Elvis, Marilyn és egy titkos szerelmi viszony, ahogy még sosem láttuk

Nem fotóművészek, hanem megszállott emberek, magányos túlélők, pszichés zavarokkal küzdők készítették azokat a képeket, amelyek a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban láthatók. A Photo│Brut – Ösztönös fotográfia című kiállítás több mint százötven, a párizsi Bruno Decharme-gyűjteményből válogatott munkán keresztül mutatja meg a fotográfia legsötétebb, legnyersebb és egyben legemberibb arcát. Azt a világot, ahol a kép nem esztétikai döntés, hanem létszükséglet.

José Manuel Egea angyali megszállottsággal ruházta fel Marilyn Monroe-t Fotó: Ladóczki Balázs

Az art brut az intézményes művészeti világtól független, nyers, ösztönös alkotásokat jelöli. Olyan emberek munkáit, akik számára az alkotás nem esztétikai ambíció, hanem belső kényszer, túlélési stratégia vagy a világ elviselésének eszköze. Pszichiátriai betegek, a társadalom peremére szorultak, megszállott gyűjtők és magányos túlélők hozták létre ezeket a műveket – gyakran anélkül, hogy valaha is művészetként gondoltak volna rájuk. A fotográfia sokáig kívül maradt ezen a területen: a photo brut csak a 2000-s évektől vált önálló művészettörténeti kategóriává, nagyrészt Bruno Decharme gyűjtőmunkájának köszönhetően.

A photo brut alkotók többnyire nem tekintik magukat művésznek. Fotó: Ladóczki Balázs

Elvis Presley is felbukkan a különös kiállításon

A Capa Központ emeleti termeiben bemutatott Photo│Brut – Ösztönös fotográfia című kiállításon megtekinthető válogatás ereje nem egységes stílusából, hanem rendkívüli sokféleségéből fakad.

Horst Ademeit polaroidjai például egy paranoid világ lenyomatai: a német férfi megszállottan dokumentálta lakását és saját testét, mert hitt benne, hogy láthatatlan elektromágneses sugárzás fenyegeti. Ezek a képek első pillantásra banálisnak tűnnek – egy szék, egy fal, egy sarok –, ám amikor megtudjuk, miért készültek, hirtelen nyomasztóvá válnak. Mintha egy paranoia térképei lennének.

A tárlat egyik legérdekesebb része az anonim alkotókra fókuszál. Az Obsession (Megszállottság) címen ismert, XIX. századi francia album nem történetet mesél el, hanem egy kényszert dokumentál: ismétlődő arcokat, motívumokat, beállításokat, mintha készítője képtelen lett volna elszakadni egyetlen gondolattól. Egy másik anonim alkotó apró női portrékat horgolt össze. A kolumbiai eredetű munkákat nézve óhatatlanul felmerül a kérdés: mi motiválhatta a készítőjüket, amikor a papír sérülékenysége miatt ezek a tárgyak még hétköznapi használatra sem voltak alkalmasak?

Ugyanilyen nyugtalanító a Günter K. és Margret S. közötti titkos viszony 267 fotóból, szállodai és éttermi számlákból, jegyekből összeálló archívuma. 

Egy szerelmi kapcsolat hátborzongató tárgyiasítását látjuk: Margret teste, arca, jelenléte lassan egy férfi privát narratívájának részévé válik, mintha egy megszállottság adminisztrációját néznénk.

A photo brut alkotók – ahogyan arra a kurátorok, Mucsi Emese és Váradi András is rámutatnak – többnyire nem tekintik magukat művésznek. Számukra a fotográfia eszköz: válasz traumára, pszichés zavarokra, magányra vagy identitásválságra.

Vajon mi motiválhatta az anonim alkotót, aki apró női portrékat horgolt össze? Fotó: Ladóczki Balázs

Lindsay Caldicott röntgenfelvételekből összeállított, kényszeresen ismétlődő kollázsai egy súlyosan sérült elme rendteremtő kísérletei. José Manuel Egea tintával elmaszatolt portréi az emberből előtörő fékezhetetlen energiát idézik meg. Egea rajong a Marvel-képregények szuperhőseiért. Lenyűgözi a hétköznapi ember hatalmas, félelmetes és elpusztíthatatlan lénnyé válása. Munkáinak nagy része magazinokból kivágott fényképek átalakításából áll: a portrékat golyóstollal addig satírozza, amíg az arc el nem tűnik a tinta alatt.

Az egyik képen az 1950-es évek egyik legismertebb szexszimbólumát, Marilyn Monroe-t ruházta fel valamiféle angyali megszállottsággal.

Hasonló belső kényszer tükröződik Elayne Goodman Elvis-képein is. Az Első reggeli című munkán saját mitológiát épít a rock ’n’ roll királya köré: 

Krisztus és az apostolok is Presley arcát viselik.

A képben nemcsak a kultusz, hanem maga az alkotás folyamata is látható; ahogy Goodman szöveteket, gyöngyöket, hímzéseket és kerámiát kever össze, az mélyen tükrözi az Egyesült Államok déli kultúráját.

A Photo│Brut nem kínál könnyű befogadást. Nem szépít, sőt nem is akar tetszeni – éppen ezért hat elementárisan. A Capa Központ és a Foto Arsenal Wien közös tárlata, amely március 29-ig látogatható, arra emlékeztet, hogy a fotográfia nem csupán technika, stílus vagy eszköz, hanem létszükséglet: egy kétségbeesett, mániákus, vágyakozó, mégis élni akaró emberi gesztus.