Mi a magyar?

Január 2.
Jézus neve napja, más liturgikus hagyomány szerint az újév és vízkereszt közé eső vasárnap. A magyar református egyház újév napján ünnepli.
Ismeretes, hogy a régimódi katolikus magyar nép legkedvesebb archaikus köszönési módja: dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké, ámen. Figyelemre méltó, hogy ez a köszönési formula nyugati és déli katolikus országokban nem általános, inkább csak Közép-Európában.
Régi katolikus parasztok, ha munkába fogtak, útra indultak, Jézus nevével fohászkodtak.
Jézus nevének tisztelete Szent Pál intelmében gyökerezik: Jézus nevére minden térd meghajoljon, a mennyeieké, a földieké és a föld alattiaké (Fil. 2., 10.). Ennek az apostoli tanácsnak csökevénye, hogy sok jámbor katolikus Jézus nevének hallatára még a fejét is meghajtja.
A középkorban kezd a szent név liturgikus tisztelete bontakozni. Igazában a franciskanizmus virágoztatja föl. Szent Ferenc végrendeletében meghagyja, hogy még azokat a papírdarabkákat is össze kell gyűjteni és tiszteletben tartani, amelyeken Jézus neve olvasható. Ennek a mágikus-misztikus névtiszteletnek új lendületet ad a XV. században megújuló obszerváns mozgalom, amelynek egyik vezéralakja, Sienai Szent Bernardin a tiszteletnek új formáját találja ki. Prédikációi végén táblát mutat föl, amelyen Jézus nevének görög betűs rövidítését lehet látni: YHS. Ebből később a Yhesus Hominum Salvator (Jézus az emberek megváltója) jelentést olvasták ki. […]
Kapisztrán a Jézus-monogramot ráfesteti azokra a zászlókra, amelyek alatt Nándorfehérvárnál (1456) a török ellen harcolnak. Ismeretes az is, hogy az egykorú leírások szerint a Hunyadi és Kapisztrán vezérelte sereg ajkán Jézus nevével győzi le a törököket.
Régi hagyománya volt a magyar református igehirdetésnek, hogy Lukács evangéliuma (II., 21.) – nevezték az ő nevét Jézusnak – alapján az új év első napján tartott prédikációt rendesen Jézus nevének szentelte. Ilyenkor kiterjeszkedtek a szokásos nevek értelmének fejtegetésére is, és híveiknek tanácsot adtak a helyes névadást illetően. Szegedi Kis István egyik tanításában e napon az izraeliták körülmetélkedéséről és a keresztények keresztségéről szólván, a keresztnevek értelmét és jelentését magyarázta. Beszéde közben fölhozta az Ursula nevet is, ami nyelvünkön nőstény medvét jelent. Ezt hallván egy hasonnevű asszony, Furia Albert szeszélyes felesége fúriaként hagyta el Isten házát, és otthon elpanaszolta urának, hogy az ő nevéből a pap csúfot űzött. Nyilván csak az ő lealacsonyítása miatt szólt így. Követelte, hogy a rajta esett csúfságot torolják meg.
(Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, 1977)