A forradalom győri eseményeit tanúsító dokumentumokat még a negyvenedik évfordulón több kötetben gyűjtötte össze s adta ki a megyei jogú város levéltára. A kiadványsor felelős szerkesztője a levéltár vezetője, Bana József volt, szakértője Szakolczai Attila, az ’56-os kutatóintézet munkatársa. Támogatója s életre hívója szinte az egész város, Nyugat-Dunántúl számos közintézménye, tudományos és kulturális műhelye. Az ötvenedik évfordulóra ismeretterjesztő kiadvány is készült a hatalmas dokumentumgyűjtemény alapján, ám az 1956 – Forradalom és szabadságharc Győr-Sopron megyében című könyvnek, Szakolczai Attila munkájának mégsem támadt országos visszhangja. Pedig 1956 októberében, novemberében Győrben is csoda történt, nem csak a fővárosban. Társadalmi mirákulum, talán tisztább és áttekinthetőbb is a budapestinél. Rettenetesen megbűnhődtek érte, akik ezt a józan és hétköznapian emelkedett csodát éltették és irányították. Szigethy Attila, aki a „Két pogány közt egy hazáért” jelszavával próbálta kézben tartani az eseményeket, vizsgálati fogságában önkezével vetett véget az életének, Tihanyi Árpádot, Földes Gábort, Gulyás Lajost halálra ítélték, munkatársaikat börtönbe zárták, internálták, száműzetésbe szorították. Az volt a bűnük a győrieknek, hogy a legszebb lázak és indulatok óráiban is emberséges, ésszerű s elfogulatlan döntéseket hoztak. Megmutatták ország-világnak, hogy a megfontolt forradalmárnak mekkora a hitele, s ezt az embertelenség, az ostobaság és a kérlelhetetlen állampártiság korában nem tudták nekik elfelejteni.
A győriek forradalma nem október 23-án kezdődött és nem november 4-én ért véget. A tudós levéltárosok és történészek által közreadott dokumentumok – amelyeknek a jelentős része nem is a levéltárak és a folyóirattárak mélyéről került elő, hanem koncepciós perek bírósági dossziéiból – meg a segítségükkel összeállított szemelvénygyűjtemény azonban hitem szerint azt is tanúsítja, hogy ami ötvenhárom évvel ezelőtt e városban történt, mindnyájunk figyelmére érdemes ma is.
Október 10., szerda: Jóború Magda miniszterhelyettes vitaindító előadásával értelmiségi ankétot tartanak Győrben, amelyről a Győr-Sopron Megyei Hírlap október 12-i száma tudósít. A tanácskozáson felszólal Szigethy Attila országgyűlési képviselő is, aki az 1930-as évektől Illyés Gyulának, Tamási Áronnak, Veres Péternek volt személyes jó barátja, 1944-ben az antifasiszta ellenállás tevékeny támogatója, a nyilasok le is tartóztatták. Nagy Imrével 1947-ben került kapcsolatba, 1953-tól minden módon az ő parasztpolitikáját segítette. „Falvainkban ugyanúgy járnak a végrehajtók, mint 1952-ben, végzik lélektelenül a kisparasztok kiforgatását tulajdonukból. A legbosszantóbb pedig az, hogy nem tehetünk ellenük semmit, mert törvénytelen törvényeink, rendeleteink lehetőséget adnak erre. Meg kell szüntetni jogrendünk káros kettősségét. El kell törölni a nép érdeke ellen hozott rendeleteket” – mondta két héttel a forradalom kitörése előtt.
Október 23., kedd: A győri Petőfi Kör – példaként követve a budapesti Petőfi Kör harcos tevékenységét – felhívással fordul a győri dolgozókhoz, hogy „szabad és nyílt vitákkal” segítsék Győrött is a demokratizmus teljes mértékű kibontakozását. A kör felhívását a Győr-Sopron Megyei Hírlap adta közre. Az október 23-i számban jelent meg G. J. jelzettel az az írás, amely már a címében is azt követelte, hogy „ne csak a munkásosztály nevében – vele együtt politizáljanak a személyi kultusz szellemétől megfertőzött diktátorok”. „A munkásosztály hatalmára hivatkozva ítéltek el és végeztek ki ártatlan embereket, vezették kátyúból kátyúba gazdasági életünket… A munkások évek óta látják, hogyan folyik a felelőtlen, nemzetgyilkos iparpolitika, hogy azért nincs életszínvonal-emelkedés, mert oktalan intézkedések emésztik fel a milliókat és milliárdokat.”
Október 25., csütörtök: A Győr-Sopron Megyei Nyomdavállalat által kiadott (!) és kinyomtatott röplap tudatja a város lakosságával, hogy „csütörtökön délután indokolatlan fegyverhasználat következtében a börtön előtt tüntetők többen megsebesültek, illetve meghaltak. Mélységesen elítéljük ezt a gyalázatos akciót, és követeljük, hogy a felelősöket azonnal törvény elé állítsák!” A három áldozat: a huszonhét éves Szabó Béla csipkeszövő, a húszesztendős Máté Mária, a győri kórház dolgozója, valamint a tizenhét éves Halász Ödön, a Győrhöz közeli Ménfőcsanak „gyermeke”. Fegyvertelenül követelték a városi fogház bejáratánál, hogy jogtalanul fogva tartott polgártársaikat engedjék szabadon.
Október 26., péntek: A városháza nagytermében megalakul a nemzeti tanács. Elnökének, Szigethy Attilának a beszéde elsőként a Szabad Győr Rádió adásában hangzik el: „Mélységes fájdalommal töltenek el bennünket a tegnapi nap eseményei és azok az események, amelyek ma Mosonmagyaróváron lejátszódtak. Tragikus és elrettentő dolgok ezek. Felelősségünket csak fokozzák. Ezek az események sem Győrött, sem Magyaróvárott, sem máshol többé elő nem fordulhatnak. A mai napon a honvédség a nép oldalára állt egész erejével. […] Mellette áll a rendőrség is, persze az ÁVO nélkül. Az ÁVO-t itt is és az egész megyében felszámoltuk.” A mosonmagyaróvári sebesülteket a győri kórház sebészetén próbálták megmenteni, a Győr-Sopron Megyei Hírlap tudósítója a november 3-i számban sorolta fel sérüléseiket. A tizenöt éves Fördős Lajosnak a hátában, hasában, karjában, lábában találtak lövedékeket, az ugyancsak tizenöt éves Luttenberg Lászlónak a jobb lábát térden felül amputálták, a bal bokáját is golyó fúrta át. A tizennyolc éves Bertalan Lászlónak az arcán hatolt be a golyó, a tizenkilenc éves Sipos Károlynak a tüdején. A húszesztendős Babos Mátyásnak a szemét, fülét, arcát és tüdejét érték a lövedékszilánkok.
Október 27., szombat: A Szabad Győr Rádiónak a győri szovjet katonai parancsnok nyilatkozik: „Mi nem fogunk beleavatkozni az önök belső politikai ügyébe. […] Erősnek tartjuk a magyar népet arra, hogy a kivívott eredményeket megtartsa és a bomlasztó elemeket megfékezze. […] Bízhat a magyar nép, hogy a szovjet állam és hadsereg mindenféle esetleges szovjet kilengést a legszigorúbban megtorol.”
Pápán ugyancsak október 27-én a Győr-Sopron Megyei Nemzeti Tanács ifjúsági, katonai és munkástanácsa, valamint a Pápai Ideiglenes Forradalmi Tanács közös nyilatkozatot fogalmaz meg – a géppel írt szöveget soha nem nyomtatták ki –, melyben az aláírók kijelentik: az új kormányt ideiglenesen fogadják el, és új, titkos választást követelnek, amelyet legkésőbb három hónap múlva, több párt részvételével, ENSZ-megfigyelők jelenlétében kell megtartani. Mór Ferenc, Dienstman László, Derényi János, Szabó István, Simon István, Kalász Róbert, Bángi Imre, Daniel Károly, Árkus Tibor, Bindl Sándor aláírásával is követeli a nemzeti ünnepek és a keresztény ünnepek visszaállítását, október 23-nak nemzeti ünneppé nyilvánítását.
A munkás-, katona- és értelmiségi tanács küldötteinek október 27-én megtartott üléséről a Győr-Sopron Megyei Hírlap október 29-én számol be: „Az ország igen nehéz gazdasági helyzetben van. Ahhoz, hogy kivívott szabadságunkkal helyesen tudjunk élni, termelnünk kell – hangoztatta Szigethy Attila. […] A hazafiság nem hangulat, hanem tett: jelen esetben fegyelmezett munka.”
Október 29., hétfő: A győri helyőrség katonái, tiszthelyettesei és tisztjei röplapon tudósítják a város lakosságát, hogy mellettük állnak, „a jogos követeléseket támogatjuk, és ezért készek vagyunk éltünket is feláldozni. […] Vigyázzatok arra, hogy a rendbontó elemek a hadsereg és a nép között ellentétet akarnak szítani. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni.”
A megyei munkástanács a legszükségesebb pénzügyi természetű intézkedések megtételéről is e napon rendelkezik: „A dolgozók részére […] minden körülmények között biztosítani kell az illetmények kifizetését. Azoknak a tanácsi dolgozóknak, akiket a munkástanácsok eltávolítottak, vagy önként távoztak, további időre illetményt fizetni nem lehet. Ellenben az eltávolítottak családtagjai részére, amennyiben azok szociális helyzete a támogatást szükségessé teszi, és ahhoz a munkástanács is hozzájárul, a támogatás az illetményekkel egyidejűleg folyósítható. Elsősorban biztosítani kell az egészségügyi intézmények zavartalan működéséhez szükséges feltételeket s azok teljesítéséhez a megfelelő pénzfedezetet. […] A felújítási munkálatokat vagy beszerzéseket […] további intézkedésig függőben kell tartani.” A Kisalföldi Gépgyár munkástanácsának szabad szakszervezete hirdetményben tudatja a dolgozókkal, hogy milyen bérrendezési határozatokat hozott. A 800 forintig terjedő béreket 15, az 1500 forintig terjedő fizetéseket 10 százalékkal „október 1-jével kezdődő hatállyal felemelték […], a normákat minden területen azonnali hatállyal” megszüntették. A közeli kistelepülések nemzeti bizottságait a Szabad Győr Rádión keresztül mozgósítja e napon a megyei munkástanács, hogy „a terményraktárakban lévő áru megőrzéséről gondoskodjanak. Az itt lévő készletek közellátásunk fontos alapját képezik, azok megőrzése elsőrendű feladat.”
Október 30., kedd: A győri nyomdában készült röplap adja tudtára – nem is csak a város vagy a megye, de – az egész ország lakosságának, hogy a győri városháza nagytermében a dunántúli megyék és megyei jogú városok képviselői, valamint Borsod és Bács-Kiskun megye és a Csepeli Nemzeti Tanács küldötteinek jelenlétében megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, mert a „vidék népei nem látják biztosítottnak a forradalmi követelések maradéktalan megvalósítását. […] A Dunántúli Nemzeti Tanács bizonyságot kíván szerezni a kormány ígéreteinek valóra váltásáról, elsősorban a szovjet haderőnek az ország területéről való kivonásáról és annak időpontjáról. […] A kormány legkésőbb 1957. január végéig több párt részvételével írjon ki általános és titkos választást. […] Jelentse be az ENSZ felé Magyarország semlegességét. […] Amennyiben a kormány nem teljesítené főbb irányelvek szerint lefektetett követeléseinket, feltételesen sem ismerjük el. […] A Dunántúli Nemzeti Tanács öttagú küldöttsége haladéktalanul felveszi a kapcsolatot Nagy Imrével a követelések jóváhagyása érdekében.”
A Szigethy Attila által vezetett öttagú küldöttség Nagy Imrével folytatott tárgyalásáról az Oroszlányi Forradalmi Munkás- és Katonatanács november 2-i ülésén készült jegyzőkönyv alapján szerezhet az utókor tudomást. Ez a jegyzőkönyv is, mint a Dunántúli Nemzeti Tanács viharos, féktelen rendzavarók – vagy képzett provokátorok? – által felhangosított tanácskozásairól fennmaradt többi dokumentum, Szigethy Attila vizsgálati anyagának „mellékleteként” maradt fenn. Meghökkentő, másutt nemigen fellelhető információkat olvashatunk benne: „Felvetettük Nagy Imrének a bizalmi kérdést, elmondottuk, hogy Nagy Imre volt az, akiben bízott a nép, de ez a bizalom megingott akkor, amikor a statáriumot kihirdette. Nagy Imre elmondotta, hogy 2 napig az ÁVH foglya volt, nem tudott semmit a budapesti eseményekről, és a beszéde elmondására is úgy kényszerítették. S a statáriumot Gerő és Hegedűs csinálta.”
Október 31., szerda: A győri járás ideiglenes nemzeti tanácsa valamennyi községi nemzeti tanáccsal tudatja, hogy a helyi szükségletek kielégítése – a darálók üzemeltetése, az élelmiszer-ellátás biztosítása – elsőrendű kötelességük. A második: az összes lőfegyver őrizetbe vétele; a helyi nemzeti tanácsok csak az éjjeliőrök kezébe adhatnak fegyvereket. Azokban a községekben pedig, „ahol ávós tartózkodik, vegyék őrizetbe, és azonnal jelentsék a járási ideiglenes nemzeti tanácsnak”. Németh László kovács ugyanezen a napon a vagongyári hangosbemondón át tudatja dolgozótársaival, hogy szökésben levő ávósok nyomára bukkant, de nem tudta elfogni őket. „Ne engedjétek, hogy zavart keltsenek, leplezzétek le őket. Azonban éppen a forradalom tisztasága megköveteli tőlünk, hogy még az ellenséggel szemben se kövessünk el túlkapásokat. Ne kövessük az ő módszereiket.”
November 2., péntek: A Magyar Vagon- és Gépgyár munkástanácsa röplapon tudatja a lakossággal, hogy teljes ülésének döntése alapján ismét felszólítja Nagy Imrét, az ipari csődgazdálkodás felelőseit váltsa le, „Csengő, Czottner, Kossa, Apró miniszterek helyett szakminisztereket követelünk. […] Amennyiben ez nem történik meg f. hó 5-ig, felszólítjuk a dunántúli üzemeket általános sztrájkra. […] A munkásság a nemzeti demokratizmusban is szilárdan ragaszkodik a fő szociális vívmányokhoz, azaz minden erőnkkel ellenezzük a nagybirtokok, a hitbizományok, bankok és nagyüzemek tőkéstulajdonba való visszaadását. Ugyanakkor határozottan ellene vagyunk mindennemű rákosista–sztálinista restaurációnak. […] Nyugtalanít bennünket az újabb szovjet csapatok bevonulása. Ennek ellenére bejelentett semlegességünket saját magunk is biztosítani kívánjuk azzal, hogy sem a szovjet hadsereg tagjai, sem pedig hozzátartozóik ellen semminemű provokációt nem követünk el.”
November 3., szombat: A Dunántúli Nemzeti Tanács felhívással fordul az ország valamennyi nemzeti tanácsához, hogy az egész országot figyelmeztesse arra a veszélyre, amit a széthúzás és megosztottság jelent. „A nemzet ellensége az, aki most az egységet meg akarja bontani.” A táviratként továbbított, de a helyi hírlapban is megjelent felhíváshoz utóiratot is csatoltak: „Győrben szovjet csapatok a hidakat megszállták, a nyugati határt lezárva tartják, gyógyszert sem engednek be. A szovjet katonák békésen viselkednek, atrocitás eddig nem történt. A hangulat várakozó és bizakodó. A forradalom vívmányait semmi körülmények között nem adjuk fel. Vigyázzatok a Pestről jövő emberekre és hírekre, sok közöttük a provokátor.”
origo.hu
Rengeteg ember menekülhet el Debrecen környékéről
