Álom a körtepálinkáról

Rég kerülget egy mondat, amelyről tudom, hogy képes elröpíteni a ma már nehezen elképzelhető archaikus miliőbe. Így hangzik: semmivel nem rokonítható érzés Kovács Gyuszi barátom medesi körtepálinkáját inni.
De hát miféle „archaikus miliőt” idézgetek itten?
Először is Medes „miliőjét”. Ahonnét az említett nagyszerű nedű származik, és ez is olyan, mintha nem volna. Mert lényegében nincs is. Nincs Medes, nincs ilyen földrajzi név, nincs ilyen település, nem szerepel a térképen; rég megszűnt, elpusztult a török időkben. Csupán árva szőlőhegye maradt s rajta Kovács Gyuszi gyönyörű, kétszáz éves boronapincéje és nem kevésbé fontos fajtagyűjteménye. (Régi gyümölcsök fajtagyűjteményéről talán máskor, mert fontos „események” zajlanak ott.) Medes Pórszombat szomszédságában fekszik (feküdt) Göcsejben, pontosabban Göcsej, Hetés és az Őrség határvidékén.
Másodszor épp azért idéz archaikus hangulatot, mert a klasszikus göcseji tájról származik – amelyről tudjuk, hogy „régi”, elhagyatott (volt) –, s valami időtlen messzeség kategóriáját idézi. És valami ősi titokzatosságot. Gyuszi 17 külön fajtából főzette körtepálinkáját, sajnos nagyon keveset. Ám ahhoz eleget, hogy fogalmat alkothassunk „a göcseji körtepálinkáról”. Olyan tiszták és nemesek ezek az italok, amilyeneket csak kevesen kóstolhatnak.
Mert alapanyaguk a csudálatos körte! (Egyébként Zala s benne Göcsej az egész Kárpát-medence legjobb körtetermő helye.) Csudálatos ez a régóta nemes és értékes gyümölcs. Kőváry László közöl 1860-ban megjelent Magyar családi s közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából című munkájában egy 1595-ből való fejedelmi beszerzési árlistát, amely szerint egy véka „muskatálykörte” hét szekér szalma értékével vagy hét darab tyúk árával egyenlő. Az összehasonlítást folytathatnánk, de az jól látszik, miféle csereértéket képviselt a „körtvély” s annak is egyik illatos változata. Gönczi Ferenc, Göcsej pozitivista monográfusa 1914-ben kiadott nagyszerű munkájában (Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése) meg is adja az itt termelt gyümölcsök listáját. Ízlelgessük a neveket: úri körte, magtalan körte, tüskés körte, bokros körte, vörös körte, árpakörte, rozskörte, kukoricakörte, búzakörte, pákai körte, koszos körte, kisasszonykörte, nagyasszonykörte, sózó körte, zabéri körte, sárga körte, hugyos körte, mézes körte, lómonyakörte, ispánkörte, császárkörte. Ezerféle nyelvi és különleges gazdagság: ezekből főzte a göcseji ember a pálinkáját. Gyuszi barátom adatai szerint minden családnak megvolt a maga fajtája a maga ősöreg, több mázsát adó fáival. Az egyik fajta (s a belőle főzött ital is), nyári körte lévén, még a frissességet, a nyár lobbanékonyságát, a nyers erő karakterét hordozta, a késeiek viszont az őszi avar, az elmúlás illatát és fanyar mélabúját. És ez így is van rendjén.
Csakhogy.
Csakhogy mit olvasunk az FVM (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium) 124/2007-es számú kormányrendeletében a göcseji körtepálinkáról? Azt, hogy amit eddig írtam, lényegében kidobandó. Mert lényegtelen, nem fontos és nem igaz. Mert a kormányrendelet azt írja, hogy Göcsej ősi körtepálinkáját a táj ősi körtefajtája, a Bosc-kobak adja! Annyira meglepődtem a közlésen, hogy kénytelen vagyok szó szerint idézni az inkriminált passzust: „A Bosc-kobak körtefajta a göcseji vidék legelterjedtebb és legnagyobb számban előforduló ősi körtefajtája, így ennek és beltartalmi jellemzőinek köszönhetően szolgál a göcseji körtepálinka alapanyagául 50%-ban.”
No mármost – dehogy bántom én az ebből készült nemes itókát vagy magát a derék Bosc-kobak körtét! Ismerem, szeretem is, ha kellően érett, tudok róla minden fontos beltartalmi értéket. Azt az egyet viszont sosem tudtam, hogy Göcsej „ősi körtefajtája” volna. Hiába a magas kormányrendelet, sosem volt ő Göcsej ősi fajtája. Nemcsak az említett Gönczi-monográfiában nincs nyoma, de a szomszédos Őrség leírója, bizonyos Nemesnépi Zakál György száz évvel Gönczi előtt ugyanúgy egy kukkot sem tudott róla. (Az Eörseghnek leírása című, 1818-ban kiadott munkácskában az áll, hogy a „körtvélynek sok nemei” találhatók itt, „legnevezetesebbek a’ búza érö, zab érö, sárga, torsátlan, vörös-, Somogyi, Sózu, fekete stb. körték”.)
A Bosc-kobakról szóló rege tehát egészen új keletű história. És mondhatjuk szerényen: Göcsejhez semmi köze. (Más kérdés, hogy az intenzív körtetermelés a kollektív gazdálkodás idején göcseji alapfajtájának alakította ki.) A gyümölcsészet bibliájában, az 1869-ben Párizsban kiadott Dictionnaire de pomologie című hatkötetes André Leroy-műben Poire Beurré Bosc néven szerepel. A pomológia atyja nagy jövőjű, kiváló fajtának tartja; históriája szerint a párizsi csemetekert valamikori igazgatója, M. Madiot 1835-ben ellenőrizte a pár évvel korábban a Rhone mellől kapott vesszőből szaporított, addig ismeretlen gyümölcsöt, és kiválónak találta. M. Bosc emlékére – aki 1793-ban, a zavaros forradalmi időkben megmentett a szétdúlástól két híres gyűjteményes gyümölcskertet – Bosc kobakjának nevezte el.
Göcsej tehát aligha lehet a Bosc-kobak őshazája, de sok más körtefajtához hasonlóan kiválóan termeszthető ezen a termőtájon. Göcsej régi körtefajtái viszont, amelyekből – Kovács Gyula gyűjtése szerint is – kitűnő pálinkát főzött a göcseji nép ezer éven át, a következők voltak: vadkörte, sózó körte, vörös körte, bakszarkörte, rozsérő körte, parasztkörte, hébérkörte, fekete körte, hosszú szárú körte, pogácsakörte, császárkörte, csöngető körte, rövid szárú körte, mézes körte, téli hébér, csöbörkörte, őszi aszaló, cukorkörte, vastag szárú körte, sárga körte, kisaszszonykörte, kerek körte, búzáskörte, apró körte, köves körte, fojtós körte, nagyasszonykörte, Jancsi-körte, tojikörte. (A felsorolt fajták legalább két–hat alakváltozatban fordulnak elő.) És én ihattam pár csöppet a belőlük készült nemes nedűből – ez volt az a bizonyos semmivel nem rokonítható érzés. E pálinka természetes gyógyszer, amely alig észrevehető erővel párosul (közben 51 fokos), s a műegész a kifinomult illat- és ízharmónia finom, sőt elegáns egyensúlya. S ha a régi fajtákból készült italt hasonlítom össze valami mással, például a Bosc-kobakból készülttel, nos, akkor azt kell írnom, hogy úgy viszonyulnak egymáshoz, mint két modern jármű. Kissé messze járnak egymástól, akár a Trabant a BMW-től. Csakhogy a világszerte ismert Bosc-kobak kényszerül a Trabant s a közönséges bakszarkörte a BMW lenyűgöző szerepére.