A Liberális Demokrata Párt (LDP) fél évszázados, szinte megszakítás nélküli hatalomgyakorlása ért véget, amikor Japánban győzött a választáson a Japán Demokrata Párt (DPJ). Ez rendszerváltás?
– Igen, a rendszer megváltozásának kezdeti lépése, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Az LDP uralma idején volt egy nagyon hosszú időszak, amely során jelentős gazdasági növekedés jellemezte az országot. Mondhatjuk egypárti uralomnak, pedig az LDP nem igazán kormányzott, ha ezt a szót európai értelemben nézem. Inkább adminisztrációs feladatokat látott el, a bürokrácia ernyője alatt pedig a gazdaság fejlődhetett. A bajok 1989-ben kezdődtek igazán, amikor a japán gazdasági lufi kidurrant. A kialakult rendszerről bebizonyosodott, hogy nem működik igazán, a korábban mindenható bürokrácia sem. Kiderült, hogy túl sok közösségi fejlesztésünk van, amelyek egy része teljesen szükségtelen volt. Ilyenek például egyes autópályák. A külpolitikában komoly védettséget jelentett az amerikai védőernyő, így ez egy meglehetősen stabil rendszer volt. Minthogy az LDP nem végzett irányító munkát, a kormány helyében bárki lehetett volna. A politika dinasztikussá vált, egyre többen megörökölték a pozíciójukat. A jelenlegi miniszterelnök és három elődje egyaránt miniszterelnökök fiai vagy unokái.
– Miért szavaztak akkor a japánok mindig ugyanarra a feltehetően igencsak korrupt társaságra?
– Az emberek talán érezték, hogy a rendszerrel valami baj van, és ez be is bizonyosodott az „elveszett évtized” idején 1990-től 2000-ig, de addig a gazdaság fejlődése miatt nem volt ok a változtatásra. Akkor viszont egyik napról a másikra összeomlott a gazdaság, de az nem volt egyértelmű, hogy hol is a probléma. Az LDP egymás után jelölte ki a teljesen alkalmatlan miniszterelnököket, majd megjelent Koidzumi Dzsunicsiro, aki nem hasonlított elődjeihez. Erős, reformszellemű politikus volt, az emberek pedig bíztak benne, és rá szavaztak. Ha egymást követően rossz kormányfők jönnek, a választó úgy gondolhatja, hogy a pártban van a hiba, és nem a személyekben.
– A DPJ átalakíthatja a japán politikát olyannyira, hogy egyenlőként tárgyal majd az Egyesült Államokkal, és inkább az ázsiai térségben keresi a helyét?
– Ez még sok időbe telik, többek között azért is, mert a kormánynak nem a külpolitika lesz a legfontosabb témája az előttünk álló négy év során. Nem lehet azonnal bevezetni egy politikai váltógazdaságot, így a Hatojama-kormány elsőrendű célja az lesz, hogy fennmaradjon hoszszú ideig, megerősödjön, és utána eséllyel induljon a következő választásokon. Sokat hallhattunk a tervezett külpolitikai irányvonalról, de szerintem nem ez lesz az elsődleges szempont. Az mindenesetre biztos, hogy egy ideig, talán nagyon is hosszú ideig Japán nem lesz Amerika-ellenes. A háborút követően elfogadott békealkotmány megkérdőjelezése is egyértelműen meg fog történni, de nem mostanában. Ez ugyanis nagyon erőpazarló téma. A nagy pártok egyetértenek ebben a kérdésben, de egyes szövetségeseik nem, így csak hosszas vitákon keresztül lehetne elérni a változtatást.
– A Busido című 1899-es könyvben olvasható: Számunkra a föld nem csupán azt jelenti, hogy abból aranyat bányászunk és búzát ad nekünk, hanem ez az istenek szentséges otthona, az ősatyák lelke. Önöknél a földhöz való kötődés nagyon erős. Miért van ez így?
– Valóban nagyon ragaszkodunk a természetes környezetünkhöz, a vízhez, az erdőhöz. Ezt modern nyelven úgy mondjuk, hogy környezetvédelem. Nagyon jó eredményeink vannak a víz, a levegő és a föld megtisztításában, szerte a világban, minket hívnak mindenhová, ha erre van szükségük. Miért? Lehet, hogy ennek spirituális okai vannak, a földhöz és a környezethez való megmagyarázhatatlan kötődésünk okozza a technológiai fejlesztéseinket ezen a téren.
– Ez a mondat a könyvben ezt követően a császár személyének a tiszteletéről szól. Manapság mi a császárság erejének a titka?
– Talán én nem vagyok elég
idős ahhoz, hogy úgy kötődjek a császárhoz, mint elődeim, de úgy vélem, az uralkodóhoz való közelség valami többletet ad az ember életéhez. Ha a nagy japán cégek vezetőivel beszélek – kiválóan képzett, nagyon modern gondolkodású emberekről van szó –, úgy látom, ha a császár közelébe kerültek, mintha előléptették volna őket. A császárról senki sem tud túl sokat, nem ismerjük, még azt a tudományágat sem nagyon, amellyel ő foglalkozik. Nem hasonlít mondjuk az angol királynőre. A japán császár a társadalom számára az az alap, amelyre támaszkodni lehet. Mint egy mágnes, aki magához vonzza a százharmincmilliós lakosság minden egyes tagját.
origo.hu
Orbán Viktor: Magyarország a középmezőny élére kerülhet a bérszínvonalban
