Pergő homok

Miből lesz a cserebogár? Például egy kartondobozból. Nem is tudom, van-e még doboz, amelyik akkora karriert futott volna be, mint a mi BKV-s Nokia-dobozunk. Egyetlen nap elegendő volt, hogy üstökösként ragyogjon fel hazánk egén. Mert mi a magyar most? Rút, szibarita Nokia-doboz! Szakszerű meghatározása is rendelkezésünkre áll: „Jellemzően befolyással bíró politikai szereplő által, közbeszerzésre szánt pénzösszegekből, törvénytelenül, szabályokat megkerülve, trükköket bevetve eltulajdonított több tíz millió forint. A kifejezés eredete a Magyar Nemzet kultikussá vált interjúja Balogh Zsolttal…” (Forrás: Szlengblog.hu). Egyébként történt mostanában valami, csendesen, szinte fű alatt. A blog atyja, Nyelvész Józsi eldobta inkognitóját. Az ország lakosságának túlnyomó többsége persze azt se tudja, hogy Nyelvész Józsi a világon van, pedig blogjának nyelvtudományi jelentőségéhez nem fér kétség.
Ha elfogadjuk, hogy a nyelv élő test, akkor a szlengblog az ő hőmérője, érszűkülete, sőt anamnézise, ahogy tetszik. Annál nem tudok jobbat, mint amit Balázs Géza írt: a szleng a szókimondás gyönyöre. Alkotás, láttatás, tabutörés. A Nokia-doboz a politika trambulinjáról fejest ugrott a nyelvbe, s megihlette az úgynevezett kommentelőket (a kifejezésért én kérek elnézést!). Például azt írta valaki, ha egyszer pártot alapít, ez a mondat szó szerint fog szerepelni a programjában: „Vasvillát állítok a pénzéhes pofátokba!” Egy másik hozzászóló úgy véli, az utcai mobilrablók ezután már nem érik be a telefonnal, a dobozt is követelni fogják. Valaki aztán még ezt is megkérdezi: a Tescóban Nokia-dobozból fizetni felvágásnak számít? (Szerintem egyébként nem számít felvágásnak, legfeljebb rendHagyónak, haha!)
Szóval a nyelv benyomult a politikába. Vagy talán fordítva? Azt mondom, adjuk döntetlenre. (Ó, jól emlékszünk még: taps, derültség, a közönség felállva jelszavakat skandál! Vagy: elvtársak, ne csak hirdessük az igét, ragozzuk is!) Nem akarok én itt Nyelvész Béla jelmezében tetszelegni, de most a szlengblog.hu kapcsán kezdek észbe kapni, miszerint a módszerváltás (forrás: Fábry Sándor) a nyelvi kártyákat is összekeverte. Nemcsak öszszekeverte, hanem a lapokat is átszínezte, ráadásul néhány ász szőrén-szálán eltűnt a pakliból. Tessék megnézni, honnan indultunk, és nem is Kazinczyra hivatkozom, (ha érdemes manapság még bárkire is hivatkozni), hanem, mondjuk A magyar nyelv elé mozdításáról buzgó esdeklése G. Teleki Lászlónak című 1809-ben megjelent munkára, (ez a reklám helye: az erdélyi gróf könyve a books.google.com-on elolvasható!), amelyben többek között ez áll: „Minden nemű oskoláinknak rossz állapotja nagyon akadályozhatja nemzetünk kultúráját.” És ez: „A nyelv pallérozásán hiába igyekezünk, ha csak elébb a helyes értelemben vett megvilágosodását nemzetünknek előre nem bocsátjuk.”
Kétszáz évünk elszelelt.
És most felnyílt a Nokia-doboz fedele, s nem látunk benne semmi pallérozást, iskoláink állapotáról pedig jobb nem beszélni. Gátlástalanul tarol a szleng. Szerintem nem vicces, ha a nagyi azt mondja a zserbójára: bazi jó. Mert mondja, hallottam. Lapozgatom a régi pesti fattyúnyelvet feldolgozó vékonyka könyvet (1996-ban jelent meg!). Poros, de kedves szógyűjtemény (handlé, tuja, zaci, zsernyák…) Hol vagyunk már ettől! A drogozásnak, erőszaknak ma már külön nagyszótára lehetne. A magyarra hajlított angol, és a nemi élet mozzanataira épülő, viharosan osztódó szókincs gátlástalanul dagad. Póverkedik! Az argó korábban soha nem támadta a nyelvet. De a mai szleng támadja. Régi, jó szavak torkát vágja el, a többinek rákos csírákat ültet szöveteibe. Emberek! Nyelvvé akar válni! A fejünkre nőtt! Pergő homokkal takarja be lassan a magyar nyelvet. És csak szitál, szitál, hordja a szél, szemünk, szánk tele vele. Múlik a szókimondás gyönyöre.
Lassan a nyelvválasztást is ki kellene írni!