Hatvan évvel ezelőtt 225 millió afrikai élt a földön, a bolygó lakosságának körülbelül egytizedét adva. Becslések szerint 1982-ben a kontinens népessége 500 millió volt. Ma az egymilliárd fő azt jelenti, hogy minden hetedik földlakó afrikai, 2050-ben pedig minden ötödik ember a fekete kontinensről származik majd. Az újszülöttek negyede afrikai. A szinte felfoghatatlan számok mögött azonban ott áll egy nagyon is érthető számsor, a termékenységi mutató: Afrikában ez 4,6, majdnem kétszerese a világátlagnak, amely 2,5.
– Ráadásul a közelmúltban ezt meghaladó számokkal is találkozhattunk – mondja L. Rédei Mária demográfus. – Például Szenegálban egy szülőképes nőre hét gyermek jutott. Persze itt meg kell említeni a kiugró csecsemőhalálozási mutatókat is. Ám ha lassan is, de azt tapasztaljuk, hogy az egy anyára jutó gyermekek száma csökkenni kezdett. Az észak-afrikai Maghreb országokban egyre inkább dívik a kétgyermekes család. Kezdenek rájönni, nem kell tíz gyerek ahhoz, hogy gondjukat viselje valaki, ha eljön az öregkor. De ez igen lassú folyamat, csakúgy, mint a fogamzásgátlás elterjedése.
Az afrikai földrész rendkívül fiatal. A jelenleg a Szaharától délre élők 43 százaléka 15 éves kor alatti. Ugandában a lakosság 56 százaléka 18 évnél fiatalabb. A jelenleg 140 milliós Nigériában évente hatmillió gyermek születik. Sok mindenre rávilágít az az adat, hogy az ötszázmilliós Európai Unió tagállamaiban szintén egy esztendőben ötmillió gyermek látja meg a napvilágot.
– Ez vezet földrészünk tragikus elöregedéséhez – magyarázza a tanszékvezető asszony. – Eddig a járványok, az éhség, a törzsi villongások, polgárháborúk tizedelték az afrikai lakosságot, de ezek ma már sokkal kevesebb áldozattal járnak, mint korábban. A hatvanas évek függetlenségi mozgalmai óta a születéskor várható élettartam 16 évvel nőtt, ez a szám ma átlagosan 53 év. Ha a mi szemünkkel lassúnak tűnik is, de csak fejlődik az egészségügy, az oltásokkal sikeresen fellépnek a járványok ellen, folyamatosan kiépül az úthálózat, a vízellátás, a csatornázás, amely egyre javuló higiéniás környezetet teremt. A mezőgazdaságban elkezdődött a gépesítés. Európában hajlamosak vagyunk arra, hogy úgy nézzünk a fekete kontinens lakóira, mint elmaradott, éhező, rosszul kormányzott, kilátástalan helyzetben lévő tömegre. E képnél sokkal árnyaltabb a valóság.
Az afrikai államok vezetői kontinensközi konferenciákon hangzatos ígéreteket tesznek a családtervezés kérdésében, majd hazatérnek, és otthon mélyen hallgatnak az ügyről. Esetleg felvesznek még egy kis nemzetközi támogatást, amellyel a születések számát kellene korlátozni.
– Számos demográfiai tanulmány felveti, vajon miként találkozik Afrikában a központi állami akarat és a családok egyéni vágya – állapítja meg a doktornő. – A változtatás igénye azért megfogalmazódik a fejekben. De mit lehet kezdeni a gyermekek ilyen tömegével, hogy később ne zúduljanak rá a hozzájuk legközelebb eső, jobb élet reményével kecsegtető helyre: Európára? Nyilván oktatni kellene őket, és olyan hiteles jövőképet adni számukra, amely magában foglalja az otthon maradást is. Az oktatás is fejlődik, igaz, a középiskolások száma csupán a világátlag harminc százaléka. De egyre jobbak az afrikai egyetemek.
Afrika – a gyarmatosítás és azt követő rablógazdálkodás ellenére – még mindig az ásványkincsekben leggazdagabb kontinens. Kína jelenléte a fekete földrészen egyértelmű: minden politikai berendezkedésű országgal kereskedik, nem érdekli, hogy a másik fél a diktatúra vagy a demokrácia útján jár. Mint L. Rédei Mária megjegyzi, a másik nagy feltörekvő gazdaság, India is jelen van az afrikai piacon. Különösen a földrész keleti felén szinte mindenhol indiai tulajdonba botlunk, ilyenek a szállodák, az ültetvények, a kórházak, a turizmusban a különféle szolgáltatóegységek.
– Az évszázados jelenlétet igen jól kamatoztatják – tudjuk meg a tanszékvezető asszonytól. – Kína a gazdaságban háromféle módszert alkalmaz: az állami, kormányzati együttműködést, a cégek, vállalatok kapcsolatát és egyéni jellegűeket. A nagy infrastrukturális építkezésekben számos helyen jelen vannak. Peking azt sem téveszti szem elől, hogy Afrika egyben egymilliárdos piac, amely hihetetlen nagy felvevője a távol-keleti áruknak. Kína nemcsak ígéretes gazdasági partnerként jelenik meg Afrikában, hanem olyan példaként is, amelyet érdemes utánozni a gazdaságépítésben: az ázsiai munkaerő kitartása, hatékonysága követendő. A fejlődés kulcsa az infrastrukturális beruházásokon túl a nagy munkaerőt igénylő feldolgozóipar, a turizmus, az oktatás és az egészségügy fejlesztésében rejlik.
Egyébként az afrikaiak azzal nyugtatják magukat, hogy valójában Kína is csak negyven évvel a szocializmus győzelme után kezdett fejlődni, úgyhogy nekik a függetlenedéstől számolva még van vagy húsz évük. A két ázsiai gazdaság szembeötlő afrikai betörésén túl természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a nagy nyugati országok is milyen energiát fordítanak piacszerzésre a kontinensen. Amerikai, brit és francia cégek egymást letaposva küzdenek a megrendelésekért. Franciaországban például az elnök, Nicolas Sarkozy egyértelművé tette: „Afrika a jövőnk.” Ugyanakkor mi még az Afrikával korábban meglévő diplomáciai, gazdasági kapcsolatainkat is felszámoltuk. Erről egy történetet mesél el a tanszékvezető:
– Kelet-Afrikában találkoztam egy zöldborsótermesztéssel foglalkozó afrikai férfival, aki elmondta, hogy hazánkban végzett agrár szakon. A fiát is ideküldte tanulni, mert tudja, hogy jó oktatást kap. Tízvalahány éve szintén tőlünk vette a zöldborsó-szortírozó gépeit, amelyekhez viszont ma már alkatrészek kellenének. Kihez forduljon? Visszatérve az alapkérdéshez: a kedvező jelek ellenére meg kell említeni, hogy a világon éhező egymilliárd ember közül több mint negyedmilliárdan Afrikában élnek. A szaharai és szubszaharai térségben, a Szahil övben, ahol az időjárási körülmények is kedvezőtlenül alakulnak, millióknak nincs mit enniük, nemzetközi segély nélkül éhhalál várna rájuk. Egy afrikai felmérés szerint 15 év óta jottányit sem szorult vissza a szegénység. Mintegy félmilliárd afrikai keresete körülbelül napi egy dollárt tesz ki. Eközben még a földművelésre alkalmas területekről is folyik a városba áramlás, jelenleg a földrész lakóinak negyven százaléka él nagyvárosokban, ami újabb gondokat okoz a kormányoknak. A világon a természeti katasztrófák, éhínségek, járványok, a népirtások elől menekülők közül minden ötödik afrikai.
– Ilyen körülmények közepette nem csoda, ha az afrikai tömegeknek egyetlen vágyuk, hogy élhető országba jussanak el. Az „európai bástya” eddig úgy-ahogy ellenállt, de mi lesz, ha valóban népvándorlásszerű hullámmal kell megbirkóznia?
– Az Európai Uniónak nincs bevándorláspolitikája – vonja le a következtetést a migráció kutatója. – Az egyes országoknak természetesen van arra irányuló törekvésük, hogy hány embert, mely országokból, milyen végzettséggel fogadjanak be, de az uniónak nincs összehangolt, kiérlelt politikája. Európa inkább az ázsiai migrációval foglalkozik. Földrészünknek Afrika egyetlen országával sincs visszafogadási egyezménye. Az afrikai kormányzatok pedig örülnek annak, ha állampolgáraik közül valaki bejut Európába, hiszen az a rendszeres pénzbeli hazautalással részt vállal az állam fenntartásában. 2020 és 2030 között olyan gyors lesz az európai elöregedés – folytatja gondolatmenetét L. Rédei Mária –, hogy szükségünk lesz az afrikai munkaerőre az ápolás, az idősgondozás, a ház körüli teendők ellátása terén. Mivel nagyon fiatal az afrikai népesség, ezért ez óriási migrációs nyomást jelent. Ezt mi eddig valójában nem éreztük, hiszen kétezer körül lehet évente az Afrikából érkezett letelepedést kérők száma.
origo.hu
Szavaztak az olvasók: ez Magyar Péter legbotrányosabb kijelentése
