Hörcsögös természetű parasztpap? A legvénebb káplán? Széles Bánátnak vándorlegénye? Emberkerülő Diogenész? Az utolsó magyar sámán? Ki volt a bővérű, borissza, „dugott bálakba” járó, kukoricafosztókban leányokat-asszonyokat daloltató, több mint kilencven esztendeje mégis magányosan meghalt Kálmány Lajos, akit Móra Ferenc a legnagyobb magyar folkloristának nevezett?
A szegedi Felsővárosban született 1852-ben, teológiai tanulmányok után az Arad melletti Pécskán látott neki a szájhagyomány gyűjtésének, és 1877-ben ki is adta saját költségén Koszorúk az Alföld vadvirágaiból című első könyvét; a következő évben pedig már a környék balladáit, meséit, dalait, játékait, rigmusait, hiedelmeit jegyezte le – tudhatjuk meg a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület gondozásában megjelent kötet szerkesztőjének leleményes utószavából. Péter László, a József Attila Tudományegyetem nyugalmazott professzora majd hat évtizede foglalkozik a tudós pap munkásságával: igyekszik megmenteni a méltatlan feledéstől azt a kutatót, akit még a néprajzos szakma sem ismer kellően. Pedig annyi balladát rögzített, rávilágítva a székely mellett a dél-alföldi népballada-költészet gazdagságára, hogy azóta is csak Kallós Zoltán múlta felül; először közölt népi imádságokat; a népi egyéniség kutatásának úttörőjeként felismerte az egyén szerepét a változatképzésben. Amellett, hogy Péter László írásai Kálmányról 2008-tól egy kötetben olvashatók, fontos lépés a gyűjtő hagyatékának közkinccsé tétele: íme, Magyar hitvilág címmel válogatott mitológiai, folklorisztikai tanulmányai a dolgozatok időrendjében.
Mily szerencse, hogy az összeférhetetlen természetű embernek Csanádapácától Törökbecsén át Németelemérig 13 helységben kellett szolgálnia segédlelkészként, hogy végül 1898-ban Csanádpalotán plébánossá nevezzék ki! Hisz e települések környékén másfajta szolgálatot is tett: különösen Pécska, Szeged, Szőreg, Egyházaskér és Szaján szájhagyományának megörökítését köszönhetjük neki. Fontosnak tartotta az 1879-es árvíz előtti Szeged folklórkincsének megmentését.
Temesköz nyelvjárása, Az átok a szerelemben, Nagyboldogasszony ünnepei, Gyermekijesztők és -rablók nyelvhagyományainkban – néhány cím kedvcsinálónak összegyűjtött munkáiból. Végül álljon itt egy szokatlan vízözönmonda néhány sora a magyarszentmártoni nép ajkáról, annak szemléltetésére, hogy hiába biztatta Benedek Elek őt is a vaskos népi kifejezések, fantázia megnyirbálására, a makacs Kálmány – helyesen – a betű szerinti hűséget követte: „Azután kigúnyóták Nójét, oszt beleszartak a bárkába. […] Akkor Isten olyan fekélyt eresztött a népre, amibül mög nem gyógyulhattak sömmi módon addig az idejig, még végre egy ilyen beteg a Nójé bárkájába lévő csúnyaságba belekeverte magát: beleesött, ami jáltal azonnal möggyógyút. Azután az embörök a bárkát végképpen kitisztították, me orvosságnak elhorták. Azután csakugyan elkövetközött az Istennek ígért büntetése, a vízözön.”
(Kálmány Lajos: Magyar hitvilág – Válogatott tanulmányok. Szerk.: Péter László. Szeged–Pécska, 2009. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
