Tómögi úr, a kuruc

Nevét le sem írják az újabb világirodalom-történetek. De Szerb Antal tudott róla, és 1941-ben a finn prózairodalomról szóló egyetlen bekezdésnyi szövegében ezzel a mondattal jellemezte: „a magyar történelemből merít tárgyat írásaihoz”. A Heikki Arvi Järventaus (1883–1939) 1903-ban „finnesített” név. Viselője Ouluban látta meg a napvilágot 1883. december 17-én svéd–német eredetű Ockenström családi néven. Később „megmagyarította”, lefordította finn nevét; a Kodolányi Jánoshoz küldött egyik levelét így írta alá: Tómögi Arvi. Szerette a nyelvi tréfákat: Kodolányi nevét megfinnesítette: Hannu Kotolainen lett a tollán. 1908-ban szentelték pappá. Lappföldi segédlelkészkedése után Keravában lett parókus. 1930-ban a magyar újságok esperesnek titulálták; Szegeden püspökhelyettesnek mondta magát.

Kodolányi 1936 augusztusában ismerte meg. Első finn útján Helsinkibe érkezve rögtön kereste a magyarországi híréből már ismert írót. Järventaus elbűvölte magyar vendégét szeretetreméltóságával, segítőkészségével. „Életem legszebb pillanatában találkoztunk” – írta Kodolányi. Järventaus szerkesztőségekkel, miniszterekkel tárgyalt, hogy támogassák magyar barátját, közöljék írásait. Amíg szívbetegsége engedte, elkísérte útjaira.
Kodolányi 1936 és 1938 között ötször járt Finnországban. Olykor hónapokat is töltött az északi országban: ott fejezte be Julianus barátról írt regényét, Padasjokiban, egy tanya vendégszobájában vetette papírra a Boldog Margitról szólót. Útjairól cikksorozatot közölt a lapokban, majd két könyvbe fogta össze őket, A csend országa (1936) és Suomi titka (1939) címűekben. Az első kötet adta az ösztönzést Järventausnak, hogy ő is megírja úti élményeit Magyarországról. Ezután gyűjtötte hozzá az anyagot, kevéssel halála előtt meg is jelent Itkevien pajujen maa (A szomorúfüzek országa) címmel. A Suomi titkát Järventaus már nem olvashatta: kevéssel a második világháború és a finn–szovjet háború kitörése előtt, 1939. június 5-én szíve fölmondta a szolgálatot tóparti nyaralójában, Hartolában.
Kodolányi János utóbb Suomi (1942) című kötetében tette közzé finnországi beszámolóit. Később terjedelmes emlékezésben számolt be barátságáról a finn íróval, közölte Järventaus leveleit, számos fényképét: ez tette ki Zárt tárgyalás (1943) című kötetének nagyobbik felét.

Järventaus már Kodolányival való megismerkedése előtt járt hazánkban, megismerkedett irodalmunkkal, történelmünkkel, országunk tájaival. A szegedi Kass vendéglő teraszán Székely Molnár Imrének adott, a Szegedi Új Nemzedék 1930. szeptember 19-i számában megjelent interjújában elmondta: „Még egész kis diák voltam, de már szenvedélyesen olvastam minden magyar regényt, amely finnül megjelent. Szerelmese vagyok Jókai írásművészetének. Nagyon szeretek mindent, ami magyar.”
Először 1928-ban járt hazánkban: június 10–13. közt részt vett a harmadik finnugor közművelődési kongresszuson Budapesten, majd a szervezett országjáráson. Ekkor ismerkedett meg Kisfaludy Jánossal. A hódmezővásárhelyi Magyar–Olasz Bank művelt, finnül is tudó tisztviselője, amint megtudta, hogy a finn író magyar tárgyú regényt tervez, mégpedig a honfoglalásról, megszervezte, hogy Hódmezővásárhely meghívja. Kérésére a város, Soós István polgármester állta a költségeket. Az írót özvegy Kerekesné Lehotay Teréz Nagy Sándor utcai házában szállásolták el.
Szeptember 14-én, vasárnap Szathmáry Tihamér nyugalmazott kormánybiztos-főispán, Tornyai János és Juhász Gyula barátja, ekkor a Vásárhelyi Friss Újság szerkesztője Järventaus elé utazott Kiskunfélegyházára. Ugyanaznap a Vásárhelyi Reggeli Újság Kisfaludy János fordításában közölte a finn írónak a nyelvrokonságon túli testvériséget szorgalmazó Pár szó a vérségi eszme kimélyítéséről kissé furcsa című cikkét. Ebben a szerző a hivatalos kapcsolatok, kongresszusok mellett a barátkozások fontosságát hangoztatta: „Azt nevezem én igazi kongresszusnak, amit pörkölt, gulyás és jó magyar bor nyakalása közben tartottunk ott kint a tanyákon!” „A rokonsági eszmét is ilyen vágányokra kell terelni, akkor lesz annak igazán foganatja.” Järventaus ezúttal csak átszállt Pesten: a fővárost már két éve megismerte, így hát egyenest Vásárhelyre jött.
Bankja szabadságolta Kisfaludyt, hogy fordítsa le a szükséges forrásműveket a finn író számára. (Egyébként a Vásárhelyi Reggeli Újság július 9-i híradása szerint Kisfaludy már hozzálátott Järventaus Satu-Ruijan maa [Mesés finn föld] című elbeszéléskötetének átültetéséhez, de megjelenéséről nincs tudomásunk.)
Néhány nap múlva Järventaus Szegedre látogatott. Itt a kongresszuson megismert Horger Antal egyetemi tanár volt a vendéglátója és tolmácsa. A fent idézett interjúban az író azt is elmondta, hogy a finn ifjúság kedvelt olvasmánya az Egri csillagok. Hamar fölismerte, hogy „a magyar nép rossz viszonyok közt él”. Megcsodálta a vásárhelyi pusztán a lovakat, kedvelte a magyar bort és a gulyást. „Szeged nagyon megnyerte a tetszését, különösen a Széchenyi tér.”
Szathmáry lapja interjút közölt az íróval Az én dolgozószobám – Kép a paplakból címmel négy folytatásban (szeptember 20–24.). Ez minden bizonnyal a finn irodalomtörténet-írást is érdekelné. Keravai parókiáján, dicsekedett Järventaus, megfordult a finnek legnagyobb költője, Eino Leino (1878–1926) és a hírneves festőművész, Akseli Gallen-Kallela (1865–1931) is.
Egy hónapot töltött Vásárhelyen. Közben meglátogatta Kiszomboron a népvándorlás kori temetőket föltáró Móra Ferencet. Róla is elragadtatással beszélt. Október 15-én szintén a Vásárhelyi Reggeli Újságban búcsúzott el Hódmezővásárhely közönségétől. Külön köszönetet mondott a városi könyvtár munkatársainak, mert ellátták szakirodalommal, és a helyi lapok munkatársainak, mivel támogatták munkáját. „Én vagyok az egyedüli finn író – írta –, akit az a megtiszteltetés ért, hogy magyar város hívta vendégül. […] Hódmezővásárhely város irántam tanúsított páratlan barátságával karöltve erőt ad majd nekem ahhoz, hogy megkezdett munkámat be is fejezhessem.” Nyílt levelét így fejezte be: „Kedves kisgazda ismerőseimnek meg kívánom, hogy adjon Isten bort, búzát, békességet.”

Järventaus hatszor járt hazánkban. Mindenütt kedves vendéglátókra talált. Debrecenben 1935-ben Gulyás Pál költő és Juhász Géza tanár ismertette meg vele a város és a Hajdúság nevezetességeit. A debreceni egyetem 1938-ban díszdoktorává választotta. A városba később is vissza-visszajárt. Sokat emlegette a megkedvelt kiskocsmát, a Bundát, amelyet versben is köszöntött (Tervehdys Debrecenin „Bundalle”, 1935). 1937 szilveszterén Kodolányinak a hortobágyi csárdából küldött levelet. Debrecen ihlette versét Gulyás Pál ültette át nyelvünkre:

Csokonai szobránál eltűnődtem,
A múlt időt lelkemben így idéztem.

Debrecenből 1938 elején Pécsre, majd az Ormánságba ment. Későbbi szegedi egyetemi tanárként kedves mesterem, a bencés nyelvtudós Klemm Antal akkor még pécsi professzor volt. Järventaus nem találta otthon, ezért ezt a ceruzával írt üzenetet hagyta hátra:
„Tisztelt Professzor Úr!
Kerestem Önt hétfő óta, de nehéz megtalálni. Az Excelsior Szállóban lakom, és pénteken utazom Bajára.
Tisztelő üdvözlettel: Arvi Järventaus író”
Pécsről Kákicsra utazott, a neves kálvinista paphoz, az Ormánság szociográfusához, Kiss Gézához. Kodolányi jegyezte föl a Móricz Zsigmondtól hallott anekdotát, amely az olasz szólás szerint, ha nem igaz is, jól van kitalálva. Järventaus nagy tűzzel prédikált magyarul a kákicsi templomban. Istentisztelet után odament hozzá egy öregszüle, s nagy elismeréssel méltatta teljesítményét: „Má’ csak úgy lássuk, nagytisztöletű úr, hogy a magyar mög a finn rokonyok. Ókor úgy beszét kegyelmed, mintha magyarú’ mondta vóna…”
Kodolányi szerint le is fényképezték Järventaust a kákicsi templom előtt palástosan, süvegesen a hívek csoportjában. Vajon hol lehet ez a kép?

Közben megjelent magyar történelmi regénytrilógiája: a Honfoglalás (Maahantulo, 1931), a mohácsi vész utáni „füstölgő országról” (Savuava maa, 1932) és a Rákóczi-féle szabadságharcról szóló (Sydenpolttajat, 1936). Sajnos ezek nem a legjobb művei; magyar barátai, még Kodolányi is túlzott elfogultságából fakadó egyoldalúságát, gyöngéit emlegetik. „Valósággal kurucnak tartotta magát – így Kodolányi. – S igen érdekes, e világlátott, tanult író, ez az evangélikus pap mélységes meggyőződéssel hitte s vallotta, hogy ő egy korábbi életében magyar volt.” A Vásárhelyi Friss Újság 1930. szeptember 14-i számában Kisfaludy Jánosnak adott nyilatkozatában állította, hogy korábbi életében, éppen a török hódoltság idején magyar vitéznek kellett lennie… Szentül hitte, hogy harcolt Árpád seregében és Rákóczi fölkelői közt. Regényeit is ez a különös hit sugallta.
Főhőse ugyanaz a Tárkány (ez jellegzetes vásárhelyi vezetéknév!), finnül Tarkkanen, aki Bizáncban került Árpád magyarjai közé. Nyelvészkedési hajlama mosolyt keltő ötletekre csábította.
Műveinek javát olvashatjuk magyarul. Említettük, hogy lelkészi pályáját Lappföldön kezdte, s ez a hely ihlette Kereszt és varázsdob (1916) című regényét, amely a pogányság és a kereszténység küzdelmének históriáját dolgozza fel. Kodolányi János fordításában ismerhettük meg (1943). Lapp tárgyú a Kis falu a világ végén (1938). Ezt a finnül nem tudó Móricz Virág tolmácsolta Lakó György professzor nyersfordítása nyomán, Kodolányi szerint a szöveg sűrű félreértésével, itt-ott kihagyásával, versek mellőzésével s nemegyszer magyartalanul. Szintén Kodolányi ültette át A mennyei mester című regényét (1944). Magyarországi útirajzait viszont sajnos nem olvashatjuk nyelvünkön.