Állandó puccsveszély

Négy alkalommal puccsolta meg a hadsereg a török kormányt 1960 óta, legutóbb 1997-ben, ám eddig olyan még soha nem történt, hogy ez fordítva is sikerült volna. Az első puccs 1960-ban történt, a hadsereg magához ragadta a hatalmat, mivel úgy látta, hogy a Demokrata Párt elárulta az országot, Adnan Menderes miniszterelnököt és két miniszterét fel is akasztatta, majd 17 hónap múlva visszaadta a hatalmat a civileknek. A hidegháború tizenegy év múlva mutatta meg magát Törökországban, eluralkodott a káosz, Süleyman Demirel kormányának tehetetlenségét látva a hadsereg ismét beavatkozott. Két év múlva újból visszatért a polgári kormányzás, de a helyzet annyira romlott 1980-ra, hogy ismét a fegyvereseknek kellett jönniük, ráadásul ezt ismét Demirel bánta. Ő utána új pártot alapított, azzal megnyerte a választásokat, négy évet végigvitt puccs nélkül, az 1997-es beavatkozás idején pedig már államfőként együttműködött a hadsereggel, így maradhatott a helyén.
Az állandó puccsveszély rendkívül kényelmetlen a polgári kormányok számára, hiszen voltaképp a fegyveres erők befolyásos vezetőinek kedvétől függ, hogy helyén maradhat-e a kabinet, vagy sem. Az elkötelezetten uniópárti Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az összeurópai szövetség kívánalmainak megfelelően a hadsereget civil befolyás alá akarja vonni, s elemzők szerint ennek része az Ergenekon-ügy kipattintása is, amelynek lehet alapja, de nehéz eldönteni, mennyire volt kiterjedt az összeesküvés a hadsereg vezetőinek körében. Timothy Ash elemző a Reutersnek rámutatott, a már így is feszült hadsereg soraiban a letartóztatások további felháborodást keltenek, így a kormány sem feszítheti végsőkig a húrt. A hadsereg azonban már messze nem olyan erős, mint akár 1997-ben volt.