Mi a magyar?

HALÁL, (hal-ál) fn. tt. halál-t, tb. ~ok. Törökül ölüm. Megvan a volgai finn kalomo, kuloma, kolen, a syrjan kolem, votják kulon, vogul chalal szókban. Megszünése az állati életnek, midőn az állati életműszerek minden működései s az állati test minden mozgásai megszünnek. Ellentéte: élet. Természetes halál, midőn valaki természetes okokból, pl. hosszu betegség, vénség miatt hal meg. Erőszakos halál, pl. vizbefuladás, gyilkolás, mennykőütés, akasztás stb. által. Hirtelen halál. Dicső, szép halál, pl. a hazáért. Rút halál. Öszvetéve: disznó-halál, am. megölés; döghalál, gugahalál, (keleti dögvész); mirigyhalál ugyanaz. Haláltól félni, rettegni. Halálra itélni. Halálig hív. Halálán lenni. Mindhalálig. Halálnak válni, am. halásra készülni, a meghaláshoz közel lenni. Halál fia vagy, ha hozzám nyúlsz, azaz meghalsz. Halál háza, am. halál jelei. Még a halál háza is kiütött rajta. (Km.). Halál kutyája ugat belőle, am. halálos köhögés bántja. A halálveriték ütött ki rajta. Halálnak halálával halsz. (Régi halotti besz.). Halál fejeden. Nem akkor jő a halál, mikor mi akarnók. (Km.). 2) Néha jelenti valaminek nagy mértékét. Halálban szeretni valakit. Halálra ijeszteni, am. igen nagyon. 3) Vallási ért. lelki halál, am. a léleknek erkölcstelen állapota, nagy bűnben megrögzése, s az örök élet boldogságának elvesztése. Örök halál. 4) Átv. a halált ábrázoló vázkép, rémalak, kezében kaszát vagy homokórát tartva. A halál lekaszál. Oly halavány és sovány, mint a halál. Halál horgára került. Halál szekere, am. Szent Mihály lova. Minden búnak vége, boldog halál szekere. (Km.). Egy szomorú, két bús, három halálkép. (Km.). Halálnak bátran szemébe nézni. A költői nyelvben gyakran személyesítve fordúl elé. Kardja élét halál ül. Az ő orczája előtt megyen a halál. (Habakuk.).
HALÁLÁGY, (halál-ágy) ösz. fn. Ágy, melyben valaki meghal. Szokottabban: halálos ágy. Halálágyon fekütt.
HALÁLARCZ, (halál-arcz) ösz. fn. Hosszu nyavalyában szenvedett embernek arcza, mennyiben holt ember arczához hasonló; beesett, sáppadt arcz.
HALÁLAS v. HALÁLOS, (hal-ál-os) a Bécsi codexben e helyett áll: halandó (mortalis).
HALÁLBAN (hal-ál-ban) Átv. ért. igen nagyon, legbelsőbb indulatból. Halálban szeretik egymást.
HALOTT, (hal-ott) fn. tt. halott-at. 1) Megholt ember. Halottakra hivatkozni. Halottakat siratni. Halottokért imádkozni. Halottakat feltámasztani. Halottakat idézni. Halottak napja. Kutya baja, mint a szentesi halottnak. (Km.). 2) Holt ember teste. Halott van a háznál. Kivinni, kikisérni, elásni a halottat. Fölásni, fölbontani a halottat. A halottnak igen nagy szaga van.
HALOTTAK NAPJA, azaz Mindszent után, novemb. másodikára eső nap, melyen a keresztény anyaszentegyház a megholt hivek emlékezetére innepélyes szertartásu gyászmiséket tart. Máskép: halottak emlékezete.
HALOTTAS, (hal-ott-as) mn. tt. halottas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Miben halott van, min halottat tartanak vagy visznek. Halottas ház. Úgy illik, mint halottas házhoz a hegedű. (Km.). Halottas ágy. Halottas szekér. 2) Halotthoz való, halottat illető. Halottas ruha. Halottas ének, zene, beszéd, szónoklat.
HALOTTBIRÓ, (halott-biró) l. HALOTTVISGÁLÓ.
HALOTTBONTÁS, (halott-bontás) ösz. fn. Sebészi műtétel, midőn a halottat, hogy belső részeinek kórállapotát lássák, vagy akármi más okból, fölmetszik, szétbonczolják.
HALOTTCSONT, (halott-csont) ösz. fn. Holt ember csontja. Halott csontokat kiásni és máshová temetni.
HALOTTÉNEK, (halott-ének) ösz. fn. Ének, melyet a halott fölött énekelnek, melylyel elbucsúztatják, s a temetőbe, sírba kísérik.
HALOTTHARANGOZÁS, (halott-harangozás) ösz. fn. Harangozás a halottak végtiszteletére s temetésére.
HALOTTHÁZ, (halott-ház) ösz. fn. Középület a temetőkben, hová a halottakat, mielőtt sirba tennék, néhány napra befektetik és őrökkel ellátják, hogy azon esetre, ha mint színholtak fölébrednének, legott segítségök legyen.
(Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 1862)