Hogyan alakul ki az emberben ennyire sokrétű vonzódás?
– Vonzódásom az irodalomhoz valószínűleg már kisgyerekkoromban kialakult, amikor először a szüleim olvastak nekem föl rengeteget, majd ennek hatására magam is elkezdtem olvasni. Ettől kezdve két dolog elkötelezettje lettem, az egyik az irodalom, a másik a történelem. A történelem sodrásában tudós hazafi lettem, ahogy Kazinczy mondaná, s mint tudós hazafi, sok mindenbe belekóstoltam. Azt, hogy kismonográfiákat írhattam Dickensről, Thackerayról, a Brontë nővérekről, életem nagy ajándékának tekintem, így soha nem a nehézségekről, hanem a szerencsés véletlenekről szeretek beszélni. Úgy látszik, az akkori közönség még fogékony volt az irodalomra, ami roppant érdekes társadalmi jelenség volt. Egyrészt zárt világban éltünk, másrészt az akkori közönséget annak a korszaknak a tanárai nevelték, akik még a Klebelsberg-időszakban tanulták a szakmát. Ez a befogadó réteg erőteljesen érdeklődött a bezárt világ minden kinyitása iránt, s e rések nyitásának eszközei voltak az én kis monográfiáim is, amelyek ma már elképzelhetetlen sikert arattak. A Dickens-monográfiámat tízezer példányban adták ki, s nemcsak hogy megjelent, hanem el is fogyott, szó volt a második kiadás sajtó alá rendezéséről is. A másik nagy nyitási lehetőségem volt, hogy az amerikai posztmodern irodalom részben az én közreműködésemmel került Magyarországra. A nyitás szándéka volt életem egyik legfontosabb törekvése, s mivel a sors megadta ezt nekem, nincs okom panaszra.
– Életének legalább ennyire fontos sávja a tanári hivatás.
– Életem másik nagy ajándéka a Debreceni Egyetem, ahol 1992 óta tanítok, s ahol ma is nagyon jól érzem magam. Néha világirodalmi órákat is tartottam, de a kezdetektől fogva elsősorban a XVIII–XIX. századi magyar irodalmat tanítottam és tanítom most is, büszke vagyok arra, hogy megtiszteltek a professor emeritus címmel, ami nem jár automatikusan a nyugdíjas egyetemi oktatóknak.
– Ön sikeres és korántsem lezárt életút és életpálya birtokosa. Magyarország is megújulással kecsegtető korszak elején van. Mit vár az új kormánytól?
– Remélek és várok, mert türelemre lesz szükségünk. A társadalom változása nagyon lassú folyamat, nehéz fölgyorsítani. Az ország megújulása szemszögéből kulcsfontosságú dolog a tanári hivatás becsületének helyreállítása. Tény, hogy a Klebelsberg-időszakban nevelkedett tanárok a hetvenes évekig meghatározták a magyar iskolák életét, de az is tény, hogy ma már azok vannak többségben a pályánkon, akik a mindent a végletekig leegyszerűsítő, mindent az osztályharccal, a haladás-reakció ellentétével megmagyarázó szellemben végezték tanulmányaikat. Ha ebbe a folyamatba az új kormány végre beavatkozik, ezt csak egy módon teheti meg: a tanárképzés gyökeres átalakításával, ami nagyon hálátlan politikai feladat, mert annak eredményei jó esetben és kismértékben a következő ciklusban mutatkoznak meg, igazi előnyeit csak évtizedek múltával érzékeli a társadalom. Úgy vélem, gyökeresen át kell alakítani a tanárképzést. Nem elég viszszaállítani az egységes ötéves tanulási időt, azt meg kell hosszabbítani és ki kell szélesíteni. Az oktatást szembe kell fordítani azzal a tudományban természetes irányzattal, amely szűkebb körben keresi az eredményeket. A képzésnek szélesebb körű ismertanyagot kell magában foglalnia. Például tudjuk, hogy az énekelt Petőfi-verseket a gyerekek jobban befogadják, mint az olvasottakat. A tanárnak, hogy énekelt verseket tanítani tudjon, de valamennyi képzést kell kapnia a zenéből, s tudnia kell a látványhoz is kapcsolni az irodalmat, különben nem tudja a mai gyerekeket is érdeklődővé tenni az irdalom iránt, miközben kialakítja értékrendjüket is. Rávegye őket arra, hogy jó könyveket olvassanak. Nem könnyű munka lesz, de haladéktalanul el kell kezdeni.
Ismét a magyar versenyhivatal célkeresztjébe került a Booking
