Péntek Imre az ellentétek embere. Zalában született, szülőhelyéről elköltözött, s mégis viszszatért. Barátainak nagy többsége a fővárosban lakik, miközben nála egyértelműbben kötődnek a népi hagyományhoz. Ő pedig Zalaegerszegen él, vidéken, s ahogy mondani szokták, mégis a legurbánusabb tagja a Kilenceknek.
– Valóban, mint ha lenne köztünk ilyesfajta eltérés – tűnődik a költő. Sokan szokták őt a Kilencek kakukkfiókjának is nevezni. Tény, hogy mindig is erős volt a kötődése a groteszk látásmódhoz, a nyelvi játékokhoz és az ironikus távolságtartáshoz. A Kilencek többi tagja archaikusabb hagyományokból táplálkozik, primer élményekkel kötődik a magyar valósághoz. De a különbség szinte csak árnyalatnyi. Péntek Imre sokat tanult a társaitól, de őket is formálta némiképp a vele való érintkezés. Az ember soha nem lehet vegytisztán csak ilyen és olyan. Hiszen Mezey Katalinra is jellemző az avantgárd formai játék, Oláh János regényei szürreálisak, formabontók.
Péntek Imre egyik vesszőparipája, hogy az igazi költészetnek két funkciója van. Az egyik a hagyomány követése, a másik pedig a vonzódás a világirodalmi minták, ha tetszik, egy másik fajta hagyomány iránt. Mindkét szerep és magatartás létfontosságú, ha bármelyik is elsorvad, csorbát szenved, eltorzul a költészet. Ha nem tartunk lépést a világirodalommal, provinciálisak leszünk – figyelmeztet. Ha hűtlenné válunk nemzeti hagyományainkhoz, kiürülünk. Mi sem bizonyítja jobban e tétel igazát, mint hogy a lenti születésű Péntek Imre budapesti, miskolci, szombathelyi, keszthelyi, székesfehérvári vargabetűk után visszatalált a dajkáló tájhoz, a nyájas zalai dombvidékhez.
A költő másik kedvenc témája a lokális és az egyetemes szerves egységének megőrzése. Az államszocializmusban megszakadt a keszthelyi Helikon-találkozók folyamatossága, amit a zalai írók a rendszerváltozás folyamatával egy ütemben teremtettek újjá. Mi is ennek a lényege? A szoros kötődés a pannon, a dunántúli hagyományhoz és kapcsolódás az európai felvilágosodáshoz. A két dolog nincs egymással ellentétben, sőt erősíti egymást. Ennek csodálatos példája a nemrégiben elhunyt barát, költőtárs, Pék Pál lírája, aki filozofikus, meditatív alkat és letagadhatatlanul vidéki, nagykanizsai költő. A Péntek Imre által szerkesztett Pannon Tükör című folyóiratnak most lesz egy zalai száma, s minden korábbi összeállításnak állandó szereplői a muravidéki magyarok és szlovén irodalom. Bencze Lajos költő, a Pannon Tükör szerkesztője az ő költészetében együtt él Lendva, a Muravidék ódon bája és a lét alapkérdései iránt fogékony, tudós hangütés.
Péntek Imre életében kulcsszerepe van annak, hogy mindig is kötődött lapokhoz, volt vidéken újságíró, továbbá szerkesztő a miskolci Napjainknál, a szombathelyi Életünknél, a székesfehérvári Árgusnál, s most a Pannon Tükör főszerkesztője. Arra a kérdésemre, miért is fontos egy irodalmi lap, s mi a szerkesztői ars poeticája, úgy felelt, hogy a jó szerkesztő képes együtt látni azt, ami eredetileg külön-külön létezett. E munka közben megtanult menedzserkedni, a folyóiratot gazdaságilag is kézbe venni, amelyre valljuk be, pályatársaink közül kevesen képesek. De még ennél is fontosabb – folytatja, hogy rengeteg embernek segített. Olyanoknak is adott első megszólalási lehetőséget lapjaiban, akik ma már egészen más úton járnak. Különböző alkatú művészek, Bencze Lajos, L. Simon László és még sokan mások tekintik sajátjuknak a Pannon Tükört. Egy irodalmi szerkesztőnél szinte létkérdés, hogy túl tudjon lépni saját világnézetének határain, s fel tudja mérni, kiben mi rejtezik. Ez a szépséghalászat legfontosabb tétje. – Van egy elméletem, amelylyel nem muszáj egyetérteni. Szerkesztőként másoknak, íróként magamnak kell megteremteni a feltételeket, amelyek közt megszülethet a mű. Mert a mű több, teljesebb, mint az élet – fejezte be beszélgetésünket Péntek Imre.
origo.hu
Így néz ki, ha Magyar Péter úgy gondolja, bármilyen nőt megkaphat
