Édes kettes

Igaz a hír és megdöbbentő: a mesében egyesnek és kettesnek kell nevezni a szülőket! Az egyes az apa, a kettes az anya. És ez csupán az egyik része az óvodás gyermekek semleges neművé nevelésének. Bár kissé morbid humor, de mégis játsszunk el a gondolattal! Mi történne, ha ez teljes mértékben érvényesülne a nyelvhasználatban, még pontosabban a szülők megszólításában és megnevezésében? Talán a következőképpen fogja írni a diák a képeslapot a táborból? „Drága Számaim! Szerencsésen megérkeztünk Balatonföldvárra. Jó, hogy kettes becsomagolta azt a sok elemózsiát, mert mind elfogyott az úton, egyesnek pedig köszönöm, hogy kivitt autóval az állomásra. Sokat gondolok rátok, puszilom nagyketteskét is. Andi.” Természetesen sms-ben is elképzelhetőek a fenti sorok, a lényegen mit sem változtat. De gondoljuk csak tovább ezt a képtelen és nemtelen ötletet! A jövőben kettesek napja lesz május első vasárnapján? Az örökbecsű idézet pedig ekképp hangzik majd: „Kettesnek érzem, Ádám, ó magam!”? Vagy: „Már egy hete csak a kettes szülőmre gondolok.” Ez már tényleg a falanszter…
Hímnem, nőnem, semlegesnem, tanultam annak idején az orosz nyelvben. De csak grammatikai értelemben. Igaz, ebből a szempontból is lehet túlzásba esni. A nyelvújítás korában élt egy Folnesics Lajos nevű illető, aki azzal az ötlettel állt elő, ne nyugodjunk bele, hogy a magyar nyelvben nincsenek nemek. Nosza, alkossunk! Az ő és a valaki névmások a hímnemű alakok, az őné és a valakiné a nőnemű alakok. (Semlegesnemre még ő sem gondolt.) Talán mondani sem kell, hogy elképzelése – mai szóhasználattal élve – megbukott. Csupán az ortológusok érezhették, hogy igazolta állításukat: ha mindenben a nyelvújítókra hallgatunk, végül csak szótárral érthetjük meg egymást.
Visszatérve gondolatmenetünkhöz: a nemi sztereotípiák elkerülését célzó óvodai nevelési program a legszebb megszólításformákat törölné ki: édesanyám, édesapám, édes, papa, papus, papuskám, papuska, apámuram, atyám, atyus, atyuska, atyuskám, anyu, anyukám, anyucikám, apu, apus, apuskám, apuka, apukám, mama, mamóka, mamuska. És mi lesz a nagyszülőkkel, keresztszülőkkel, az apóval, apókával, papóval, papókával, nagypapókával, nagyapussal, nagyapóval, tatussal, tatuskával, nagymamával, nagyanyóval?
Ugye, ez csak rémálom, édes anyanyelvünk? Édes kettesnyelvünk?!