Török-Illyés Orsolya egy személyben színész és rendezőfeleség. Főszereplő és anya. Neki nehéz a folytonos átváltozás?
– Amikor otthon vagyunk, észrevétlenül csúszunk át a filmről való beszélgetésből a kislányunkkal való törődésbe, a kislányunkkal való foglalkozásból a családi ebéd előkészületeibe, aztán vissza a filmről való beszélgetésbe. Megvárom, amíg Orsolya elmondja az esti mesét Lujzának, aztán odaülök a számítógép elé, és elkezdem írni a forgatókönyvet. És ez így megy, szépen, nap nap után. Orsolya átváltozik tíz perc alatt anyából színésszé, hogy tizenkét órán keresztül ott legyen a kamera előtt. Amíg a forgatásból hazafelé vagy a hotelszoba felé tartunk, újra átveszi benne a szerepet az anya. Így zajlik az életünk tizenkét-tizenhárom éve.
– Jó kritikus a felesége?
– Nagyon ismeri az én érzékenységemet. Tudja, hogy nem szabad elvenni a kedvemet semmitől. Nekem a nagyon sok biztatás is kevés. Folyamatosan mondani kell, hogy „csináld, csináld, csináld”, és hogy „hidd el, jó, amit csinálsz”. Ha ezt nem kapom meg folyamatosan, ha valaki csak egy pillanatra is elbizonytalanít, akkor hosszú időre kiesek a munkából, és elvesztem a talajt a lábam alól. Ezt Orsolya jól tudja, és próbál éppen ezért megóvni más hatásoktól is, hogy ne bizonytalanítson el semmi. Azt hiszem, a filmjeimnek nincsen kegyetlenebb, könyörtelenebb kritikusa nálam.
– A filmszemle előtt azt mondta, nem is sejti, hogy nagyon rossz vagy nagyon jó lesz-e a fogadtatás.
– Igen, mert már a legeslegelején úgy indultunk el a munkával, hogy a Bibliothčque Pascal nem nyert meg elegendő pályázatot. Ugyan összeszedtünk annyi pénzt, ami az induláshoz elég volt, de ez még mindig csak a költségvetés fele volt, ezért tovább kellett pályáznunk. És csak nem nyertünk a könyvvel többet. Folyamatosan olyan visszajelzések érkeztek, hogy ezzel a történettel problémák vannak, a legfőbb gond pedig az, hogy túlságosan szürreális. Egyszerűen képtelen voltam elmagyarázni – csak megmutatni tudtam most a kész filmmel –, hogy mire is gondoltam. Folyton egyfajta közepes, dokumentarista történetet vártak el, éppen ezért az utolsó pillanatig bizonytalan voltam, hogy egyáltalán jó-e ez az elgondolás. Tehát, hogy ez a film érthető lesz-e egyáltalán.
– Eltelt másfél hónap az első vetítések óta. Látja már a film pályáját?
– Igen, de nem amiatt, hogy milyen kritikák jelennek meg a filmről. Ebben az időszakban a rendező minden érzékszerve ki van élesítve arra, hogy az emberek reakcióját figyelje. Kilométerről érzem a közönséget. Hogy érti-e. Hogy szereti vagy nem szereti. Öt film, öt premier tapasztalata van mögöttem, és pontosan érzem, amikor az emberek nem szívesen néznek a szemembe, amikor elfordulnak a bemutató után. Most keresik a tekintetemet. Keresik a lehetőséget, hogy mikor jöhetnek oda hozzám.
– Mit gondol, ez a történet mennyiben általánosítható, mennyiben rendkívüli? Mennyire hétköznapi a lányát visszaszerezni akaró prostituált, a „tékozló lány” meséje?
– Sepsiszentgyörgyön hallottam egy hasonló történetet. Írtam belőle egy nagyon egyszerű, húszoldalas novellát, aminek az alapja ez volt: elmegy egy székely lány külföldre, ott prostituálttá válik, hazajön, és elmondja, mi történt odakint vele. Vannak olyan fordulatok, amelyek már átlépik a valóság határát, és átlépnek egy másik dimenzióba. Tehát: egy mesét mond el. És közben rájövünk arra, miért mondja el ezt a mesét, hiszen két egyszerű kérdéssel tönkre lehetne zúzni az ő világát. Azért, mert így éli túl. Ez az, ami őt életben tartja. Mert az, ami ezekkel a lányokkal a valóságban történik, az „gyilkos”. Teremteni kell valamit. Ezért van keret a filmben, és ezért van kontrasztban a keret a belső történettel. Amikor a felkészülésekor a feleségem bement a börtönbe, ugyanezzel a mesével találkozott.
– Melyik börtönbe?
– Pálhalma–Mélykútra. Egy prostituált elmesélte neki ebben a női börtönben, hogy milyen utat járt be Nyugat-Európában, hogy milyen német férfi lett belé szerelmes… Sejteni lehetett, hogy ebből egy szó sem igaz. Ez a nő azon a kis Fót és Budapest közötti szakaszon éli, élte az életét a szeméttenger közepén, az országúton, ahonnan kéthetente vitték vissza a börtönbe. Talán hallott hasonló történeteket, amiket összerakosgatott magának, és a saját történetévé tette őket. Mert ebbe kapaszkodott. Így rakta helyre a belső lelki egyensúlyát.
– Sajnos az nem csak mese, hogy a nyugat-európai bordélyok tömve vannak román és erdélyi magyar prostituáltakkal.
– Szociológiailag sok oldalról felderítettük a film hátterét. Felderítettük a rendszerváltoztatás utáni migrációt: ki koldusnak ment ki, ki orvosnak. Megnéztük, melyik az az ország, ahonnan s ahová a legtöbben mennek ki. S bizony ezt a két országot mutatják a statisztikák: Romániát, ahonnan a legtöbben indulnak el, s Angliát, ahová a legtöbben érkeznek. Ez a két végpont. Az új Európának, az új Európai Uniónak ezek a határai. A mi történetünk is a Fekete-tengertől indul, s az Atlanti-óceánnál ér véget. Egy megdöbbentő eset: a marosvásárhelyi házat, ahol a jósdajelenetet forgattuk, eleinte nem akarták odaadni. A kopott ház tulajdonosa egy harmincas nő volt egy akkora gyerekkel, amekkora a mi lányunk volt akkor. Hónapokkal később már csak a nő nagyobbik fia fogadta a stábot a háznál, elmondta, hogy az anyja már nem lakik ott, mert elment Olaszországba, a kisebbik gyerekét pedig ott hagyta Marosvásárhelyen a rokonoknál. S leforgattuk az ő lakásában azt a jelenetet, amit már évekkel azelőtt leírtam, s ami éppen akkor vele is megesett… A mese ott játszódott le a szemünk előtt, még a forgatás közben is.
– A film nehezen felejthető jelenetei a londoni bordély luxuskörnyezetében játszódnak. Itt egyszerre találkozunk nagyvonalúsággal és fékevesztett agresszióval, eleganciával és mocsokkal.
– Kifeszítettük az eredeti, egyszerű történetet, hogy a lány ne csak egy „egyszerű” bordélyba érkezzen meg, hanem a Fekete-tengertől jusson el egyszerre a „csúcsra” és a legmélyebbre. Elkezdtem utánajárni, hogy ma Európában mi a top. Amikor 1992 környékén megkaptam a kék útlevelemet, a debreceni haverokkal elkezdtünk Európában csavarogni, utcazenélni. Akkor Párizsban bekeveredtünk egy olyan szórakozóhelyre, ami egy temető volt. Egész egyszerűen belsőépítészetileg temetődizájnnal alakították ki. A koporsók voltak az ágyak, és csontvázmaskarában szolgáltak fel a pincérnők. Amikor először francia partnert kerestünk, s odaadtuk neki a forgatókönyvet, az volt a reakció, hogy Franciaországban ilyen nincs. Franciaországban nincs prostitúció, mint ahogy korrupció sincs. Iszonyúan megsértődtek a forgatókönyv miatt. Végül Angliában próbálkoztunk, ami a történet, a statisztikai adatok szerint is jobb volt. Angliában azt mondták: itt van ilyen, ez probléma, beszéljetek erről, pénzt ugyan nem adunk rá, de forgathatjátok nálunk. Rákerestünk az interneten, és százával találtuk a hihetetlen fantáziával kivitelezett luxusbordélyokat. Ezek lényegében ma már minden európai nagyvárosban létező helyek. És mondjunk ki valamit. Éppenséggel nem – ahogy sokan képzelik vagy hinni akarják – a kamionsofőrök, stricik és gengszterek miliője ez. Nem. Ez a felső középosztály világa. Megint statisztikáról van szó: ha ez ilyen méretekben jelenik meg Európában, akkor azt kell gondolnom, hogy mondjuk ott, abban a moziban a Berlinalén a filmet néző nyolcszáz emberből ezen a területen nyolcvan „fogyasztónak” számít. Itt sok mindenről szó lehet, egyfajta megcsömörlöttségről, kiüresedésről, az élet értelmének elvesztéséről, boldogsághiányról, szeretetéhségről. Nem feltétlenül és kizárólag kéjvágy viszi a bordélyokba az embereket. Ezek a helyek szelepek.
– Mennyire reális az, hogy egy lány egyszerűen kiszáll a pokolból?
– A filmben nagyon szürreálisan történik meg ez. Nem tudom. Nem vagyok szakértő. Én ezt a történetet csak elképzelem. Úgy látom, a valóságban sokkal passzívabbak ezek az áldozatok. Nem is beszélhetünk minden esetben áldozatokról, mert rengeteg esetben önként vállalt útról van szó. Sok esetben nem próbálnak ebből kitörni, hanem igyekeznek szervilisek lenni, és megfelelni a helyzetnek, hogy minél kevesebb bajuk legyen. De nem voltam még sohasem prostituált. A valóságot csak ők ismerik.
– A felesége által csöppent bele a magyar–román–cigány közegbe, vagy debreceniként már korábban is otthonosan mozgott Erdélyben?
– Orsolya által ismertem meg ezt a világot, mindezt neki köszönhetem. Az ő családja az erdélyi értelmiség egyik központjának számított Marosvásárhelyen. Édesanyja, Illyés Kinga ikonikus előadóművész volt a hatvanas évek végétől Erdélyben, a lakásuk pedig egyfajta találkozópont volt. Az erdélyi kultúra olyan szinten sűrűsödött ott be, hogy amikor először találkoztam vele, hihetetlen nagy hatást gyakorolt rám. Ebben a lakásban megfordult mindenki. Kányádi, Sütő, Tőkés, Kovács András Ferenc. Mindenki tiszteletét tette ebben a lakásban, és ez tényleg beszippantja az embert. Érdekes módon rám nem a havasok hatottak, hanem ez az értelmiségi nyüzsgés. A nyüzsgő hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek. Tehát már önmagában ennek is van egy hihetetlenül egzotikus levegője egy magyarországi számára, de az erdélyi értelmiségen keresztül eljutottam a román kultúrához is. A kettő nagyon erős hatással van egymásra Erdélyben. A bukaresti románok tisztelik a magyar kultúrát, vannak színházi nagy rendezők, akikre legendaként tekintenek, és a magyar értelmiségre is nagy hatással volt a francia kultúrából táplálkozó román színház, irodalom és film. És ez nagyon izgalmas. Ebben a filmben lényegében ezek a hatások is megjelennek.
– A Necropolistól a Macerás ügyeken és Fehér tenyéren át a Bibliothčque Pascalig hosszú az út, vegyes a kép. Mi hajtja, amikor új témát és formát keres?
– Megpróbálok mindig valódi érdeklődéssel hozzákezdeni egy filmhez. Tehát nem eljátszani egy szerepet – mert nagyon sokfajta filmrendezői, mesélő szerep létezik –, hanem megkeresni, hogy mi az, ami Hajdu Szabolcsot egy történetben nagyon-nagyon érdekli. Ha a filmjeim összefüggenek, akkor azért, mert az én érdeklődő tekintetem köti össze őket. Ez a kamerapozíció, ezek az arcok jellemeznek engem. Ezek a filmek formailag sokfélék. Mert keresem a formát, az artikulációt az egyes témákhoz. És biztos, hogy visszaköszönnek egyes motívumok, hiszen nem tudok kibújni a bőrömből. Ilyen a természetem, s a természet nem hagyja megváltoztatni magát.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
