Sötétbarna felhők

Miközben az oktatási tárcát roma jogvédők jelentik fel az általános iskolákban tapasztalt szegregáció miatt, egy monori cigány telepen gyerekek és felnőttek magolják a hatodikos-hetedikes tananyagot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat foglalkoztatócsarnokában. A szervezet fürdőt, közösségi mosodát, játszóházat üzemeltet a telepen, és azért küzd, hogy néhány család kikeveredhessen a nyomorból. Támogatások híján azonban erre nagyon kevés az esély.

Monor határában nemrég szabályszerűen kivégeztek egy idős asszonyt. A magányosan élő özvegyet néhány értéktelen porcelánedényért, ékszerekért ütötte le a szomszédos monori cigány telep három lakója. A brutális rablást egy beszipuzott középkorú cigány férfi és két fiatalabb társa követte el, egyikük egy tizenéves kamasz volt. A gyilkosság minden jóakaratú ember számára elfogadhatatlan, megbocsáthatatlan, az elkövetésének módja pedig megmagyarázhatatlan. A napokban meglátogattuk a monori cigány telepet, hogy legalább egy-egy szeletét megismerhessük a környezetnek, ahonnan az elkövetők érkeztek, és megpróbáljunk fényt deríteni az elállatiasodás okaira. Kiderült, a helyzet még jobban eldurvulhatott volna Monor határában, ha nem indít el évekkel ezelőtt a területen felzárkóztatási programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy csoportja.

Lecsúszott szülők

Barack. Így hívják a monori brutális gyilkosság egyik tizenhat éves társtettesének apját a cigány telepen. Hatalmas kátyúkba huppanva érünk a férfi háza mellé, ahol éppen az udvar utolsó akácfáját vágják ki közös erővel, hogy legyen mivel befűteni. A férfit azért hívják így, mert szőke cigány, vagyis a telepiek szerint leginkább a kopasz barackhoz hasonlatos. Mi inkább egy alacsony, rongyos ruhájú öregembert látunk, aki értelmezhetetlen mondatokat kurjongat piszkossárga szakálla alól. Mint kísérőnktől, Kiss Dávidtól, a szeretetszolgálat programfelelősétől megtudom, Barack alig múlt negyvenéves, pedig legalább húsz évvel idősebbnek néz ki. Kunyhójában egy sámli nagyságú vaskályhában lobog a tűz. A fűtőüst mellett orgonasípokként sorakoznak a gyerekek egy dróton függő körte fényében, mellettük nagy hangon hadar az anyjuk. Nemrég volt beszélőn a börtönben, azt ismételgeti: a fiát ki kell, hogy engedjék. Ő nem csinált semmit. Csak „belevitték a rablásba”.
A kályhánál melegedő gyerekek szeme csillog, a foguk hófehér, a tisztaság többi nyoma azonban nehezen felfedezhető. Az egyikük fél pár cipőben áll a jéghideg agyagpadlón. A négy-öt négyzetméteres konyhának nevezett helyiségben zsúfolódunk össze, a nagyobb szobát nem tudják fűteni. Ágyak, matracok, priccsek töltik meg az apró házat, de még így sincs hely mindenkinek éjszakára, a nyolc gyerek párosával alszik. Barackék helyzete most még rózsás ahhoz képest, hogy honnan érkeztek. Az asszony nem beszél egyértelműen, amikor arról kérdezem, hogy miért jutottak el idáig. Volt házuk, de összeomlott, mondja.
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű.

Fantom és a cirkuszoskocsi

Nyolc évvel ezelőtt országos botrányt kavart a Horváth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány, amely demonstrációt szervezett Monoron, mert szerintük jogtalanul, faji alapon telepítettek ki cigány családokat a város szélére, méltatlan körülmények közé. Több családnak például cirkuszos lakókocsikat ajánlottak fel a korábbi lakhelyeikért cserébe. Az egyik ilyen család volt Baracké is. Később azonban kiderült, hogy önkényes lakásfoglalókat, közüzemi díjat hosszabb ideje nem fizetőket tettek ki a lakásukból, mert a költségeket a város nem tudta tovább magára vállalni. Volt köztük olyan család is, amelyik egy önkényesen elfoglalt lakásból költözött Monorra, hogy ott is önkényesen foglaljon el egy házat, amelyet viszont a helyi városrendezési terv szerint lebontásra ítéltek. Másokat az új tulajdonosok tettek ki a fejük fölül eladott házakból, amelyeket a tartozások miatt vesztettek el. Így kerültek többen az önkormányzat által vásárolt lakókocsikba.
Az egyik házaspár közülük ma is egy ilyen „járműben” él. Az asszonyt csak Fantomnak hívják a környéken élők, mert abból a csoportból került a lakókocsiba, amelyik annak idején a monori temető ravatalozójában húzta meg magát. Fantom férjét leszázalékolták, mert ha teheti, nyolc liter kannásbort is megiszik naponta. Már csak ketten tengődnek az erdőszélen, a gyerekeiket nevelőszülőkhöz adta a gyámhatóság. Kiss Dávidtól megtudom, az ilyen embereken sajnos aligha tudnak segíteni, hiszen maguk is tehetnek a sorsukról. Több lehetőséget is elszalasztottak, visszasüllyedtek a nyomorba. A szociális munkások ettől függetlenül rendszeresen látogatják őket, és segítséget nyújtanak, télre az önkormányzattól is kapnak tűzifát.
Barack azonban más. Küzd azért, hogy valamilyen szinten el tudja tartani a gyerekeit. A nagyáruházak mellett kukázik, és takarítja is a szeméttárolók környékét, így megkaphatja az ételmaradékokat. Más munkát hiába is keresne. Monoron még a szakképzettek számára is kevés a lehetőség, Budapestre pedig nem éri meg följárni, mert a vonatbérlet elviszi a kereset nagy részét. Ezért a helyiek körében Tabánnak nevezett cigány telepen élők inkább vasat, hulladékot gyűjtenek, vagy alkalmi munkákat vállalnak.
Három-négyszáz ember él itt, és a hetven százalékuk gyerek – vázolja a helyzetet Pálfai Gyula, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, amikor arról kérdezem, hogyan segíti a romák munkába állását. Az elnök, aki a sajtó megjelenésének hírére azonnal a város szélére érkezett, a Kádár-rendszert dicséri, mert akkor még buszokkal jöttek Monorra a képzetlen munkaerőért a gyárakból. Most viszont szerinte a cigány telepen „megélhetési gyerekcsinálás folyik” a segélyekért. Ennek eredményeként már két generáció nőtt úgy fel, hogy nem látta munkába menni az apját, nem csoda, hogy a gyerekeket sem viszik el az iskolába – kerüli ki a kérdésünket.
Nem igaz, hogy eleve nem dolgoznának a telepiek – cáfolja Kiss Dávid a cigány önkormányzati vezetőt, amikor ismét magunk között vagyunk. Káposztaszedés idején például öt helyre negyvenen jelentkeznek a telepről. Ezek a feketemunkák azonban nem kerülnek be a nyilvántartásokba. A szociális munkás szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy a monori cigányok nem járatják a gyerekeiket iskolába. Ez legfeljebb egy-két családban jellemző. Az viszont kétségtelen, hogy a cigány gyerekeknek segítség kell, mert tizenkét éves kor fölött már nagyon nehéz megvédeni őket a bűnözők befolyásától.

Lányanyák a játszóházban

A monori cigány telepen él olyan kislány, aki matematikaversenyt nyert az iskolában, és van olyan jó eszű fiú is, aki fogorvos szeretne lenni – közli Kiss Dávid, aki szerint azonban a tabániak körülményei és az oktatás súlyos rendszerhibái miatt alig lehet az itt élőkből más, mint varrónő vagy kőműves Csepelen. A cigány gyerekeket ugyanis hagyományosan nem járatják óvodába, ami óriási hátrányt jelent a rendezett hátterű társaikkal szemben. Sokan közülük úgy kerülnek iskolába, hogy nem tudják elvégezni a dolgukat a vécében, nem képesek kanállal és villával enni vagy odafigyelni az órán, így óhatatlanul lemaradnak a tanulásban. Az új rendelkezések szerint azonban az alsó tagozatban nem lehet buktatni, csak szülői belegyezéssel. Ezzel ellehetetlenítik az újrakezdés esélyét, hiszen a bukás a cigány szülők körében is szégyen. Egy idő után nem marad más, mint hogy a lemaradó cigány gyerekeket elküldik képességvizsgálatra, amely természetesen lesújtó eredményeket hoz, így második–harmadik osztályos korukban értelmi sérültnek nyilvánítják őket. A felső tagozatot ezért már speciális iskolában kell folytatniuk, ahonnan nem lehet továbbtanulni.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat többek között ezért is döntött úgy, hogy elindítja a Tanoda programot a cigány telepen. Ez része egy átfogó programsorozatnak, amely 2004-ben kezdődött. Első lépésben több lakókocsiban élő családot költöztettek be a telepre, az életveszélyes épületekből átmeneti lakóhelyekre helyeztek át embereket, a telephez tartozó, komfortos házakat vásároltak, építettek újjá. Létesítettek konténerházakat, közösségi vizesblokkot, ahol naponta 150 telepi lakó tud megfürdeni, mosakodni. Létrehoztak egy közösségi mosodát is, ahol kilenc főnek adtak munkát a tabániak közül. Felemeltek egy több száz négyzetméteres csarnokot, ahol főként gyerekfoglalkoztatás zajlik, játszóházat, tanulószobát rendeztek be a szegény gyerekeknek. Itt ma már felnőttoktatást is tartanak, hogy a telepen élőknek nagyobb esélye legyen munkába állni. Eddig 51 fő fejezte be a segítségükkel a hatodik osztályt, és százhúszan várják, hogy elinduljon a hetedik–nyolcadikos tanfolyam. A szeretetszolgálat tervei szerint az általános iskolás anyag befejezése után szakképzést is szerveznek majd a legjobbaknak. Ez a lehetőség a budapesti Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány országos programjának a telepre illesztésével valósul meg.
Amikor a foglalkoztatócsarnok jelentőségéről kérdezem, Kiss Dávid elmeséli, hogy a játszóház megnyitásakor azt vették észre, a gyerekek után elkezdtek a szülők is beszivárogni a csarnokba játszani. Tizenöt éves lányanyák ültek a padlószőnyegen kezükben babákkal. A szociális munkások szeme előtt vált nyilvánvalóvá az egyik legalapvetőbb probléma, amely az ingerszegény környezetben, mélyszegénységben élőket sújtja: az anyák még játszani sem tudják megtanítani a gyermeküket, mert ők maguk is olyan gyermekek, akik valójában azt sem tudják, mi a játék. Öt évvel ezelőtt ismét megjelent a monori cigány telepen Horváth Aladár, hogy megtekintse a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programjának első eredményeit. Kiss Dávid elmondása szerint a roma vezető közölte: szegregálják a cigányokat azzal, hogy végleg a telephez kötik őket a konténerházak kihelyezésével.

Jogvédők és egyéb hivatalos személyek

Horváth Aladár tartja magát az általa korábban elmondottakhoz. – Nem értek egyet semmilyen elkülönítéssel és azzal, hogy békeidőben konténerben lakjanak emberek – közli, amikor a monori cigány telepről kérdezem. – Az elmúlt húsz év szociális, gazdasági válságának cigányokra vonatkozó következményeit nem lehet sziplán lakáspolitikával, különösen kirekesztő lakáspolitikával orvosolni – mondja. A jogvédőnek a monori gyilkosságról is sommás a véleménye. Szerinte egy állati sorba kényszerített embercsoportnál nehéz azt feltételezni, hogy megmarad embernek. Mint mondja, gyerekkorában látott ekkora nyomort, mint amekkorát a roma telepeken tapasztal. A kilábalás pedig reménytelen addig, amíg a jobb- és a baloldal nem köt tűzszünetet e kérdésben. Amikor arra utalok, hogy a két oldal eltávolodásához a roma jogvédőknek is köze lehet, hiszen sokszor indokolatlanul lerasszistázták az ellenzéket, ezt határozottan elutasítja. A polgárjogi mozgalom nem nézi, milyen köntöst visel a kilakoltató önkormányzat, amely nem mondhat le szociális ellátási kötelességeiről. – Számtalanszor bíráltam a jelenlegi kormányt a szociálpolitikája miatt. Ezt a szociálpolitikát ugyanis sajnos a Jobbik tematizálja – jelenti ki. Mint fogalmaz, „a rasszista és szegényellenes ötleteket átvették Gyurcsányék”, ennek eredménye, hogy a legszegényebbek leszakadtak a társadalomtól, amelynek rá kell ébrednie: elemi érdeke ezen emberek munkába állítása, társadalmi felelmekedése.
– Kétségtelen, hogy az elmúlt években háromról tíz százalékra nőett Monoron a munkanélküliség – mondja Pogácsás Tibor helyi polgármester. Az ingázásból a cigányság kiszorult, mert a képzetlen munkaerő utazási költségeit nem fizetik. Az önkormányzat együttműködik a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, alkalmaz a Tabánban szociális munkást, fizeti a mosatás és a mosás költségeit, valamennyi pénzügyi támogatást is nyújt, de a továbblépéshez sajnos nincs elegendő forrás. Nagy eredmény viszont az is, hogy az elmúlt években nem romlott a helyzet a telepiek és a városban élők között, sikerült kezelni a cigány telep helyzetét – véli a városvezető. A megoldást azonban egy szociálisbérlakás-program jelentené és egy olyan gondozói hálózat, amely a családokat egészen az integrációig vagy akár egész életükben végigkísérné. A cigány telepen élőknek ugyanis még azt is meg kell tanítani, hogyan gazdálkodjanak. Segélyosztáskor például előfordul, hogy néhányan taxival közlekednek, ami igencsak irritálja a Monoron élőket. Nem beszélve a környéken előforduló kisebb, de rendszeres lopásokról – tájékoztat Pogácsás Tibor.

Kevés az állami segítség

– Nem igaz, hogy a cigány telepről nincs kiút – állítja Kiss Dávid. Néhány családnak már sikerült beilleszkedni a városi lakókörnyezetbe a Tabánból. A gond inkább az, hogy az állami segítség kevés, a pályázatokból megszerzett összegek szűkössége pedig lassan az egész program létét veszélyezteti. Nemrég megjelent néhány szakember a telepen az egyik illetékes állami hivataltól – meséli a programvezető. Lefényképeztek mindent, mint a japán turisták. Aztán kiderült, hogy azért fotóznak olyan buzgón, mert először jártak ilyen telepen. Akiknek tehát döntenük kellene a pénz odaítéléséről, sok esetben nem is ismerik, miről határoznak. Miközben erről beszélgetünk, az egész telepen összesen két kémény füstöl a legnagyobb fagyban. Mindkét kürtőből sötétbarna felhők szállnak az égbe, ami azt jelenti, hogy szeméttel vagy ruhával tüzelnek. Az utolsó tartalékokat is fölélik, míg megérkezik a segély.