Hogyan alakul ki az emberben ennyire sokrétű vonzódás?
– Vonzódásom az irodalomhoz valószínűleg már kisgyerekkoromban kialakult, amikor először a szüleim olvastak nekem föl rengeteget, majd ennek hatására magam is elkezdtem olvasni. Ettől kezdve két dolog elkötelezettje lettem, az egyik az irodalom, a másik a történelem. A történelem sodrásában tudós hazafi lettem, ahogy Kazinczy mondaná, s mint tudós hazafi, sok mindenbe belekóstoltam. Azt, hogy kismonográfiákat írhattam Dickensről, Thackerayról, a Brontë nővérekről, életem nagy ajándékának tekintem, így soha nem a nehézségekről, hanem a szerencsés véletlenekről szeretek beszélni. Úgy látszik, az akkori közönség még fogékony volt az irodalomra, ami roppant érdekes társadalmi jelenség volt. Egyrészt zárt világban éltünk, másrészt az akkori közönséget annak a korszaknak a tanárai nevelték, akik még a Klebelsberg-időszakban tanulták a szakmát. Ez a befogadó réteg erőteljesen érdeklődött a bezárt világ minden kinyitása iránt, s e rések nyitásának eszközei voltak az én kis monográfiáim is, amelyek ma már elképzelhetetlen sikert arattak. A Dickens-monográfiámat tízezer példányban adták ki, s nemcsak hogy megjelent, hanem el is fogyott, szó volt a második kiadás sajtó alá rendezéséről is. A másik nagy nyitási lehetőségem volt, hogy az amerikai posztmodern irodalom részben az én közreműködésemmel került Magyarországra. A nyitás szándéka volt életem egyik legfontosabb törekvése, s mivel a sors megadta ezt nekem, nincs okom panaszra.
– Életének legalább ennyire fontos sávja a tanári hivatás.
– Életem másik nagy ajándéka a Debreceni Egyetem, ahol 1992 óta tanítok, s ahol ma is nagyon jól érzem magam. Néha világirodalmi órákat is tartottam, de a kezdetektől fogva elsősorban a XVIII–XIX. századi magyar irodalmat tanítottam és tanítom most is, büszke vagyok arra, hogy megtiszteltek a professor emeritus címmel, ami nem jár automatikusan a nyugdíjas egyetemi oktatóknak.
– Ön sikeres és korántsem lezárt életút és életpálya birtokosa. Magyarország is megújulással kecsegtető korszak elején van. Mit vár az új kormánytól?
– Remélek és várok, mert türelemre lesz szükségünk. A társadalom változása nagyon lassú folyamat, nehéz fölgyorsítani. Az ország megújulása szemszögéből kulcsfontosságú dolog a tanári hivatás becsületének helyreállítása. Tény, hogy a Klebelsberg-időszakban nevelkedett tanárok a hetvenes évekig meghatározták a magyar iskolák életét, de az is tény, hogy ma már azok vannak többségben a pályánkon, akik a mindent a végletekig leegyszerűsítő, mindent az osztályharccal, a haladás-reakció ellentétével megmagyarázó szellemben végezték tanulmányaikat. Ha ebbe a folyamatba az új kormány végre beavatkozik, ezt csak egy módon teheti meg: a tanárképzés gyökeres átalakításával, ami nagyon hálátlan politikai feladat, mert annak eredményei jó esetben és kismértékben a következő ciklusban mutatkoznak meg, igazi előnyeit csak évtizedek múltával érzékeli a társadalom. Úgy vélem, gyökeresen át kell alakítani a tanárképzést. Nem elég viszszaállítani az egységes ötéves tanulási időt, azt meg kell hosszabbítani és ki kell szélesíteni. Az oktatást szembe kell fordítani azzal a tudományban természetes irányzattal, amely szűkebb körben keresi az eredményeket. A képzésnek szélesebb körű ismertanyagot kell magában foglalnia. Például tudjuk, hogy az énekelt Petőfi-verseket a gyerekek jobban befogadják, mint az olvasottakat. A tanárnak, hogy énekelt verseket tanítani tudjon, de valamennyi képzést kell kapnia a zenéből, s tudnia kell a látványhoz is kapcsolni az irodalmat, különben nem tudja a mai gyerekeket is érdeklődővé tenni az irdalom iránt, miközben kialakítja értékrendjüket is. Rávegye őket arra, hogy jó könyveket olvassanak. Nem könnyű munka lesz, de haladéktalanul el kell kezdeni.
origo.hu
Mutatjuk, hol kell előkészíteni a hólapátot, több centi hó is eshet
