Pályázatot írt ki az intézmény gazdasági főigazgatói posztjára a Kaposvári Egyetem, a tisztségre csupán április 25-ig lehet pályázni, és az új vezető május 16-án már munkába is áll. A beérkező pályázatokat az egyetem szenátusa rangsorolja, az új főigazgatót a rektor javaslatára az oktatási miniszter nevezi ki.
Az egyetem berkein belül sokan politikai megfontolást sejtenek amögött, hogy a pályázatot még sebtében a kormányváltás előtt kiírta a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium. Mint ismert, Babinszky László jelenlegi rektor nemrég elbukott az újraválasztásáért folytatott küzdelemben, ezért egyelőre azt sem tudni, hogy júliustól ki vezeti majd az egyetemet. A célszerű az lenne, ha csak az új rektor kinevezése után választanának új gazdasági főigazgatót, hiszen a csődközelben lévő egyetem elemi érdeke az, hogy az intézményi és a gazdasági vezető együttműködve dolgozzon a működési gondok leküzdésén.
Még Hiller szignózhat
Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi minisztériumi és egyetemi vezetés másképpen gondolkodik: úgy tudjuk, azért ilyen sürgős a pályázat lebonyolítása, mert a cél a jelenlegi gazdasági főigazgató, a pártállami múlttal rendelkező Győrfi István hatalmának átmentése a következő négy évre.
Az egyetemen belül a jelenlegi rektor, a szocialista háttértámogatással bíró Babinszky jobbkezének számító Győrfi István öt éve tölti be az intézmény gazdasági főigazgatói posztját. Úgy tudjuk, most újra pályázik. Győrfinek komoly pártállami, illetve szocialista kormányzati múltja van. Sokan attól tartanak, hogy megalakulása esetén a Fidesz-kormány oktatási minisztere nem őt nevezné ki a posztra. A pályázat gyors lebonyolításával azonban elérhetik, hogy még Hiller István írja alá a kinevezést. Győrfit egyébként nem szocialista múltja teheti alkalmatlanná a posztra, hanem az, hogy ötéves irányítása alatt a csőd szélére került az egyetem, ráadásul regnálása alatt több zavaros ügy is borzolta a kedélyeket.
Megkerülhetetlen
Győrfi már a rendszerváltozás előtt is politizált: a pártállam egészségügyiminiszter-helyettese volt. A Horn-kormányban kapott újra magas megbízást, Medgyessy Péter pénzügyminisztersége idején miniszteri biztosként dolgozott, ő dolgozta ki a nyugdíjreformot. A polgári kormány idején nem kapott zsíros állami állást, így kénytelen volt az üzleti szférában szerepet vállalni. A szocialista holdudvar alapembere hamar megtalálta a számításait, és nem is akárhol: a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Perfekt Rt.-nek lett az igazgatósági tagja. A munka során ismeretséget kötött a szintén IT-tag Szilvásy György későbbi kancelláriaminiszterrel. A 2002-es szocialista választási győzelem után újra politikai pozícióba került: 2002 és 2004 között a Medgyessy-kormányban az egészségügy reformját kidolgozó kormánybiztos lett. Rengeteg pénzt költött el elemzésekre és tanulmányokra, a nagy reformtervből azonban semmi nem valósult meg. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején Győrfi az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) létrehozását felügyelő, vagyis a kórházösszevonásokat lebonyolító miniszteri biztos lett. A intézményt ekkor a korábbi kancellária- és titkosszolgálati miniszter, Szilvásy György testvére, István vezette. Győrfi és Szilvásy György ekkor már jól ismerték egymást, hiszen – mint említettük – korábban kollégák voltak a Gyurcsány érdekeltségébe tartozó Perfekt Zrt.-nél. Győrfi baloldali holdudvarhoz tartozását jól mutatja, hogy a Heti Válasz című lap tényfeltáró írásában Gyurcsány Ferenc ötven megkerülhetetlen embere közé sorolta.