Bizony, egyre inkább hiába keresünk. A fenti sorok ugyanis nem most keletkeztek, hanem még 1918-ban, A kékszakállú herceg vára operaházi ősbemutatója kapcsán vetette azokat papírra Bartók Béla első operája című írásában nem más, mint maga Kodály Zoltán. Üzenetén pedig igencsak eltöprenghetünk a mű 91 évvel későbbi, sajátos, szintén Andrássy úti olvasatán. Ez ugyanis megkettőzi az egyfelvonásos operát, kétféle megközelítésből láttatva a mű mondanivalóját.
A kettőzéssel önmagában is alapvető problémák vannak. Először is azt vallom, hogy igazság csak egy van, s a tények szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, ki, hogy és hányféleképpen éli azt meg. Ráadásul ez az opera, és általában Bartók művei annyira komplexek, hogy nemcsak nem ildomos, de nem is lehet azokat értelmezhetően elemeire szedni. Ha Judit „A Nő”, így nagybetűvel, a Kékszakállú pedig „A Férfi”, akkor miért is darabolnánk őket különböző sztereotípiákra, különösen Juditot miért kell egyszer butuska vidéki fruskaként, máskor pedig rámenős szexidolként ábrázolni? Vagy a nőkről csak ezt a két, meglehetősen sematizált verziót tudja elképzelni a rendező, Hartmut Schörghofer? S egyáltalán, mi értelme a tízéves, válófélbe jutott házasság felőli megközelítésnek, ha Judit deklaráltan új feleség, és frissen érkezik a várba? Ha pedig már a történetnél és a szövegkönyvnél tartunk, azt is érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi még a díszleteket is konkrétan meghatározza, ettől pedig csak annyira lehet eltérni, hogy még felismerhető legyen az eredeti, a szerzők által (nem ok nélkül) határozottan megjelölt koncepció. Nos, Schörghofer és a Wagner-napokról ismert csapata rendezésében nyomát sem találjuk a hét ajtónak, speciális tükrök vannak ugyan (a pletyka szerint 60 millió forintnyi közpénzből, hogy ez igaz, vagy sem, nem tudjuk, az mindenesetre biztos, hogy ez a technika nem tartozik a legolcsóbb megoldások közé), de a tükrök számát egyszerű halandó követni nem tudja, ráadásul az elhelyezkedésük is eltér a Bartók által előírttól. Ha pedig az ajtók mögül kiáramló, szintén meghatározott fényeknél tartunk, nehéz lenne besorolni a „sárgás vörös, de szintén sötét és félelmetes” szín árnyalatai közé a piros tűsarkúval nyakat taposó szado-mazo jelenetet…
A kékszakállú herceg vára a férfilélek rejtelmeiről és a titkok feszegetéséről szól, és nem a testiségről. Nem akarom ezt olyan szájbarágósan hangsúlyozni, mint ahogy Schörghofer próbálta leegyszerűsíteni a férfi és nő közti különbséget, de tény, hogy Bartók egész biztosan nem gondolt – még áttételesen sem – a kínzókamránál szadista erotikus játékokra, az ajtók nyitását nem a lábak széttárásával hozta párhuzamba, a beáramló fénynél pedig nem bizonyos testrészek behatolására célzott. Még öntudatlanul sem. Ahogy az általa a partitúrában jelölt várfalak sóhaja sem az orgazmus sikolya. Ha az előbbiek bele is férnének a művészi szabadság sajátos értelmezési tartományába, az utóbbi garantáltan nem. Ez azért is nagy kár, mert egy-két apró jelzés, mint a cipő átnyújtása vagy az esküvői ruha, a darabban rejlő valós mélységekből tárhatott volna fel jókora szeletet egy jó koncepció részeként.
Az előadás zenei részét viszonylag egyszerű összefoglalni: szépen és hatásosan játszott a Fischer Ádám vezette zenekar, de nagyon moziélményszerű volt a hangzás, túl élesek és szokatlanul nagyok voltak a dinamikai különbségek. A két énekes közül egyértelműen Vizin Viktória volt a jobb, bár a szöveget egyiküknél sem lehetett érteni, és – különösen a második verzióban – túljátszotta a szerepét. Szabó Balázs hangja nem varázsolt el, játéka leginkább egy pókerarcú maffiózóra emlékeztetett. A regös szövege a visszhang miatt élvezhetetlen volt, a jelmezek (jelmeztervező: Corinna Crome) legfeljebb a férfiak számára voltak érdekesek, mivel Vizin Viktória jó darabig melltartóban szaladgált, a videó pedig hol fantáziátlanra, hol erőltetettre, hol értelmetlenre vagy a darabbal köszönő viszonyban sem állóra sikerült.
Kis magyar valóságunkhoz hozzátartozik, hogy Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusokkal szintén A kékszakállúval indította az évadot nemrég a MűPá-ban. Úgy volt, hogy közvetíti a Bartók rádió, ezt azonban technikai okokból az utolsó pillanatban a médium vezetése lefújta. Nagy kár, mert a zsúfolásig telt ház kitörő lelkesedéssel fogadta az ő interpretációjukat. Bartókot azonban még mindig nehéz eladni Magyarországon. Az operaházi előadáson sok volt ugyanis az üres szék, és még több a protokollvendég. De még így sem volt kitörő taps, és a viszonylag gyorsan kifelé sietőkön a katarzis legapróbb jelét sem fedezhettük fel.
(Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára, premier. Rendező: Hartmut Schörghofer. Magyar Állami Operaház, október 11., 19.00.)
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Kecskeméten
