Meleg málé

Három az egyben: útikalauz Moldvába, szórakoztatón szívszorító olvasmány és – ez a legfontosabb – frappáns bizonyíték a tízéves csángó oktatási program fontosságáról és hatékonyságáról. Nemrég gyönyörű válogatás jelent meg moldvai magyar gyermekek írásaiból és rajzaiból. Úgy hozta a történelem, hogy évszázadokon keresztül nem nőhetett fel a moldvai magyarságban egyetlen olyan generáció sem, amelyik tanulhatott volna írni-olvasni az anyanyelvén. Néhány „csángó értelmiségi” akadt ugyan (kántorok, papok és egy-két költő), de a többség nem tudta megosztani a gondolatait magyarul az olvasóközönséggel. A sors fintora, hogy az utolsó utáni órában az asszimilációtól legveszélyeztetettebb generációnak adatott meg ez az esély.

Tyúkszer

Tyúkszer Klézsében van, én itt ülök.
Én szeretek menni az iskolába Klézsén és szeretek játszódni.
Én szeretem az erdőt és a kicsi Tyúkszer patakot, ha nem vagyok az iskolában, én szeretek úszni.
Tyúkszerben vannak virágok és szép házak. Szeretnék menni Magyarországra a tanárval.
Én segítem mámám kapálni és mosogatni. Mikor az anyám nincsen honn, én játszódom.
Gergely Alina, Klézse

Az ötlet zseniális: írjanak könyvet magukról, hétköznapjaikról, szűkebb pátriájukról azok, akiket kezdetben magánházaknál délután és hétvégeken tanítottak meg magyarul írni-olvasni bátor és elkötelezett emberek – a hatóságok, a helyi rendőr és sok esetben a pap tiltó szava ellenére. A folyamat persze nem könyvírással kezdődött, hanem a lassan tizedik évéhez közeledő moldvai magyar oktatási programmal, mely működése során eddig közel ezerötszáz gyermeknek adta meg a lehetőséget, hogy ősei nyelvén is megtanulja a betűvetést. Népmesei vagy inkább hollywoodi filmbe illő fordulat, hogy e gyerekek között akad olyan is, aki azóta elvégezte (magyarul) az egyetemet, és immár a program egyik oktatójaként tért vissza segíteni a többieken.

Búcsú

Nálunk a búcsú június 24. A misét, ha jó idő lesz, csánják ki a hegyen, de ott nagyon szép, mert az egész falu menen misére.
Akkor jönnek sok emberek más faluból is. Azok az emberek jönnek, járják meg nyámjaikat. Nagyon szép a búcsú.
Calara Ana Maria, Diószén

Pár évvel ezelőtt a szervezők versenyt hirdettek, amelyben a csángó falvakban tanuló gyermekek vethették össze tudásukat, hogy ki tudja minél részletesebben, ötletesebben megismerni és megismertetni szülőfaluját. A versenyre való felkészülés során a gyerekek magyar tanítóik útmutatását követve kezdtek információgyűjtésbe. Egy-egy lelkesebb gyermeksereg – néprajzosokat is túlszárnyalva – komplett monográfiára való anyagot gyűjtött. Volt közöttük helytörténet, monda, népdal, tájnevek és csúfnevek jegyzéke, népi imádság, különböző szokások. A folklór jelenségein túl egyik falu diákja a helyi iskola történetét írta meg, más a nagyanyja receptjét örökítette meg, míg több helyen is precíz térképet szerkesztettek, gondosan bejelölve házról házra, utcáról utcára, hol melyik falusi lakik. Mindemellett számos rajzon, festményen látható a falvak tájképe, az emberek viselete, háza, lova, szekere.
A külsőrekecsini guzsalyasok

Engem Csűri Krisztinának hívnak, és Külsőrekecsinben lakom. Nagyon örömes vagyok, hogy tudom a régi hagyományokat a falunkból.
Amikor az édesanyáink lányok voltak, akkor guzsalyasba jártak. Minden este a lányok gyűltek össze egy házba, és ott fontak, varrtak, szőttek és énekeltek.
Bármilyen éneket énekeltek. De volt egy ének, melyet örökké énekeltek a lányok. Ennek az éneknek a címe, hogy „Este van, este van…”
De a fiúk se ültek honn. Ők is mentek a lányokhoz, és a lányak a házában kártyát játszottak büntetésre. Aki vesztett, az olyan büntetést kapott, hogy vágjon egy öl fát, vagy tokojzon egy zsák pujt.
Mikor késő volt, akkor a fiúk mentek haza, aztán a másik este is mentek más lányhoz, és újból kezdték a játékot.
Ilyenek voltak a guzsalyasok az én falumban.
A kétségkívül jelentős munka legfőbb értékének mégis a fogalmazások bizonyultak. Ezek az írások tökéletes látleletét adták a magyarul tanuló csángó gyermekek nyelvbéli tudásának, emellett közvetlen stílusban ismerhettük meg a világról (és szűkebb hazájukról) alkotott gondolkodásukat.
Miután a hatalmas és értékes anyag összegyűlt, döntés született arról, érdemes lenne mindezt könyv formájában is megjelentetni. A hosszú folyamat eredményeképpen 2009 második felében került ki a nyomdából a Varga Máté által szerkesztett és a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége által kiadott kötet. „A mi falunkban csángók laknak…” című könyv a diákok szemén (és szívén) keresztül mutat be huszonegy csángóföldi települést 183 oldalon, sok színes térképpel és az oktatási programot összefoglaló utószóval.

A csilján

Most leírom, mit csinálunk a csiljánval.
Menünk az erdőre, s gyűjtünk sok csiljánt, majd hazavisszük. Hamarább meg kell takarítani és mosni, azután még feltesszük forró vízbe főzni. Mikor megfőtt, le kell szűrni.
Fogunk egy serpenyőt, teszünk bele olajat, vágunk bele hajmát, és még kell várni picit, és tesszük bele a csiljánt. Pároljuk cseppet, majd ráütjük a tojást. Mikor megsült, meleg máléval megesszük.
Jó étvágyat!
Isvanca Maria-Magdalena, Nagypatak

A szó szerint nemzetmentő programot minden évben támogatta az anyaországból a szakminisztérium, de legalább ilyen fontosak voltak a magánszemélyek adományai is, akik „keresztszülőként” támogattak egy-egy csángó iskolást. Kiépült egy jól átgondolt hálózat, mely képes a Bákó megyei magyar gyerekeket integrálni az óvodától az érettségin át az egyetemig. Jelenleg huszonegy helyszínen tanítanak, és ennek a könyvnek a példája is azt mutatja, érdemes lenne a programot további huszonöt–harminc településre kiterjeszteni.
(„A mi falunkban csángók laknak…” Válogatás moldvai gyermekek írásaiból és rajzaiból. Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége, Bákó, 2009. Ára: 4000 forint)