Torzított és tudománytalan képet mutatott a magyar nemességről az iskolákban 1990-ig a hivatalos marxista szellemű oktatás. Bánó Attila azoknak az embereknek is meg akarja mutatni a magyar nemesség pozitív arculatát, akik erről keveset vagy egyáltalán nem hallottak. A Magyar nemes vitézsége című könyv lexikonszerű formában valósult meg, írója az egyes személyek, nemzetségek vitézi cselekedetei alapján mutatja meg a magyar hadtörténelmet az Árpád-házi királyok uralkodásától az 1848–49-es szabadságharcig. A betűrendbe szedett nevekhez társított leírások és történelmi esszék adják a kötet zömét. A könyv csak olyan nemesek és főnemesek történetét és adatait tartalmazza, akiknek a nevéhez valamiféle hadi cselekedet fűződik. Bánó Attila a könyv előszavában hangsúlyozza, hogy nemcsak a nemesek, hanem a magyar polgárok, a parasztok is számos hőstettet hajtottak végre. Idézi Daniel Speer német muzsikust, aki a XVII. század derekán hosszabb időt töltött hazánkban, s kimondja: a magyarok inkább meghalnak, semhogy eltűrnék, hogy más nemzetek uralkodjanak rajtuk.
Azért írta meg e könyvet, felelte kérdésünkre Bánó Attila, hogy rehabilitálja a nemességet. Magyarország fennmaradása e zaklatott sorsú térségben nemzetpróbáló feladat volt. Az országot védő hadi potenciál gerincét a magyar nemesség alkotta, amely másképpen fejlődött, mint a nyugat-európai, itt jó ideig nem alakult ki az a feltétel nélküli hűbéri alávetettség, mint Európában. Nálunk vérségi alapon történt e szerveződés, a nemzetségből kihajtó családok közössége, összessége alkotta, rangjukat a családfa régisége és a hagyományok hiteles őrzése is meghatározta. Az 1222-es Aranybulla olyan jogokat és lehetőségeket adott a magyar nemességnek, amellyel társaik más országokban nem rendelkeztek. A nemes ellenállási jogot kapott a királlyal szemben abban az esetben, ha az uralkodó a nemzet érdekeivel szemben cselekedett. Mélyreható változásokat hozott a Habsburg-korszak. 1608-tól kezdve a főrendek és a köznemesség külön csoportot alkotott a törvényhozásban. A főrendek továbbra is személyesen vettek részt az országgyűléseken, a köznemesség viszont már csak a választott követei útján. A másik fordulópont az 1687-es esztendőben történt, amikor a pozsonyi országgyűlésen, súlyos fenyegetettség hatására a magyar nemesség – úgymond – önként lemondott az Aranybullában kapott ellenállási jogáról. Egyidejűleg elismerték a Habsburgok örökös fiúági örökösödését is, magyarán: lemondtak a szabad királyválasztás jogáról. Látszólag önként, de abban az évben, amikor Antonio Caraffa tábornok Eperjesen kínoztatta és kivégeztette azokat a protestáns, főként evangélikus urakat, akiktől volt mit elrabolni.
Bánó Attila úgy érzi, hogy a nemesség újabb kori sorsát soha nem tárgyaltuk ki kellőképpen. Ma is életben van az 1947-es IV. törvény, amelyik kimondja a magyar nemesi címek, címerek, előnevek használatának eltörlését. A nemesi rangok, címek királyi adományozása 1918-tól megszűnt, de 1947-ig lehetett őket használni. Ezt a réteget vagyonától, lakóhelyétől is megfosztotta a kommunista hatalom. A Gulag-rendszer mintájára kitelepítették, gyerekeik iskoláztatását akadályozták, perifériára szorították, tönkretették, összességében a második világháború után főbűnösnek kiáltották ki őket az ország tragikus helyzetéért, figyelmen kívül hagyva azt is, hogy 1918-tól kezdve a XX. században a nemesség mint rend már nem volt hatalmi tényező, s a régi formában már nem is létezett. Sőt, 1848-ban a magyar nemesek önként mondtak le előjogaikról, vállalva, hogy legyen közadózás, népképviseleti országgyűlés.
Mindezek után Bánó Attila úgy véli, hogy legalább az erkölcsi rehabilitáció megilletné a magyar nemességet, már csak azért is, mert vannak olyan családok, amelyek őrzik ezeket a hagyományokat. A hagyományőrzés és a múlt ismerete fontos a jövő szempontjából, és a nemzet újra magára találásának egyik alapköve.
origo.hu
Dömötör Csaba: Az Európai Néppárt együttműködési megállapodást írt alá a szocialista és liberális frakciókkal
