Mit kezdjünk a Bánk bánnal mi, mai magyarok? A hazai irodalomtanítás elavult rendszerével megszerettetni kevéssé lehet. Igaz, színházaink is nehezen gyürkőznek Katona József őrült dramaturgiájú, nagyszerű művével, amely a cenzúra tiltása, Vörösmarty kritikája, Gyulai Pál akadémiai székfoglalója, Arany János emiatt torzóban maradt nagy ívű tanulmánya, Hevesi Sándor két háború közötti, vitát kiváltó, a parlamenti interpellációig jutó rendezése óta gyakorlatilag folyamatosan borzolja elsősorban a szakmai kedélyeket. A keletkezéstől való időbeli távolodás ráadásul a nyelvi problémát is erősíti, holott szövege korábban sem volt könnyen megközelíthető, főként a nézőtérről. A szimpla olvasónak több ideje maradhatott a mérlegelésre, bizonyos jelenetek egybevetésére, azoknak a rejtett szálaknak a felfejtésére, amelyeket Katona aprólékos műgonddal (23 évesen írta az első változatot, majd háromévnyi gondolkodás után átdolgozta) rejtett el a szövegben.
Bátor, s a végeredményt nézve a hiábavalóság kockázatát igencsak magában rejtő vállalkozás az, aminek szolgálatára a közelmúltban két rendező is vállalkozott. Alföldi Róbert Bánk bán juniorja átdolgozott szöveggel, modern, helyenként szürreális környezetbe helyezte a szüzsét, sokszor meggondolatlan dramaturgiai lépéseket téve, néhány üresnek ható gesztussal került a Nemzeti színpadára. Fő eszköze az egyszerűsítés volt, az így megszülető változatnak nem sok köze van Katona drámájához.
Kerényi Imre Szolnokon rendezte meg a maga változatát, amely most Pesten a Magyar Színházban és a Művészetek Palotájában vendégszerepel. Az adaptáció igyekszik őrizni a reformkori hagyományokat, amely a darab holtvágányra kormányzásához királyi utat biztosíthat, ha a rendező nem aggályosan elővigyázatos. Kerényivel együtt ugyanakkor nem osztjuk azt a nézetet, hogy a kosztümös színrevitel ab ovo poros, mint egy régészeti lelet, hiszen a történelmi megjelenítés megfelelő csavarokkal is modern lehet.
A kifejezetten a konzervatív ízlésű nézőknek készült előadás viszont nem használja ki az adott lehetőségeket, a magyar história nevezetes lapjait megörökítő XIX. századi alkotások, a Szent Korona színre kivetített változata s Erkel Ferenc zenéje kevés ahhoz, hogy különösen az első felvonást ne érezze a néző túlságosan is vontatottnak. Közrejátszik ebben, hogy igazán érdemes színészi alakítással – a színpadon a legtermészetesebben mozgó, s a teret minden erőfeszítés nélkül bebeszélő Bitskey Tibort (Myska bán), valamint a biberachi jellemet finom gesztusokkal sokoldalúan bemutatni tudó Schnell Ádámot kivéve – nem találkozhatunk. Az előadás mögül bizony sokszor kikandikál a múzeumi tér. Kétségtelen erénye ugyanakkor, hogy képes bizonyos helyeken, főként a második részben megcsillantani valamit Katona szemérmesen elrejtett bizonytalanságaiból, tépelődéseiből.
A mű megérdemelne egy hoszszas munkával kidolgozott, napjainkra hangolt adaptációt.
(Katona József: Bánk bán. Szolnoki Szigligeti Színház. Rendező: Kerényi Imre.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
