időjárás 14°C Eufrozina , Kende 2022. szeptember 25.
logo

Fogást találtak a kezdősúlyon

Novák Miklós
2009.12.31. 23:00

Gyurkovics Ferenc visszatért. Az athéni ötkarikás játékokon az ezüstérmétől doppingvétség miatt megfosztott súlyemelő a vasárnapi csapatbajnoki döntőn mutatott teljesítménye alapján ugyan még messze van a csúcsformájától, de nemzetközi szinten már eme „kezdősúllyal” is ő a sportág legversenyképesebb hazai alakja. Londonban rá épülhetne a magyar csapat, ám a nemzetközi szövetség, az IWF gyenge lábakon álló határozata alapján – jelen állás szerint – nem indulhat az olimpián.

Gyurkovics története közismert a magyar sportéletben. Ő az Athénban doppingvétségen ért öt magyar sportoló egyike. Talán ő folytatta a legszívósabb utóvédharcot, azt hangoztatván: nem követett el kihágást. S bár jogilag nem tudta bizonyítani az igazát, s vissza kellett adnia az ezüstérmét, a mai napig vitatott, miként került a leadott mintájába a teljesítményfokozásra szinte alkalmatlan szer, az oxandrolon.
Ez persze már a múlt, sőt Gyurkovics szándéka szerint lezárt múlt, aminek a gyökereit mégis nehéz kitépni. A sportoló a civil életben megtalálta a számítását, a sportág iránti szeretettől vezérelve, kedvtelésből kezdett el ismét súlyt emelni. Amatőr, nem hivatalos versenyeken már az elmúlt években is próbára tette magát, ám eltiltása lejártával – a két évből azért lett öt, mert három éven át visszavonult státusban pihent, s ezt az időt nem számítják be a büntetésbe – vasárnap újra élesben lépett dobogóra. A kecskeméti csapat ob-n 383 kilogrammos összteljesítménnyel (szakításban 177, lökésben 206 kg) segítette győzelemhez a szegedieket.
Normális esetben csak azt kellene elemezni, mire elég ez a 383 kilogramm, Gyurkovicsnak van-e esélye arra, hogy visszakapaszkodjon
a nemzetközi élmezőnybe. Nos, Athénban 420 (195, 225) kilogrammal végzett másodikként. A kecskeméti 383 kilogrammal a tizenegyedik helyen végzett volna a novemberben megrendezett világbajnokságon. A csúcsformájától tehát messze van, de az Athénban kátyúba rekedt magyar súlyemelés szekerén már ezzel az eredménnyel is nagyot lendíthetne. A dél-koreai Gojangban megrendezett vb-re a férfiak közül eleve csak az ólomsúlyú Nagy Péter kvalifikálta magát, ám sérülés miatt ő sem indulhatott el. Gyurkovics segítségével a magyar férfi súlyemelők három kvótát könnyedén megszerezhetnének a londoni olimpiára.
Igen ám, de az IWF álláspontja szerint Gyurkovics nem vehet részt a 2012-es játékokon. Tegnap érdeklődtünk a szervezet budapesti irodájánál, hogy miért nem, ám az ígéret dacára sem írásos anyagot, sem szóbeli tájékoztatást nem kaptunk. Így csak a nemzetközi szövetség 2006-ban hozott határozatából indulhatunk ki: „Az elnökség megerősíti Athén előtt tett állásfoglalását, azaz ha egy sportoló pozitív tesztet produkál a 2004-es olimpiai játékokon, nem vehet részt a pekingi olimpián.” Ám ezzel több gond is akad. Csak Pekinget említi, Londont nem. Ennél is megfoghatatlanabb a hivatkozási alap, az „Athén előtt tett állásfoglalás”. Erről ugyanis – legalábbis idehaza – mindenki csak szóbeszéd útján értesült, ráadásul nem Athén előtt, hanem csak után. Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke az érdeklődésünkre elmondta: az MSSZ archívumában nincs nyoma annak, hogy valaha is érkezett volna értesítés a tiltásról. A szövetség, mi mást tehet, fenntartásait hangoztatva aláveti magát a határozatnak, sőt miként Dobos Imre elmondta, külön Gyurkovics személyére tájékoztatást kértek az IWF-től, a versenyző indulhat-e Londonban.
– Gyurkovicsra óriási szüksége van a magyar súlyemelésnek. Éppen ezért nem közömbös a pályafutása a számunkra. Az IWF hivatalos levélben azt írta, hogy az elnökségi határozatának megfelelően Gyurkovics nem indulhat az olimpián. Noha többen azt hangoztatják, a vonatkozó passzus kifogásolható, mi természetesen elfogadjuk a rendelkezést. Amennyiben mégis kiderülne, hogy a kérdéses pont jogilag nem megfelelően alátámasztott, szemernyi kétségem sincs afelől, hogy Aján Tamás, az IWF nagy tekintélyű, elismert elnöke segédkezni fog a felülvizsgálatában – fogalmazott az MSSZ elnöke.
Azt gondolhatnánk, a kellemetlen hír megtöri Gyurkovicsot, ám ő bizakodva néz a jövőbe:
– Mostani eredményemet munka mellett, az ideális nyolc-kilenc helyett csupán heti négy-öt edzéssel értem el. Tökéletes felkészülés mellett a 400 kilót biztosan újra el tudnám érni, sőt a 410-420 kilót sem tartom kizártnak. London természetesen nagy kihívást jelentene a számomra. Én már átéltem az olimpia hangulatát, ezüstérmes lettem, azt szeretném, ha ez másoknak is megadatna, ezért elsősorban a hazámnak szeretnék kvótát szerezni.
A súlyemelés alapvetően egyéni sportág, de eredményt itt is csak összefogással lehet elérni. Ha pedig Gyurkovics Ferenc jövője a tét, akkor ez hatványozottan így igaz.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.