Vérre menő jambusok

Kabdebó Lóránt
2010. 01. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ünnepi kötet jelent meg a napokban a versszeretők számára: kis gyűjtemény Nemes Nagy Ágnes műfordításaiból. Eseményszámba mentek a ritka alkalmak, amikor a kevés szavú nagy költő versfordításra vállalkozott. A kötet egésze pedig emlék a mély sötétség korából, amikor legjobb költőink nem akartak a diktatúra kívánalmainak megfelelni, de klasszikus költőket örömmel szólaltattak meg.
Mert csoda történt: a műfordítások saját versként szólaltak meg. A világirodalom különböző korszakából kerültek egymás mellé a költemények, egyéni mondandójuk megmaradt ugyan a különálló művekben, de amint kötetbe fogva egyben olvasom a gyűjteményt: a költőnő egyedülálló világa sugárzik felém. Váratlanul új Nemes Nagy Ágnes-kötettel ajándékoz meg – legjobb versei szintjén.
Megszoktuk a nagy huszadik századi versfordító költők, Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc fordításainak hangját, az általuk teremtett iskolák jó tanulóinak követési távolságát is ismerjük. Ez a kötet most egészen más. Profán hasonlat, de leírom. Nemes Nagy Ágnes igen szerette és nagyra becsülte fekete uszkár kutyánkat, Alit. Róla mondta egyszer, és írásban meg is erősítette: ő nem egy kutya, ő Ali. Valami hasonlót érzek most, amint ezt az égből pottyant kötetet olvasom.
Az a költő volt, aki mindent tudott a versről. Verstani bizottságokban szenvedélyesen érvelő előadásokat tartott (a kötetben is olvasható egy eddig ismeretlen felszólalása). Egyszer Arany János verselésének kérdéséről élesen összevitázott Vas Istvánnal. Ekkor mondta Ottlik Géza elnéző mosollyal, kerülve barátai között az állásfoglalást: angyali költők, milyen jó, hogy ők egy jambuson tudnak vérre menően vitatkozni!
A fordításban nem ezt a tudáskészletet csillogtatja. Itt verseket teremt, amelyekben az ember örök fénybe tekinthet. A látható világ részeit mint mozgó, alakuló, változó szobrokat rajzolja elénk. Kimondom a szót, nem kerülöm el: tárgyként kiformálja. De úgy, hogy bennük és általuk az élet változása, alakulása, sőt elmúlása is megképződjön. Gyönyörködjünk benne, szomorodjunk el, lelkesedjünk, forduljunk melankóliába: lássuk létezésünk megannyi változatát. Ugyanakkor a tárgyak valamilyen fényt is átengednek magukon, az állandóan változásban lévő világban a bemutatott események mozgása mögött a mozdulatlan lényeg sugárzik, és értelmet ad minden jelenetnek. A mozdulatban a mozgás értelme, a hangban a körülötte lévő csend van jelen. „S riadt és esztelen a század, / ha hívsága mögött nem állhat / valami mozdulatlanul” – idézem az egyik Rilke-versből. És teszem hozzá kiegészítésül a másik Rilke-szöveget: „csak éljünk itt lenn hozzáízeledve, / hogy keze rajtunk ismerős legyen”. „Hozzáízeledve” – micsoda szótalálmány ennek a versalkotásnak jellemzésére! Különben is a kötetben olvasható verscsodák között a legcsodálatosabbak a Rilke-fordításai. Mindkettejükre érvényesen fogalmazza meg Nemes Nagy: „A csönd vagyok, két hang közé bemetszve, / melyek csak lassan hangolódnak egybe.”
Szembeállítja az embert önmagával: itt vagytok, ilyenek meg olyanok, fiatalok, szerelmesek meg mulandók és elveszők – de tudjátok meg, hogy általatok valami örök megtartja azt, amiért ide, ebbe a létezésbe belekerültetek. Értelme kell hogy legyen az életeteknek! A sok változás ezt az értelmet mint tartást, mint a lényegünkre vissza (vagy előre?) utaló magatartást kell hogy jelentse. Én magam ezt keresem, vágyom, remélem. Látom, érzékelem a versben.
Olvassuk együtt Rilke Szerelmes versét, benne az amor sanctus, az Istenhez vonzó szent szerelem vágyódását érzem, de nem csodálkozom, ha egy szerelmes a maga kiválasztottjához szólva kapcsolatuk megszentelt létezését sóhajtja el a szöveggel: „Mégis, mi minket ér, mint a vonó, / mikor két húron egy hangot zenéltet. / Mily hangszerre vagyunk feszítve ketten? / Mily hang vagyunk, mily játékos kezekben?” Ennek zárlataként felcsendülhet a tiszta dal, a létezés derűje: „Ó édes ének.”
(Elfogtam volna mást, s íme, elfogtak engem. Nemes Nagy Ágnes válogatott műfordításai. Válogatta és az utószót írta: Buda Attila. Ráció Kiadó–Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, Budapest, 2009. Ára: 1800 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.