Az árulás örökös bűn

A Wekerle-telepen áll egy kis kunyhó, benne a Közös Út – Kethano Drom című magyar– cigány nyelvű kulturális folyóirat szerkesztősége. Főszerkesztője, Rostás-Farkas György a magyar és a hazai cigány költészet egyik legmarkánsabb alakja idén volt hatvanéves. Úgy folyik belőle a szó, mint a víz a tiszta forrásból. Élőszóban is képekben valló költő.

Magyar vagy cigány származású költőnek tartja inkább magát?
– Költőnek. Nagyon messziről jöttem, és mélyről. Hosszú volt az út, de megtaláltam Magyarországon a második hazámat. Ha európai polgárként, magyarként, cigányként, íróként, költőként meg kellene fogalmaznom, úgy foglalhatnám össze, hogy hétszáz éve összeölelkezett a sorsunk. Olyan tanáraim, mestereim voltak, akik soha nem tettek különbséget ember és ember között a származás alapján. Büszke vagyok rájuk, s ők is büszkék rám.
– Napkeletről jöttünk, őseink elhagyták Indiát, de Isten kárpótolta őket második hazájukkal, Magyarországgal – írja a Közös Út című folyóirat lírai cikkében a nagy hazáról. Mennyire kötődik a szülőhazához, a kis hazához? Mire kötelezi önt a sorsa? S mit üzen karácsonyra?
– Kötelességem a cigányság európai rangjáért tenni, kultúránkat a világgal megismertetni, mert tudnunk kell, hogy akit nem ismernek, azt nem tudják elfogadni. Legfeljebb idegenként, mi pedig soha nem voltunk idegenek, csak mások. Kötelességem, hogy ezért szót emeljek. Gyurkovics Tibor fentről figyel ránk, s nem mondhatok mást, mint ő: nincs másság, csak mienkség. A sorsról kérdezett. Azt szoktam mondani: hosszú vándorutunk alatt nem voltak tanáraink, csak sorsunk volt. Hétszáz éve itt élünk, nem lehetünk ellenségei a hazánknak. Aki mást mond, annak üzenem: meg kell tanulnunk egymás mellett élni. A mi kultúránk és tudományunk is az egyetemes emberi kultúra része. Az óhazából, Indiából ezer éve hoztuk a nyelvünket, ami csak annyit változott, amennyire szükséges volt. Mi volt az, ami évszázadok alatt egybetartott bennünket? A szeretet. A karácsony legfőbb üzenete. Szeretet nélkül nem lehet élni, bennünket csak ez tartott össze a vándorlás alatt, hiszen menekülő nép voltunk. Ha azt mondtuk: egy év múlva ennél és ennél a dűlőnél találkozunk, akkor ott voltunk. Csodálatos tanáraimmal, barátaimmal semmi sem kötelezett minket arra, hogy barátok legyünk, de az idők végezetéig azok maradunk. Ugyanígy beszélhetnék nagy költőinkről. Édesanyám Petőfi Sándor versét olvasta nekem, a Füstbe ment tervet: „Egész úton – hazafelé – / Azon gondolkodám”. Petőfi akár cigány is lehetett volna, hiszen senki így meg nem fogalmazta a vándorlás lényegét, mint ő ebben a versében. Vagy József Attila, a világ egyik legnagyobb költője, kinél senki nem mondta el jobban, mi az emberi szenvedés, mi a hit és a karácsony fő üzenete.
– Mi a véleménye azokról, akik az ellentétet mélyítik cigányok és magyarok között?
– Felelősséggel kell arról is beszélnünk, hogy a gyilkosság bűn. Fel kell ismernünk, nem szabad, hogy egymás ellenségeivé váljunk. Soha nem is leszünk. Aki ellentéteket szít a cigányok és magyarok között, az hazaáruló. Ha egy pici pénzért valaki megvásárolható, akkor könnyűnek találtatott, s ez nálunk a családból való kitagadással jár. Ennél nincs nagyobb büntetés a cigány ember számára. Úgy tartják, van örökös és van megbocsátható bűn. Az árulás: a család elleni vétek, és örökös bűnnek számít. Ezt mondja a romani kris, a cigány törvény.