Davutoglu az elméletet nem maga dolgozta ki, az Turgut Özal volt köztársasági elnök nevéhez fűződik. Eszerint Törökország nem kényszerül arra, hogy az Európai Uniónál előszobázzon tagságért vagy az Egyesült Államok szimpátiáját keresse, mivel ennél ő sokkal fontosabb szereplő, és meg is van a saját érdekszférája, nagyjából az a terület, ahol valamikor az Oszmán Birodalom elterült. Fontos azonban megjegyezni, hogy Törökország nem kívánja befolyását a Balkántól Perzsiáig előtérbe helyezni, inkább arra koncentrál, hogy az érintett területeken megértésre találnak kezdeményezései, épp a birodalmi örökség következtében.
Az elméletnek számos belső és külső ellenzője van. A Török Köztársaság alapító atyja, Musztafa Kemal Atatürk vaskezének nyoma sokkal határozottabban látszik az országon, mint a szultánok múltba vesző tevékenységének eredményei. A kemalista gondolkodók szerint az egész elképzelés egyszerűen irreális, Törökország nem ilyen erős, a hagyományok nem élnek olyan élénken a XXI. századi Eurázsiában, mint azt hiszik Ankara mostani urai. Szerintük a neoottomanizmus naiv, hazardőr és veszélyezteti Törökország nemzeti érdekeit. A Törökök Atyja ugyanis úgy látta, mindennek alapja a stabilitás, s nagy kérdés, a mai Törökország, majd egy évszázaddal Kemal Atatürk forradalmát követően elég stabil ország-e. További kérdés, hogy képes lehet-e az átalakuló Európát és Közel-Keletet összefogni, a térségbeli nagyágyúk elfogadják-e Törökországot, mint a térség – Huntington szavával élve – magállamát, és önmagukat hozzá képest határozzák-e meg diplomáciai téren.
Maga az elmélet voltaképp 2002, az Igazság és Fejlődés Párt (AKP) győzelme óta képezi a török külpolitika alapját. A belső ellentétet is ez eredményezi, a párt vezetője, Recep Tayyip Erdogan kormányfő ugyanis a kemalisták szemében kicsit túlságosan is közel került az iszlamista eszmékhez. Bár a képzeletbeli határvonalat a vallásos és a szekuláris berendezkedés között az elmúlt nyolc évben az AKP nem lépte át, kritikusai Erdogan minden lépését árgus szemekkel figyelik. Egyes vélemények szerint ha a nyílt színen nincs is iszlamizáció, a színfalak mögött mégis látszik egy ilyen törekvés. Viszonylag látványos az is, hogy az ENSZ kimutatása alapján a nemek közötti egyenjogúság terén Törökország visszafelé halad az időben, a 109 listázott ország közül csak a 101. helyet szerezte meg.
Törökországban hagyományosan csak a hadsereg volt képes kontrollálni a kormányt, s úgy tűnt, hogy a rendszer jól-rosszul működött is, ám sok jele van annak, hogy az Ergenekon-üggyel véget értek azok az évek, amikor a katonaság beleszólhatott a politikai kérdésekbe. A világi Törökországban a hadsereg négy alkalommal puccsolta meg a kormányzatot, 2009-ben viszont elsőként történt ez fordítva. A rendkívül szövevényes ügyben valójában semmiről sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy valóban megtörtént, maga az elképzelt szervezet sem biztos, hogy valaha is létezett. A gyanú szerint létezik egy olyan titkos csoport, amely az AKP-kormány uralmának megdöntésére jött létre, tagjai magas beosztású katonatisztek és segítőik. Néhány évvel ezelőtt a kormány nem hajthatta volna végre a leszámolást a katonaság vezetőivel, az Ergenekon-ügy nyilvánosságra hozatalával azonban erre megnyílt a lehetőség. Dobrovics Mihály, az ELTE Közép-Ázsia Kutatócsoportjának tagja egy minapi, a Külügyi Intézet által szervezett előadásán rámutatott, az ország titkosszolgálata (MIT) harcban áll a katonasággal, s míg az előbbi a kormány kezében van, az utóbbi egészen mostanáig tökéletesen független volt attól. A török lapok a tábornokok letartóztatásának hírére reagálva általában azt írták, hogy történelmi szükségszerűség a hadsereg túlhatalmát megszüntetni.
Törökország kormányának nem áll érdekében felborítani a szekuláris köztársasági hagyományokat, a neoottomán fellépés részeként szívélyes kapcsolatokat ápol olyan országokkal, amelyek nyíltan támogatják a vallási jellegű hatalomgyakorlást. Irán egyik legszorosabb szövetségesévé vált az utóbbi időben Törökország, amely a jövőben kulcsszereplővé teheti a kis-ázsiai–európai országot. Irán hatalmas földgázkincséből Európa is gazdagodhat, ha a politikai jellegű tiltásnak vége szakad, s a vezeték Perzsiából Törökországon keresztül vezetne az öreg kontinensre. Ha megvalósul a nyögvenyelősen épülő Nabucco gázvezeték, az szintén a törökökön keresztül húzódna. A törökök kulcsszerepét erősítheti a délről, az öböltérség országai felől érkező elektromos energia.
Törökország jelenlegi elképzelése szerint képes hidat verni nyugat és kelet közé, és az sem haladja meg az erejét, hogy Izraellel és Iránnal jó kapcsolatot tart fenn. Anat Lapidot-Firilla, a jeruzsálemi Van Leer kutatóintézet munkatársa lapunk érdeklődésére rámutatott, ez egyáltalán nem a világnak szánt marketingtrükk, Ankara valóban hisz abban, hogy képes békét teremteni, s hisz óriási befolyási övezetének létezésében. A kutató szerint az AKP külpolitikai téren egyértelműen megkérdőjelezi a kemali eszmét azzal, hogy összekapcsolja a hadsereget és a kialakított viszonyt Izraellel, így támadva belső riválisait és a zsidó államot, amely ugyan szövetségese, de az utóbbi időben állandósult vele a feszültség. Az AKP-kormány által kialakított Törökországot Lapidot-Firilla egyértelműen iszlám államnak tartja, amely önmagát állítja be az iszlám civilizáció első számú zászlóshajójának, amely jogot formál a nemzetközi szervezetekben – mint az Európai Unióban vagy az ENSZ BT-ben – egy helyre hittársai nevében.
origo.hu
Droggal fizetett a bátorterenyei család a munkásoknak
