Ki nevet a végén?

Bár a Tesco brit multinacionális vállalat, térhódítását a szigetországban sem kíséri lelkesedés. Versenyelőnyét az élet minden területén kihasználja, aminek rövid távú következményeit ma még csak a hagyományos termelők, kereskedők érzik. Néhány civil szervezet azonban már felemelte szavát a bevásárlóközpontok káros gyakorlata ellen, amelynek hátrányait előbb-utóbb a vásárlók is megtapasztalják.

Az állattenyésztők és növénytermesztők megélhetését veszélyeztető gyakorlat csak egyike a nagy áruházláncok okozta károknak.

Wimbledonban a tenisztornához kapcsolódó számos hagyomány egyike, hogy a nézők tejszínes epret esznek, miközben a gyepen folyó játékot figyelik. A tradíció anynyira erős, hogy sokan, bár személyesen nem lehetnek jelen a bajnokságon, a televízió előtt is epret majszolva nézik a teniszközvetítést. Az angol kiskereskedelmi piac csaknem nyolcvan százalékát uraló bevásárlóközpont-láncok, a Tesco, az amerikai Wal-Marthoz tartozó Asda, a Sainsbury’s és társaik ki is használják ezt az eperrajongást, és a torna idejére időzítik „egyet fizet, kettőt kap” akcióikat. Csakhogy az előnyösnek tűnő ajánlat árát nem ők fizetik meg.
„Az epertermelőknek kell állniuk a promóció költségeit a wimbledoni torna két hete alatt. Ez az időszak még csak nem is a fő eperszezon, mégis erősítenünk kell a mítoszt. Minden egyes eladott kosár eper mellé egy másikat kell adnunk ingyen” – nyilatkozta William Hudson epertermelő a The Timesnak. Hudson a folyamatos árletörő gyakorlat miatt felhagy a termeléssel. Kérdéseit meg sem hallgatták, az egyik felvásárló így reagált a megkeresésére: „Nem kötelességünk átvenni a készletét.”
Az állattenyésztők és növénytermesztők megélhetését veszélyeztető gyakorlat csak egyike a nagy áruházláncok okozta károknak, olvasható a Tescopoly elnevezésű civil szervezet honlapján. A szervezet játékos nevét az angol piac harminc százalékát uraló, tavaly hárommilliárd fontnál (880 milliárd forintnál) is több hasznot termelő Tesco és a Monopoly társasjáték nevéből képezték.
Bár a bevásárlóközpontok azt állítják, végső soron a kisember jár jól, hiszen a leszorított árakkal olcsóbban kerül asztalára az élelmiszer, így pedig több pénz marad a zsebében, ha a beszállítók felől nézzük ezt a képletet, pont a legszegényebbek vesztenek ezen az üzleten. A belföldi beszállítók viszonylag magasabb költségeik miatt labdába sem rúghatnak a harmadik világban élő, éhbérért is dolgozni kénytelenekkel szemben. De a harmadik világ olcsón termelő cégeinek alkalmazottai sem beszélhetnek egyértelmű sikerről.
„A minap értekezletre hívtak bennünket, és közölték, hogy másnap mindnyájunkat kirúgnak. A következő napon újra alkalmaztak bennünket, de a bérünk már csak a fele volt a korábbinak. Azelőtt majdnem egy hónap szabadságot kaptunk évente, ebből tizennégy nap maradt” – idéz az angol Action Aid segélyszervezet egy Costa Rica-i munkást, aki a Tescónak szállító banánültetvényen dolgozik.
Az Action Aid beszámolója szerint az évi húszmillió rekesz banánt forgalmazó Tesco (és társai) olyan latin-amerikai és nyugat-afrikai ültetvényekről veszi a banánt, ahol a kilencvenhét forintnak megfelelő órabérért dolgoztatott munkások, akik félnek a fizetéskieséstől, azt sem engedhetik meg maguknak, hogy addig abbahagyják a munkát, míg az egészségre ártalmas növényvédő szerekkel permetezik az ültetvényt.
Egy másik, szegénység ellen küzdő angol civil szervezet, a War on Want Savanyú a szőlő című tavalyi jelentésében az angol bevásárlóközpontokban árult olcsó borok forrását vizsgálta. Dél-Afrika az egyik leggyorsabban hódító bortermelő ország, amely több mint 300 millió litert exportál évente, ezzel a világ kilencedik termelője. Az Egyesült Királyság a dél-afrikai bor legnagyobb felvásárlója, a termelés harminc százalékát veszi át. A dél-afrikai bortermelő ágazat tehát dinamikusan fejlődik, de hasznából leginkább a bor kilencven százalékát továbbértékesítő ügynökök és a bevásárlóközpontok részesülnek. A dél-afrikai szőlőtőkék mellett dolgozó százezernyi embernek – akik jellemzően a helyi viszonyok között is szegények, a bevándorlók közül kerülnek ki – eközben alacsony fizetéssel, folyamatos megaláztatással, lakhelyhiánnyal és teljesen kiszámíthatatlan elbocsátással kell szembenéznie.
A bevásárlóközpontok méretükből fakadóan hatalmas versenyelőnyt élveznek a kisebb boltokkal szemben. Az angliai IGD élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó elemzőszervezet jelentése szerint néhány esztendeje egy év alatt 2157 független bolt húzta le végleg a redőnyt az Egyesült Királyságban, miközben egy évvel korábban csak 1079 volt a bezárt boltok száma. Ha egy bolt bezár, a veszteség szinte visszafordíthatatlan, mivel a jelenlegi gazdasági környezetben új, „független” boltot nyitni felér a pénzügyi öngyilkossággal. Az angol parlament kis boltok jövőjét vizsgáló bizottságának öt évvel ezelőtti megállapításai szerint e boltok eltűnése egyértelműen káros, hiszen „e szektor a fő mozgatóereje a vállalkozásnak, a foglalkoztatásnak, a szakértelem továbbadásának, a helyi szintű gazdaságnak és a kifinomult üzleti hálózatok kialakulásának. Ezenkívül fontos szerepet játszik az egészséges élelmiszerek és szolgáltatások vásárlókhoz történő eljuttatásában, illetve a közösségi tevékenységek szervezésében is.”