időjárás 2°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Veszélyes játszma a Hindukus lábainál

Mózes Miklós
2010.01.14. 23:00

Ebben az országban még sokan és sokáig lesznek olyanok, akik akár az életüket is áldoznák egy élhetőbb világ feltételeinek megteremtése reményében. Tudja ezt Bajnai Gordon is. Nemcsak tudja, de mérhetetlen cinizmussal, túlélése érdekében ki is használja ezrek megnyomorított helyzetét. Ha kell, blöfföl, miközben nem veszi észre, az amerikai alelnök minősítette bátor felajánlásnak az újabb kétszáz magyar katona ígéretét, nem az elnök. (Barack Obama nem is fogadta a közelmúltban Amerikában járt Bajnait.) A diplomácia nyelvéről magyarra lefordítva ez azt jelenti, nem kellene Obama hátsó fertályát ekkora buzgalommal birtokba venni. Mellékesen kérdezem: feltűnt-e valakinek, hogy a magyar miniszterelnök valahányszor olyan helyzetbe kerül, hogyha a NATO-ban vállalt és itthon is törvénybe iktatott kötelezettségekről el kell számolni, akkor kétségbeesetten menekül?
Felajánl, ígér. Felhatalmazás nélkül. Félreértés ne essék, híve vagyok minden határon túli katonai kötelezettségvállalásnak, ha az nemes célokat szolgál; összhangban van az ország gazdasági teherbíró képességével; hazai környezetben és az érintett térségben széles körű támogatottságot élvez; tekintéllyel rendelkező nemzetközi szervezet felkérésére, vagy kétoldalú megállapodás keretében zajlik; nem ró aránytalanul nagy terhet a haderő hazai állományára; attól eredmény, netán gazdasági vagy egyéb haszon várható. Ilyen is van. Balkáni szerepvállalásunk miatt például nem kell szégyenkeznünk.
A felsorolt feltételek közül viszont afganisztáni kalandunk csak egynek felel meg. Nevezetesen a NATO-felkérésnek. Az összes többiről érdemes elgondolkozni. Lenne néhány kérdésem. Többek között az, hogy a határon túli feladatok vállalásának mik a mai valós motivációi egy-két nemzetáruló személyes érdekein kívül? A holland külügyminiszterből NATO-főtitkárrá avanzsált Anders Fogh Rasmussennek is látható nehézséget okoz annak magyarázata, hogy a katonai szervezet miért nem az eredeti célokat szolgálja. Hol vagyunk már attól, hogy a szervezet az észak-amerikai kontinens és Európa nyugati felének biztonsága felett őrködjön… A világ vezető hatalma a kétosztatú rendszer megszűnésével követelte ki magának a jogot, hogy ezt a védelmet kiterjessze az általa létrehozott katonai szervezet felhasználásával is. Ma ott tartunk, hogy az állami politika rangjára emelték azt a nézetet, hogy ami az USA hegemóniáját megkérdőjelezi, esetleg támadja, az üldözendő a világ bármely pontján. A demokrácia védelmének és terjesztésének ideológiai köntösébe a második világégést követően sikerült sok nemzetet bebújtatni, több szövetségi rendszerbe is. Ahogy minket is. Olyannyira, hogy a Magyar Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája és a nemzeti katonai stratégiája szerkezetében és tartalmában nagyrészt megegyezik az Egyesült Államok hasonló tartamú dokumentumaival. Mintha egy súlycsoportban lennénk. A nemzeti biztonsági stratégia kormány által szentesített célkitűzései között szerepel, hogy a „demokratikus értékek általános érvényesülését, beleértve az euroatlanti térségen túli térnyerését” erőinkkel és eszközeinkkel támogatni kell.
Menjen tehát az a kétszáz katona Afganisztánba. Növeljük a létszámot, mert az ötszáznegyven mégiscsak másként hangzik. Eljön az idő, amikor felelős politikusaink ezt a döntést is az erkölcsileg vállalhatatlan kategóriába sorolják. Egyszer már befürödtünk, de nem tanultunk iraki szerepvállalásunkból. Az emberiség történelmében nincs példa arra, hogy egy értékrendet tartósan rá lehetett erőszakolni egy népre, ha azt elutasítja. Különösen igaz ez a demokrácia fegyveres exportjára. A morális szempontok számbavétele mellett Afganisztánban is szembesülni kell egy másik, alapvető kérdéssel. Megnyerhető-e a háború pusztán katonai úton? A kérdésre sokan megadták a választ. Köztük olyan autentikus személyek, mint az Egyesült Államok fegyveres erőinek tábornokai, az Afganisztánban harcoló alakulatok parancsnokai, az afganisztáni szerepvállalásban érintett államok politikusai. A majdnem egyhangú vélemény szerint nem. Kivételt képez egy Szekeres nevű stratéga, aki a megoldást abban látja, hogy növeljük az afganisztáni magyar kontingens létszámát. Az Atlanti-óceánt átrepülve Bajnai Gordonnak is lett volna ideje megidézni Nagy Sándor és Borisz Gromov marsall szellemét. Elmondták volna neki, hogy katonai erővel be ne tegye lábát Afganisztánba.
A már látható kudarcot elemzők egy mostanában divatos szóhasználattal aszimmetrikus hadviselésről beszélnek. Az aszimmetriának tulajdonítják, hogy nincs mindenre kiterjedő győzelem Afganisztánban. Nem tudom elfogadni ezt az érvelést azért, mert csak részigazságot tartalmaz. A témával foglalkozók közül sokan az aszimmetriát úgy értelmezik, hogy nem azonos képességű erők harcáról van szó. Első hallásra ez így igaz. Ráadásul a megszállók ellen harcolók, nevezzük őket terroristáknak, ellenállóknak, vallási fanatikusoknak, köztörvényes bűnözőknek, drogcsempészeknek, vagy bárminek, még azt a szívességet sem tudják megtenni a NATO erőinek, hogy egy nyíltsisakos küzdelemben haderőnemeket és fegyvernemeket hadászatilag szétbontakozva álljanak ellen. Egyszerűen azért, mert Szaddám Huszein Irakjával ellentétben a törzsfők és vallási vezetők uralta országban ilyenek nincsenek.
Van más. Ami kiegyenlíti az egyik oldalon mutatkozó technikai fölényt. Aminek köszönhetően a műholdak által vezérelt digitális harcosokat legyőzi a furkósbottal rendelkező, írni-olvasni nem tudó kecskepásztor. Hányan és hányszor elmondták már, egy népet saját hazájában idegen erők tartósan soha nem tudják leigázni. A kecskepásztor otthon van. Több ezer éve. Ráér, s tudja, hogy melyek az ellenség sebezhető pontjai. Tudja, hogy mikor, mivel, mit kell támadnia, amiről a százezres NATO-haderőnek fogalma sincs. Neki is van istene, akit legalább annyira tisztel, mint mi Jézus Krisztust. Az erőviszonyok kiegyenlítődnek, csak más dolgok kerülnek a mérleg serpenyőibe.
A morális és katonai szempontok mellett gyakran hangoztatott érv a gazdasági haszon kilátásba helyezése. Erről annyit, csak győzzük kivárni. Ahhoz az asztalhoz, ahol tortát szeletelnek, nem szokták a Magyar Köztársaság képviselőit meghívni. Fél éve egy fórumon arra kértem a HM politikai államtitkárát, hogy legalább egy svédek általi beruházást említsen meg, amely a Gripen vadászgépek vásárlása gazdasági ellentételezéseként valósult meg. Az államtitkár csak nézett, mint a moziban. Ne legyenek illúzióink ezen a területen sem. Ha hinni lehet a közvélemény-kutatóknak, a véleményemmel nem vagyok egyedül. Ellenzem afganisztáni katonai jelenlétünket. Tudom, ez Bajnai Gordont vagy Szekeres Imrét a legkevésbé sem érdekli. Rövid időn belül ötszáz fő fölé emelkedik katonáink száma Afganisztánban. Egyébként nem féltem őket. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán tisztességes felkészítés folyik. A katonák esküjükhöz híven teszik a dolgukat. Kívánom, hogy a vállalt idő leteltével épen és egészségesen térjenek haza. Ezzel együtt jó, ha tudják, Jány Gusztávnak és hadseregének több keresnivalója volt a Donnál, mint nekik a Hindukus lábainál.

A szerző biztonság- és védelempolitikai szakértő,
a Katonai Biztonsági Hivatal nyugállományú ezredese

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.