Végső búcsút vettek tegnap Krakkóban Lech Kaczynski lengyel államfőtől és feleségétől. A tragédia egységbe kovácsolta a lengyeleket, de a sokkon még mindig nincsenek túl. A baleset túlzás nélkül megrázta az egész világot, hazánkban szombaton nemzeti gyásznap volt. Az elnöki pár és további 94 ember április 10-én vesztette életét az oroszországi Szmolenszk közelében. Bár repülőgépek nem szállhattak fel, légiriadót fújtak tegnap délután kettőkor Krakkóban. A sziréna a gyászszertartás kezdetét jelezte, amelyen Lech Kaczynskira, feleségére, Mariára és a tragédia többi halottjára emlékeztek. Az elnöki pár koporsóit vasárnap reggel ravatalozták fel Krakkóban, előtte Varsóban búcsúzhatott az áldozatoktól a lengyel nép.
*
Az államfő és neje gyászszertartásán százezrek vettek részt, döbbenetes csöndben várakozva. Talán furcsa így kifejezni, de az utcákat járva úgy érezzük, az esemény késő délutánra valódi családi rendezvénnyé válik. Nők, férfiak, idősek és nagyon sok gyerek gyűlik össze az utcán. Ahogy mondani szokás, százezrek kísérik utolsó útjára az elnököt, de igazából talán lehetetlen megmondani, mennyien jöttek el. Nincs is értelme számolni, Lengyelországban több mint egy hete mindenki gyászol. Elég ránézni a tekintetekre, s kiderül, az ország még mindig nincs túl a sokkon. De itt ma nem számít a politika, a személyes szimpátia, a korábbi sok vita, csak a piros-fehér – s ezen a napon fekete – zászló. Ami alatt egy emberként sorakoznak fel a lengyelek. Sem Varsóban, sem itt, Krakkóban egy hangos vagy rossz szó el nem hangzik, hiába a tumultus, a hosszas várakozás, senki sem veszti el türelmét. Az üzletekben a tévéközvetítést nézik, máshol egyszerűen csak gyászzene szól. A szállodák, kávézók, lakóépületek ajtajára kitették az elnöki pár gyászjelentését, mintha Kaczynski és felesége mindenhol egy kicsit otthon lett volna, mindenhova egy kicsit tartozott volna. Egy fiatalasszony, Elzbieta kislányával várakozik a kordonnál. Hogy miért hozta magával hat-hét éves forma gyermekét? Hogy emlékezzen, hogy tudja, mi történt a katyini vérengzés után hetven évvel újra, ugyanott Lengyelországgal – hangzik a válasz. Kaczynski elnököt nem szerette mindenki, ezt tudja ő is, pedig szerinte jól vezette az országot, igazi hazafi volt.
A tereken cserkészlányok osztogatják az egyik vezető lengyel napilap, a Rzeczpospolita különszámát, címlapján a szombati varsói ravatal fotójával, hátsó borítóján pedig a kilencvenhat áldozat portréfotójával. Többségük arcán mosoly – ez még nyomasztóbbá teszi ennek a fekete-fehér „arcképcsarnoknak” a látványát. Aztán ezekkel a tekintetekkel utcai plakátokon is többször találkozunk. Kulcsfigurák voltak ők, igen nagy űrt hagytak maguk után. A sajtókapcsolatokért, protokollért felelős illetékesek többsége is a szerencsétlenül járt gépen ült, meghalt például az egyik legjobb koordinátorként ismert Mariusz Kazana, akihez mindenki fordulhatott ügyes-bajos dolgaival. A megemlékezés szervezőit ezért is illeti elismerés, egy hét alatt csodát műveltek.
A légtérzár elrendelése, két nap óta először emelkedik helikopter a levegőbe, a katonai gép fél öt körül szeli át az eget a királyi palota és a székesegyház, vagyis a Wawel felett. A Szűz Mária-bazilikában véget ér a gyászmise, az emlékező menet a Grodzka utcán megindul a lengyel királyok temetkezési helye felé vezető körülbelül egy kilométeres úton. Az élen a püspöki kar, majd főtisztek, tengerészek, katonazenekar – s két, páncélos jármű vontatta ágyútalpon elöl az elnök, majd felesége koporsója. Ahogy lépésben halad a konvoj, az emberek tapsolnak. És ebben benne van minden, nem kellenek szavak. Síró embert a közelünkben nem látni, de percekig néma mindenki. Még a tudósítók is. A rendőrök percekig tisztelegnek. A zord külsejű, villogó járművekre virágok hullnak, az út közepén járva szinte már ki sem látszanak a szirmok alól. Szorosan utánuk a hozzátartozók haladnak, az első sorban, középen a testvér, a volt miniszterelnök, Jaroslaw Kaczynski. Jócskán lemaradva feltűnik a sorok között Julija Timosenko volt ukrán kormányfő, a többi prominens politikus vendég viszont a Wawelben fogadja a gyászmenetet. Krakkóba utazott Sólyom László köztársasági elnök is, aki a szertartást megelőzően újságíróknak azt mondta, a magyar és a lengyel nép közötti barátság él, s ha lehet, most még erősebb, mint valaha. Szoros volt a kapcsolata lengyel kollégájával, teszi hozzá, ezért is rázta meg különösen a tragédia.
A temetésen csak a család és szűk meghívotti kör vehet részt, az elnöki párt este hat óra körül helyezik el a Wawel kriptájában, majd az udvaron a politikai vezetők részvételével folytatódik a szertartás.
Bár az utcákon még sokan sétálnak fekete szalaggal átkötött zászlóval, s ahogy sötétedik, mécsesek is gyúlnak, a székesegyházhoz vezető Grodzka utca kávézóiba estére kezd visszatérni az élet. A Santosban is a tévéközvetítés helyett az egyik zenés rádióra váltanak. Queen szól elsőként, egy dal az örök életről.
Békét hozhat a tragédia. Lengyelország értékeli azokat a törekvéseket, amelyeket Oroszország tett az elmúlt tíz évben. Ezen az úton kell továbbhaladnunk, nem szabad megállnunk, sem visszafordulnunk – idézte a régi és a mostani katyni áldozatokért mondott szentmisén az elhunyt elnök gondolatait Stanislaw Dziwisz krakkói érsek. Lech Kaczynski a katyni megemlékezésen mondta volna el e szavakat. – Vegyük ezt az elhunyt elnök végrendeletének – tette hozzá az érsek. Józef Kowalczyk érsek, lengyelországi pápai nuncius olvasta fel vasárnap délután a krakkói Mária-templomban az elnöki pár gyászmiséjén részt venni nem tudó Angelo Sodano bíboros szentbeszédét. A bíborosi kollégium dékánja annak az óhajának adott hangot, bár Kaczynski áldozata hozzájárulna egy jobb egyesült Európa és világ építéséhez.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök a mise előtt rózsacsokrot helyezett el és gyertyát gyújtott a Mária-templomban, írta az MTI. Mint elmondta, Donald Tuskkal lezajlott találkozóján egyetértettek abban, hogy a gyász egyesítette a lengyel és az orosz népet, és hangsúlyozta, hogy az orosz nép a jövőben is kész az együttműködésre.
