A bresse-i csirke nyomában

Í Z L E L ŐKét okból érdemes a bresse-i csirke hazájába zarándokolni. Egyrészt az ízéért, másrészt azért, mert – ilyenek a falánk franciák – a világ talán legízletesebb tyúkját szinte az utolsó darabig képesek az ország határain belül, a gyomrukban eltüntetni.

2010. 04. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha ismerjük nevelése központjának, Bourge-en-Bresse városának nevét, megközelítéséhez nem kell Hercule Poirot-i detektívszem. Jó harminc kilométeres körzetében már minden e szárnyasokról szól. Nem csoda. Húsa ízharmóniában szinte trillázik, majdnem vadszerű, de lágy. A csaknem másfél millió – egytől egyig –, amit évente nevelnek. Nem is akárhogyan: egyetlen csirke sem tartható tíz négyzetméternél kisebb helyen. Ha arra gondolunk, hogy a nemzetiszocializmus idején Németországban a farkaskutyáknak törvényileg minimum kilenc négyzetméternyi helyet írtak elő, megérthetjük azt a tiszteletet, amit a bresse-i csirke élvez.
Eledele kukorica, búza és egyéb, kizárólag Bresse területéről származó gabonafajta, lefölözött tej és író, valamint mindaz, amit kapirgálás közben talál: lárvák, hernyók, a fű között élő rovarok. A csemegeüzletekben kilójáért 11–15 eurót kérnek. A kis gazdaságban felnevelt csirkéket 1957 óta francia és európai törvény védi. Védjegyükön ott szerepel a borcímkékről ismert minőség- és eredet-ellenőrzési garancia: Appellation d’origin controlée. A garantáltan szalmonellamentes bresse-i csirkék legtipikusabbja Bény névre hallgat. A patrióta szárnyas taréja vörös, tolla fehér, lába kék – vagyis a francia nemzeti lobogó színében pompázik. A bresse-i szárnyasok krémje a Miéral, akár kacsában, akár galambban is. Franciaországban szinte nincs jobban becsült szó a terroirnál. Ez az egyik legnehezebben fordítható szó. Azt a tájat jelenti, ahol a helyi jellegű termékek teremnek. A szűkebb pátria, a tájjelleg, az ízek, az ott található bor, az éghajlat, együtt. A bressei-i baromfi a terroir csodája. Egyszer a BBC-ben volt egy műsor A tökéletesség nyomában címmel – a bresse-i csirkét hirdették ki nyertesnek.
Aki Bourge-en-Bresse-t a 79-es számú úton közelíti meg, a Route de la Madeleine nevű szakaszának 533-as számánál álljon meg, és ha tud, vegyen ki szobát. A Hostellerie Sarrasine pompás kúria, hatalmas szobákkal, borospincék, érintetlen középkoriságukban magukat kínáló falvak szomszédságában, korabeli bútorokkal berendezve, pompázatosan virágzó kerttel, medencével.
Vacsora ügyében pedig semmiképp nem érdemes szállásunkat elhagyni. A kandallós, barátságos, mértéktartó ízléssel berendezett ebédlő asztalain prospektusok, brosúrák várják a vendégeket. Természetesen a bresse-i csirkéről és mindazon egyéb szárnyasról, amit a terroir kínál. A jércétől a kappanig, a pulykától a kakasig. Megtudhatjuk, hogy minden szárnyast háromféle módon azonosítanak. A bal lábon lévő elegáns gyűrű a gazda nevét és címét azonosítja. A nyak alatti pecsét a vágás módját ismerteti, míg a hátra ragasztott címke a fogyaszthatóságot és egyéb alapinformációkat tartalmazza.
Hogy a tágabban vett környéken mit érdemes elsősorban megnézni? A falvakat, várakat, Lyon városát. De leginkább talán Puy-en-Velayt, amelynél kevés fantasztikusabb hely található Franciaországban. A sziklákkal körbevett, III. századtól épült zarándokhely három belső ormán emelkedik a katedrális, az egyik tojás alakú szikla teljes felületét elfoglaló Szent Mihály-kápolna, a harmadikon a 25 méter magas Szent Mária-szobor. Óváros, kolostor, egyházi műremekek, hangulatos könyvesboltok, vendéglők. És Francois Gagnaire, a Hotel du Parc szálloda Michelin-csillagos szakácsa, aki tavaly, 42 évesen nyerte el a nemzeti érdemrend kitüntetést. Kilencfogásos „vakmenüjéhez” hatféle bort választ ki, amelyek eredetét, pontos megjelölését és a fogások részletes leírását tartalmazó mélynyomásos étlapot az ebéd végén átadják. A hibátlanul professzionális, visszafogottan udvarias kiszolgálószemélyzetet a főpincér svájci óramű finomságával és határozottságával irányítja. A második „előfőfogás” bretagne-i languszta, madárfészekszerű kadaiffal bevont spanyol kolbásszal, chutneypürével és brokkolivelővel, a harmadik… Nem, ezt már sorolni sem illik. Pedig rögvalóság. A sajtokat az „előédességtől” rózsa- és lícsialkoholos szorbet választja el. Az édesség a humora miatt felejthetetlen. A pincérnő réteslapokból összeállított kis „könyvet” hoz, amelynek csokoládé bevonatú tetején fehér cukorbetűkkel áll a „szerző”: Platón. Mosolyogva kíván jó olvasást az ógörög bölcs gondolatai sajátos megjelenési formájának elfogyasztásához.
A lakoma után megkérdezik, beszélgetnénk-e a szakáccsal. Micsoda kitüntetés: a világ valamennyi kontinensén éveket tanult, legendás hírű Gagnaire az asztalunkhoz jön. Kérésünkre dedikálja az átadott étlap belső oldalát, ezekkel a szavakkal: „Ízes gondolatok Puy-en-Velayből.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.