Ha az európai lapok brüsszeli tudósítóinak választaniuk kell egy azonos szintű uniós és NATO-esemény között, miért gondolják úgy, hogy olvasóikat az előbbi érdekli jobban?
– Azt hiszem, nem lehet különbséget tenni így, hogy melyik a fontosabb. A kettő között az a különbség, hogy az Európai Unió az embereket érintő, szinte minden témával foglalkozik, a NATO elsősorban politikai-katonai szervezet, amely immár 61 éves sikertörténet, és elsődleges feladata a tagjai biztonságának szavatolása.
– Mi az oka, hogy Barack Obama viszont elég kézzelfoghatóan mutatta ki, a NATO-t tartja fontosabbnak? A májusi madridi EU–USA-csúcsra „nem ér rá” eljönni, de a novemberi lisszaboni NATO-csúcson ott lesz.
– Ez azért van, mert az amerikai elnök globálisan gondolkodik a külpolitikáról és a gazdaságról. A Fehér Ház mindig az egész földkerekséget nézi. Az Európai Unió nagyon fontos az Egyesült Államoknak, de ha a biztonságpolitikát nézik, a NATO rendelkezik azzal a képességgel, amellyel megvédhetők azok a közös értékek, amelyeket a szövetségesek vallanak.
– A lisszaboni szerződés megkötését követően, vagyis azután, hogy az EU már nem a saját intézményes reformjával van elfoglalva, a vezető nyugati lapokból derűlátás sugárzik abból a szempontból, hogy a NATO és az EU között még jobb lesz az együttműködés. Ez hogy néz ki belülről?
– Mi nagyon reménykedünk. Magyar részről bízunk abban, hogy a NATO–EU és általában a transzatlanti kapcsolatok tovább fejlődnek, amire van esély. Amennyiben a legnagyobb ellentétek, tehát a török–görög viszály Ciprus kapcsán megoldódik, vagy Törökország uniós csatlakozása felgyorsul, ezek segíthetik leginkább, hogy a NATO és az Európai Unió viszonya még szorosabb legyen.
– Viszont amikor február vége felé a NATO stratégiai megbeszélésén Amerikában volt, Robert Gates amerikai védelmi miniszter mégis aggodalmas hangon szólt arról, hogy az európai szövetségesek nem kellőképpen járulnak hozzá a NATO erőfeszítéseihez, és hogy Európában terjed a pacifizmus, azaz ellenérzés a katonai fellépéssel szemben. Ez nem árnyékolja be az optimizmust?
– Ott voltam Gates beszédén. Ő azt mondta, minden ország politikai vezetésének óriási felelőssége van abban, hogy közérthetően elmagyarázza, miért kell a NATO-t fenntartani, biztonságunkat megvédeni, nemcsak határainknál, hanem bárhol, ahol a szövetséghez tartozók közös értékrendjét vagy akár fizikai létét veszélyeztethetik. Ezek új kihívások, azaz nem olyanok, mint amelyeket a hidegháború idején ismertünk meg, amikor a kétpólusú világ egymással határokon át nézett farkasszemet. Most a veszély – mint ezt mutatta 2001. szeptember 11. is – jöhet csoportoktól, terrorszervezetektől. Vagyis teljesen más felkészülésre is szükség van.
– Gatesnek nem járhatott a fejében az a pacifizmus, amely miatt a holland kormány, beszéde előtt három nappal összeomlott, azaz a hollandoknak elegük lett az afganisztáni misszióban való holland részvételtől? S mely pacifizmus netán ragályossá válhat.
– A pacifizmus addig terjed, ameddig az adott országot, közösséget nem éri közvetlen fenyegetés. Ekkor egy pillanat alatt megváltozik az átlagember véleménye. A NATO senkit nem fenyeget. Felkészültnek kell lennünk, hogy válaszolni tudjunk a bárhonnan érkező kihívásokra. Mint például az észtországi számítógépes rendszerek ellen két éve történt támadáskor. Egy ilyen támadás következményeként leállhat az áramszolgáltatás, a közigazgatás vagy akár a banki ügyletek. Gates tehát azt hangsúlyozta, hogy az egyes országok vezetésének tájékoztatniuk kell a közvéleményt a felkészültség szükségességéről. Azt is mondta, szeretné, ha a 28 tagállam több forrással járulna hozzá a NATO erőfeszítéseihez, figyelembe véve az informálisan kitűzött célt, ami optimálisan a védelmi költségvetés kétszázalékos arányát jelenti a GDP-hez viszonyítva.
–Mi hol tartunk?
–1,1 százalék körül. De Magyarország nem lóg ki a sorból. Azt is látni kell, hogy a NATO-költségvetés csak nagyon kicsi része a 28 tagország teljes védelmi kiadásainak. Magyarország hozzájárulása az összkiadások 0,68 százalékát alkotja. Magyarország megítélése jó. A véleményünket meghallgatják. Megbecsülik katonáink műveleti területeken végzett tevékenységét mind Afganisztánban, mind a Nyugat-Balkán területén, a KFOR-ban, Koszovóban. Az Észak-atlanti Tanácsban ha Magyarország hozzászól egy témához, azt megalapozottan teszi. Nem érzelmek által vezérelt álláspontjaink vannak. Igaz ez például az egyébként érzékeny NATO–orosz kérdéskörben is, ahol kiegyensúlyozott álláspontot képviselünk.
– Nem idegesít egyes új tagállamokat az a különlegesen jó viszony, ami például a jobboldali Párizs és jobboldali Moszkva között alakult ki? Gondolok a helikopterhordozókra, a földgázügyletekre, és e különleges jó viszony hangoztatására? Vagy érvényben van még a szintén jobboldali Chirac elnök 2003-as mondása, hogy ha a kelet-európaiaknak más a véleményük, fogják be a szájukat?
– A NATO kapcsolata Oroszországgal nagyon fontos. A NATO– Oroszország Tanácsban természetesen vannak eltérő álláspontok, de a NATO konszenzus alapján működik, és e kapcsolatok fontosságát ott mindenki osztja.
– Hogyan lehet az oroszkérdésben egyetértés például Berlin és Tallinn között?
–Mindketten tudják, hogy Oroszország a nézeteltérések ellenére megkerülhetetlen az európai biztonságban. A párbeszéd során szóba kerülnek vitatott kérdések is, mint például az, hogy az új orosz védelmi doktrína szerint a NATO fenyegetést jelent. A NATO-tagállamok jelezték, hogy ezt nem tartják elfogadhatónak.
– Nem érzik, hogy a Nyugat-Balkán térségben a magyar diplomácia visszaszorult?
– Én itt máshogy érzem. Éppen a március 15-i fogadáson lépett hozzám a montenegrói nagykövet és dicsérte a magyarok szerepét Montenegró integrációjában és fejlődésében. Az ottani nagykövetségünkön keresztül – amely a NATO-összekötő szerepet tölti be – rendkívül sok segítséget kapnak a tagsági felkészüléshez. Magyarország még mindig a harmadik legnagyobb beruházó, míg az élen olyan nagy országok járnak, mint Olaszország. Nem vagyunk sem nagyok, sem kicsik…
– Merünk közepesek lenni…
– Igen. És a véleményünkre kíváncsiak. Legutóbb Texasba hívtak előadásra, hamarosan megyek Berlinbe is. Fontos ismertetni hazánk meglátásait a szövetségről és a nemzetközi biztonságpolitikát érintő kérdésekről. Az Egyesült Államokban pedig az európai kapocs és a transzatlanti kapcsolatok fontosságát kell kiemelni egy globális kihívásokkal szembenéző világban.
– Megkönnyebbültek az ukrán választások után, hogy most nem kell annak az Ukrajnának integrálásával foglalkozni, amely lakosságának nagy része a háta közepére se kívánja a NATO-t?
– A NATO folytatja a nyitott ajtók politikáját, amelyet az idén novemberben Lisszabonban elfogadandó új stratégiai koncepció is minden bizonnyal megerősít. Aki csatlakozni kíván és megfelel a szövetség elvárásainak, nagy
eséllyel csatlakozhat. A NATO partnerségi kapcsolatai is dinamikusan fejlődnek.
– Partnerként egyébként ugye nincs bajuk antidemokratikus országokkal?
– Vannak olyan közös érdekeink – mint például az afganisztáni stabilizáció sikere –, ahol az együttműködés elősegítheti a demokratikus belső folyamatokat is.
– Akkor tehát, nagykövet úr, az nem zavarja a NATO-t, hogy mondjuk Üzbegisztánban – a NATO partneri országában – Karimovék az ellenzékieket élve, fortyogó üstbe dobálják?
– Nem NATO-feladat ezen ügyek megoldása. Erre több más nemzetközi szervezet sokkal jobban hivatott.
– Nem fenyegetik a NATO-t egyéb veszélyek? Például Ankara neoottomán fordulata? Magyarán az, hogy az arab országok és a palesztinok felé fordult?
– Törökország megbízható szövetséges. A Nyugat-Balkán demokratizálódása és integrálódása szempontjából a térség egyik szószólója, rendkívül pozitív szerepet játszik.
– Az utóbbi hetekben vezető világlapok úgy írnak, nyugati politikusok úgy beszélnek a „civilizációs szembenállást” meghatározó hajthatatlan izraeli magatartásról, és az országnak nyújtott eddigi feltétel nélküli amerikai támogatásról, mint eddig soha. Ami Irakban és Afganisztánban is amerikai katonák életébe kerül, mint Petraeus tábornok, az amerikai központi parancsnokság parancsnoka Washingtonban most mondta. Nem kellene erről, vagyis a konfrontáció igazi okairól egy kicsit a NATO-ban is őszintén beszélni? Azért haljanak meg magyar katonák Afganisztánban, mert palesztin családokat űznek ki otthonukból, ami remek toborzási felhívás a dzsihadistáknak?
– A NATO napirendjén nem szerepel a közel-keleti kérdéskör. A NATO Afganisztánban jelen van, természetesen az ISAF-ben együttműködő mintegy ötven tagállammal együtt. Az ott szolgáló magyar – vagy bármely más nemzet – katonáinak életére nézve a legnagyobb veszélyt a házilag készített robbanószerkezetek jelentik. Afganisztán jelenleg az észak-atlanti szövetség legfontosabb művelete, de a NATO nem csak Afganisztánról szól. A NATO fennmaradó küldetését, alapvető értelmét inkább a cascobiztosításhoz hasonlítanám: befektetés a biztonságba, amely akkor jó, ha soha nem kell igénybe venni.
origo.hu
Menczer Tamás üzent a magyargyűlölő Manfred Webernek
