Százhuszonöt éve született Kosztolányi

Kosztolányi Dezső a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb költője és prózaírója, az elegáns, cizellált, finom tollú esszéista, százhuszonöt évvel ezelőtt született Szabadkán.
Életútja is rendkívüli, ellentétektől duzzadó. Imádva rettegett szülővárosában édesapja, Kosztolányi Árpád köztiszteletben álló gimnáziumi igazgató és tanár. Az Aranysárkány című, kisvárosi értelmiségi panorámaregényének főhősét többek között róla mintázta, s Szabadkáról „származnak” a Pacsirta ragyogóan megrajzolt alakjai is. Bár már kezdő újságíróként is arról volt híres, hogy nehéz volt előtte olyan magyar vagy nyugat-európai költőt emlegetni, akiről legalább ne hallott volna, soha nem szerzett diplomát. Kosztolányi Dezsőt zsenijét számos mértékadó író, irodalmár nem ismeri el kellőképpen. Ennek egyik oka talán, hogy Ady Endre, akit nyomasztott Kosztolányi hatalmas műveltsége, nem nyilatkozott elismerően az író első kötetéről.
Kosztolányit A szegény kisgyermek panaszai című kötetremeklése már az 1910-es, harminckét versből álló variációban is a Nyugat legünnepeltebb költőjévé avatta, az 1923-ban megjelent, hatvanhárom opust tartalmazó újabb kiadás pedig a magyar irodalom egyik legolvasottabb verskötete. A mai baloldali-liberális körökben sem számít túlzottan népszerűnek, mert rövid forradalmi rajongás után elsők között ébredt rá a vérvörös terror iszonyatára, s arra, hogy a kommunizmus eszméje előbb-utóbb elsöpri az európai, polgári kultúrát. Az Új Nemzedék című lapban és az Édes Anna kezdő soraiban Kosztolányi kíméletlen igazmondással és hallatlanul szellemes gúnnyal leplezte le a Tanácsköztársaságot. Az Édes Anna többek között az ösztönös amoralitás kegyetlenségének regénye, egyformán ellenszenves benne a méltóságos úr családja és a szánandón taszító, gyilkossá lett cselédlány. Regényei megmutatják, hogyan esnek áldozatául az új világ, a modern kor erkölcs nélküli vitalitásának a kedves vidéki és a millenniumian csillogó nagyvárosi, polgári értékek. Az Esti Kornél című, epizódregénnyé egyesülő novellaciklusában saját énjét megkettőzve tárja fel, hogyan éltek a költők, írók, szerkesztők, újságírók abban a békebelien színes világban úgy, hogy élvezték is annak lüktető sodrát, de érezték e világ hamarosan bekövetkező tragikus pusztulását is. Kosztolányi a bolsevizmus visszatérését már nem éri meg. 1933-tól 36-ig tartó szenvedés után gégerákban halt meg 1936. november 3-án Budapesten. Decemberben a Nyugat emlékszámmal búcsúzott tőle. Ebben Babits Mihály is a legnagyobbak között méltatja a ma 125 éve született Kosztolányit. A szám egyik eszmei vezérfonala: Kosztolányi a világirodalomban is párját ritkító tehetség, hiszen rajta kívül kevés olyan író van, aki minden lehetséges írott műfajban egyformán zseniális lenne.