Meghalt a színházépítő

Mindig a nehezebb, a rögösebb utat választotta Schwajda György, a magyar színházművészet legendás alakja, aki gyors lefolyású, gyógyíthatatlan szívbetegségben hunyt el tegnap a kaposvári kórházban. Hatvanhetedik születésnapja után alig egy hónappal mondta fel a kiemelkedő drámaíró, rendező, dramaturg, színházigazgató szíve a szolgálatot.
Tudatosan választotta először a főiskola helyett az élet sűrűjét. Újságkihordóként, segédmunkásként szerzett életre szóló tapasztalatokat. Ezek építőkövéül szolgáltak groteszk és abszurd darabjainak, amelyek borotvaélen egyensúlyoznak képzelet és valóság között. A Bohóc című groteszkjével huszonhárom évesen tehetségkutató pályázatot nyert, de csak négy évvel a siker után kezdte el a főiskolát, dramaturg szakon. Előbb Szegeden, majd Miskolcon volt dramaturg. 1985-ben kapott lehetőséget színházigazgatóként, először Szolnokon, aztán a Művész Színház vezetőjeként, majd újra a Szolnoki Szigligeti Színházban. 1999-ben nevezték ki a Nemzeti Színház Részvénytársaság kormánybiztosának, a teátrum megépülése után 2002 májusáig igazgatta az új Nemzeti Színházat. A „fináléban”, 2008 januárjától haláláig irányította a Kaposvári Csiky Gergely Színház társulatát.
Schwajda Györgyről mindenki tudta, soha nem lenne képes arra, hogy bármit is csak fél szívvel végezzen. A legtöbbet természetesen a saját művei mondják el róla. Darabjai közül az egyik legdöbbenetesebb élményt a Ballada a 301-es parcella bolondjáról című vérfagyasztó dráma szerezte a közönségnek. Drámai ballada ez egy emberről, aki iszonyatos titkokat őriz a lelke mélyén. Talán áldozata volt a világtörténelem egyik legszörnyűbb, 1947–56-ig tartó keményebb, gyilkos vagy a nyolcvanas évek közepéig elhúzódó lágyabb szakaszának, amely már nem az életünket, „csak” az életünk értelmét vette el. De az is lehet, hogy a hóhérok közé tartozott. Ez a sokértelműség tette a kommunista, illetve a kezdődő posztkommunista világ hiteles metaforájává a parcellában bolyongó bolondot, aki úgy leplezte le az őt körülvevő mikro- és makrokozmoszt, hogy a saját titkát mégsem árulta el. Színpadi rendezései közül emlékezetes volt az általa átdolgozott Szeget szeggel című Shakespeare-vígjáték, vagy például Brontë Üvöltő szelek című lélektani drámájának színrevitele. Nagy sikert aratott Arany János tragikomikusan szomorú kiseposza, A nagyidai cigányok rendezésével. Schwajda íróként, rendezőként, dramaturgként is groteszk, ironikus felhangot ajándékozott a legnagyobb tragédiáknak is. Ugyanakkor a legmulatságosabb vígjátékokba is becsempészett szomorkás, melankolikus színeket. Életművének rendkívülisége és sokszínűsége, az általa teremtett értékek vitathatatlansága tompíthatja talán a nagyszerű művész és színigazgató elvesztésének elevenen égő fájdalmát.