Éghajlat-változási Kormányközi Testülettel karöltve 2007-ben, mivel rámutatott a globális felmelegedés jelentette veszélyekre. 1985-ben egy másik csoport, az Orvosok Nemzetközi Szervezete a Nukleáris Háború Megelőzéséért kapta a díjat, amely egy 200 ezer fős szervezet, és sokat tett az atomfegyverek leszereléséért. Akkoriban, a hidegháború végén a legfőbb rettegést az egész világot elpusztító atomháború jelentette, ráadásul a hosszú nevű szervezetet épp egy szovjet és egy amerikai orvos alapította. Az ENSZ különböző szervezetei és munkatársai sokszor érdemelték ki az elismerést, mint Kofi Annan és Dag Hammarskjöld főtitkárok, a kéksapkás békefenntartók, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vagy a világszervezet menekültügyi főbiztossága.
A díj odaítélésekor sokat nyomott a latban egy régi és súlyos konfliktus feloldása, amelyért olyanok is megkapták az elismerést, akik maguk a probléma előidézői voltak. Ilyen Henry Kissinger és Le Duc Tho, akik a vietnami háború lezárásáért kaptak díjat, miközben a háborús Amerika és Vietnam külügyminisztereiként lángba borították a Mekong-deltát, Fredrik Willem de Klerk, az utolsó apartheid-párti dél-afrikai miniszterelnök (a szabad választások kiírásáért), vagy a Közel-Kelet összes Nobel-békedíjas politikusa (szám szerint öten), akik egyértelműen felelősek a válságért, és semmit sem tudtak megoldani. Több olyan ember is kapott elismerést, akiknek egyéni teljesítményét díjazta a testület, mint például a mikrohitelezést feltaláló Mohammed Junusz bangladesi vállalkozó vagy a kalkuttai Teréz anya, ők egyszerűen segítettek a szegényeken, pedig nem voltak különösebben befolyásosak. Voltak persze az 1901-től tartó időszaknak olyan személyiségei, akik rengeteget tettek a békéért, de soha nem kapták meg a díjat. XXIII. János pápa, II. János Pál pápa vagy Mahátma Gandhi érdemeit kortársaik és az utókor is elismerte, de a Nobel-bizottság mindig talált náluk érdemesebbet. Mire az indiai politikus megkapta volna, addigra megölték.