Égi kávéház

Legtöbbször az irodalminak nevezett hetilap a fóruma a nyelvművelés-ellenes „szakirodalomnak”, míg a hagyományos, szakmaiatlannak tartott „nyelvművelést” már régóta száműzte repertoárjából. Posztmodern világban, irodalomban minek is nyelvművelés: minek bármilyen normát számon kérni, minek nyelvi hibát keresni? Különös tekintettel az emberek alapvető emberi jogára, arra, hogy mindenki úgy beszél és ír, ahogy akar.
A nyelvművelés (lassan húsz éve tudjuk) nem tudomány, ha tudománynak nevezik, akkor áltudomány, egyébként is diszkriminál, mert a nyelvművelők saját normájukat akarják rákényszeríteni a társadalomra, az idegen szavak elleni fellépés idegengyűlölethez vezethet, a nyelvművelők „a szellemi alvilág álnyelvész szélhámosai”, és „meg kell tisztítani tőlük az akadémiát”. Ezek a hírhedett (lapokban közzétett) mondatok nem érték el a „magyar nyelv mívelésére léthozott” intézmény, az Akadémia ingerküszöbét, viszont alkalmasak voltak arra, hogy a jogos kritika mellett hiteltelenítsék a korábban színvonalas és a társadalom megbecsülése által övezett magyar nyelvművelést.
Nos, az első mondatban jelzett, irodalminak nevezett hetilap ilyen „elfogadhatatlan” hangvételű nyelvművelő írásokat nem közöl, de az egyik nem páros oldalán a nyelvművelő érdeklődésére számot tartó kritikák, glosszák, szösszenetek olvashatók. Éppen a főszerkesztő írja: „Nem szeretnék nádpálcát suhogtatni, legfőképp nem árulkodni, de hát… [teljes rádiónév és a munkatárs neve] munkatársuk képtelen rendesen fölolvasni az eléje rakott szöveget… Nem mondanám beszédhibásnak, de a hangsúlyokat rossz helyre teszi, minden a vagy az névelő után leáll, majd jókora szünet után folytatja… Amikor azt mondja, jövévi, azt jelenti jövő évi…” (2008. nov. 7.). A nyelvművelő erre azt mondaná: hangsúly- és tagolási hiba, szóösszerántás – a nyilvános (média-) kommunikációban. Csakhogy a nyelvművelő soha nem ír le nevet (legföljebb az adatok pontossága miatt a hiba helyét közli). Alapelv, hogy a nyelvművelő nem haragszik az emberre. Egyáltalán nem haragszik: megállapít, felmér, elemez, és (esetleg) véleményt mond, tanácsot ad. Mivel ő is ember, lehet benne érzelem, de az is legföljebb a nyelvi hibával, sohasem az emberrel szemben.
Az egyik kritikában olvassuk: „Vannak ezek a bizonyos hasznos infók… – az infó, ez csonka szó, amelynek a végét mintha baltával vágták volna le…” (2009. ápr. 24.). A nyelvművelők is beszélnek megrövidült szavakról, felgyorsult beszédről, és persze az okokra is rámutatnak, igaz, nem baltával.
Visszatérve a nem páros oldalra: „A szombati Nap-keltében [teljes név] beszédének zöme egyszerűen érthetetlen a súlyos orrsövényferdülés, zihálás és nem megfelelő hangképzés miatt. Vasárnaponként [más, ismét teljes név] … a beszédhangok képzésére szájüregének merőben szokatlan helyeit veszi igénybe … intonációja egy nyolcvanas évekbeli szovjet beszédtechnológiai szoftverének felel meg” (2009. jún. 26.). A nyelvművelő a beszédhibákra figyelmeztetne, és ismét nem írna le nevet.
Van tehát az irodalminak nevezett lapban nyelvművelés, jórészt ugyanazokra a makacs nyelvhasználati hibákra figyelmeztet, csak egy kicsit talán türelmetlenebbül (sokszor gúnyolódik, neveket említ), és nem áll tudományos alapokon (mert a jelenségek magyarázatát nem adja). Ez is eredmény, és kétségtelenül sokszor szórakoztatóbb. És még mindig színvonalasabb, mint a sok laikus, naiv elképzelés, amely éppenséggel indokolná a még tudatosabb és tudományosabb nyelvművelést, nyelvi népművelést, nyelvi ismeretterjesztést. Kosztolányi Dezső nevéhez fűződik az „írói nyelvművelés” fogalma. Ha a mester leereszkedne az égi kávéházból, nyilvánvalóan csodálkozna, azután indítana egy írói nyelvművelő mozgalmat. 125 éve született, az idén sokat fogják emlegetni, vigyázat, lehet, hogy tényleg megteszi!