Manapság Magyarországról általában azt tudják az arab országokban, hogy „valószínűleg az Európai Unió tagja”. Pedig ennél azért többet tett hazánk az évszázadok során a térségben, csakhogy a jó hírnév nem levakarhatatlan egy-egy országról, sőt annak ápolásáért folyamatosan dolgozni kell. Sokat segít a bevezetőben említett ragadványnév egy népszerű emberen, ezáltal könnyebb visszaállítani a régi időket. Kína is azért küzd, hogy a Made in China ne a „rossz minőségű termék” általános szinonimája legyen. A Made in Hungary felirathoz jószerivel semmi sem kötődik, mivel ilyet nagyon ritkán látnak az arabok. Ha igen, akkor persze hajlamosak félreérteni a helyzetet, és nekünk kedvező tévedésbe esni. A Nokia ugyanis sok arab szerint magyar cég, hiszen az ott terjesztett mobiltelefonokat általában nálunk szerelik össze.
A hajlandóság az együttműködésre megvan ugyan az arab országokban, de fájdalom, a magyar Külügyminisztérium vajmi keveset foglalkozott ezzel az elmúlt nyolc évben. A világháború előtt főként Egyiptom és Szíria, azt követően pedig Irak, Algéria és Kuvait is a magyar gazdasági kapcsolatok fő irányának számított. Kuvaitban is futottak az Ikarusok – ahogy Iránban és Egyiptomban még ma is –, a Malév onnan vásárolt üzemanyagot, s egyes állami vállalatok, mint például a Transelektro, jó kapcsolatokat építettek ki. A hetvenes évek végi csúcstól ugyan folyamatosan csökkent a részvétel az arab piacon, de a rendszerváltozásig – igaz, koncepció nélkül – valamennyire kitartott.
Mára azonban sem koncepció nem készült, sem a régi hídfőállásokat nem tartottuk meg. A Külügyminisztérium továbbra is adós egy komolyan vehető és reális külpolitikai stratégia kidolgozásával, amely híján az öböltérségben dolgozó magyar diplomaták feladata a mindennapi ügyek kezelése mindenféle központi elképzelés nélkül.
Információink szerint ugyanakkor semmi módon nem hangolják össze még a térségben levő nagykövetségeink munkáját sem. Az egyes diplomaták fogódzó nélkül próbálják saját állomáshelyükön helyzetbe hozni a magyar cégeket. Velez Béla kulturális-oktatási szakdiplomata is úgy került az abu-dzabi nagykövetségünkre – ám az egész öböltérségre érvényes akkreditációval –, hogy arról az emírségeken túli képviseleteinken nem értesültek előre. Pedig a térségben Katarban, Szaúd-Arábiában, Abu-Dzabiban és Kuvaitban is van nagykövetségünk, így lehetőség nyílna az eddiginél sokkal jelentősebb érdekérvényesítésre, de a koncepciótlanság, valamint a „nadrágszíjmeghúzás” miatt erre most kevés az esély.
Komoly lehetőség nyílhat azonban a magyaroknak a remélhetőleg valóban kiépülő új öböl menti elektromos hálózat szerelési munkálataiban, épp az ott korábban dolgozó Transelektrónak köszönhetően. A teljes hálózatra 1,6 milliárd dollárt szánnak, elejét véve a rendszeres áramkimaradásoknak, amelyeket az igényeket már kielégíteni képtelen rendszer okoz. Amíg azonban Közép-Európa több állama jelentős országreklámot fejt ki az Arab-félsziget országaiban, Magyarországra csak az idősebbek emlékeznek, s Budapest hathatós segítsége, központi reklámkampánya nélkül ismét lemaradhatunk a saját imázsunkat is fejlesztő, egyben nagy haszonnal járó lehetőségekről. A hazánkban élő újságíró, Abd-el Munam Kadura, a Kék Duna nevű arab kulturális folyóirat főszerkesztője arra is rámutatott, a magyar kultúrára vevők lennének az arabok, érdemes is most Dohára figyelnünk, amely 2010-ben az arab kultúra fővárosa lesz. Katarban van emellett a világ második legnagyobb gázkészlete, ezért is érdemes ápolni a kapcsolatokat. Bár az ománi nemzeti olajtársaságnak van tulajdonrésze a Molban, Maszkatban nincs nagykövetségünk, az ottani ügyeket rijádi diplomatáink intézik. A magyar olajtársaság a hírek szerint további előrelépést tervez a térségben, elsősorban Ománban, így feltétlenül szükséges lesz a gazdasági érdekek miatt is a leghatározottabb magyar diplomáciára.
Orbán Viktor: Három év alatt közel 40 százalékos minimálbér-emelés