Heineken, én nem szeretlek téged

Az egész ország lázba jött, amikor a televízió vetíteni kezdte a „Magyarország, én így szeretlek téged” című reklámfilmet. Néztem néhány millió honfitársammal együtt, hogy nahát, végre egy olyan országimázsfilm, amely nem túlsúlyos, nem szájbarágó és nem unalmas. Igaz, hogy némely túlzások, mint a világhírű magyar konyha és a világ legszebb magyar női, kissé meghökkentőek voltak, de egy identitásválságba döntött országnál ezek elmennek. Aztán jött a hideg zuhany, a reklám vége, ami nem volt más, mint az, hogy igyunk Sopronit, mert az magyar sör. Már amennyiben a Heineken mint holland anyavállalat magyarnak mondható. Szóval semennyiben, mert a Heineken a Magyarországon gyártott sörének ivására buzdít Amstelje és Gösserje előtt.
A reklámnak azonban váratlanul viharos sikere lett. Sőt, az a kevés szekánt alak – akik nem voltak restek kibogarászni, hogy az „alkotást” közvetlenül lekopírozták a Molson Canadian sörreklám filmjéről, ahol is egy fiatalember óriási piros juharfalevél előtt beszél arról, miért büszke arra, hogy kanadai – megbocsátott, mondván, ha ez ennyire tetszik a magyaroknak, hát elnézhető a lopás. Legfeljebb annyit tettek hozzá, hogy egy kreatív ügynökség mennyit zsebelhetett be az eredetinek így egyáltalán nem mondható ötleten. Napok alatt megszülettek a paródiák, majd Hagyó Miklós „Így szeretlek, Budapestje” már röhejbe fulladt, a Nemzeti Vágta meg közönséges majomkodásba. Rövidesen következett egy ütődött Rómeó, Júliával az Erste Banknál, Mátyás király, amint kölcsönért kilincselt, Sherlock Holmes meg ott fektet be. Az ember azt mondja, egye fene, Rómeó csóró, Mátyás seftes, Holmes rafkós, ha ez hat a magyarok pénzkultúrájára, legyen.
De a Heineken megrészegült saját sikerétől. A napokban megjelent új reklámjuk hatalmas gyalázat. Radnóti Miklós Nem tudhatom című szívfájdító költeményét, amiben minden benne van, ami szerethető a zsebkendőnyi országban, egyben felsejlik a tragikus jövő képe, hangszerelték át Soproni sörreklámra. A képek „emberire” illusztrálják a költeményt, amitől az egész blaszfémiák gyűjteménye lesz, hiába szavalja Kőszegi Ákos legjobb tudásához mérten a verset. Van valamiféle reklámetikai kódex, amelyben külön bekezdés szól arról, hogy nemzeti jelképeinket csak a jó ízlés határain belül lehet reklámcélokra felhasználni. Meggyőződésem, hogy Radnóti Miklós egész költészete és személye a magyar nemzeti szimbólumok közé emelődik. És ha 99 éves felesége állítólag adott is engedélyt a vers felhasználására, ezt akkor sem lett volna szabad megtenni. Vannak dolgok, amelyek nem tűrik az áthallást. Radnóti költeménye alatt nincs repülő palacsinta, móka és kacagás. Elég a zárómondatra odafigyelni: „Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg”. A költemény keletkezésének ideje 1944. január 17., és Radnóti tragikus halála 1944. november 9-én következik be, tudjuk, milyen körülmények között. A reklám kegyetlen, mert a kapitalizmus nem ismeri a hazaszeretetet, sem a nemzeti hűséget. Ő csak azt akarja, hogy a sörből szerzett profitja nőjön. Ehhez kellett Magyarország egyik legszebbnek tartott költeménye. A sörivás vidám kollektivizmus, a vers tónusát tekintve azonban ez több mint melléfogás, gyalázkodás. Leonardo Utolsó vacsoráján Jézus Krisztus sem Sopronival kvaterkázik, és mit szólnánk ahhoz, ha az Isten, áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel alatt feltűnik James Caviezel (A passió), majd átúszik a kép előbb a Mikroszkóp Színpadra (jókedvvel) és egy kiguruló teli kocsira a Tescóból (bőséggel). Ugye, milyen rémes?