Budapest, ezúttal kicsit másképp

V Á R O S N É Z ŐValószínűleg egyikünknek sem okozna különösebb fejtörést a kérdés, hogy mit nem szeretünk a magyar fővárosban: közhellyé vált közlekedési dugók, korrupciós botrányok, köztisztaság, közbiztonság és még megannyi gond. Nem csoda, ha hosszas töprengést igényel a másik, sokkal fontosabb kérdés, hogy hol keressük azt, ami szeretnivaló benne.

Mit jelent egyáltalán Budapest, és miért kötődünk hozzá? A baj itt kezdődik, amennyiben Budapestnek van egy, az előbb felsoroltaknál súlyosabb betegsége is: nem ismeri a saját történeteit. Többek között ezt a hiányt próbálja meg pótolni az Unique Budapest új programja, a Budapest Code: a szervezőcsapat tartalmi és formai értelemben is igyekszik túllépni az idegenvezetés megszokott kereteit. A legutóbbi, bemutatkozó túrán a sajtó képviselői indultak kincskereső körútra a fővárosban. Az Unique Budapest munkatársai nemcsak az útikönyvek, hanem a sajtótájékoztatók megszokott koncepciójától is eltértek, és játékra invitálták az újságírókat. A séta a Deák téri utazási irodából indult, ahol csapatokra osztották a résztvevőket, és megkaptuk a feladványokat, amelyeket az Unique Budapest idegenvezetőjének kíséretében kellett megoldanunk. A dossziéban a delphoi jósnő homályos kijelentéseire emlékeztető, helyenként versbe szedett utasításokat találtunk: ezeket követve először a hármas metró Deák téri megállójába vezetett az utunk. A föld alatt „portugál barátaink” munkája után kellett kutatnunk: itt ért minket az első meglepetés, a metróállomás falának színes csempéi ugyanis magyar költők verseit rejtik portugál nyelven. A feladatunk egy Ady-vers portugál fordításának kiegészítése volt a csempemozaikok alapján, amellyel igencsak megszenvedett a csapat. Nem csoda, hogy a versek elkerülik az utazóközönség figyelmét; a stilizált, ezerszínű betűk, összefolyó sorok és szinte egybefüggő versek közül nehezen sikerült kibányásznunk a miénkből hiányzó betűket. Ezekből a következő állomás, a Ferenciek tere nevét sikerült összeraknunk, a dossziéban pedig egy óriás akváriumról szóló történetet olvashattunk, amelynek üvegfalán át az igazi nagyhalakat csodálhatta a közönség: például Karinthy Frigyest, akinek állítólag nem kis élvezetet szerzett az utca emberének csodálata. Többek között ezért is foglalta el az üvegablak melletti asztalt a Centrál Kávéházban, amelyet az akváriumról szóló idézet alapján kellett azonosítanunk. Ekkor már a legkevésbé lelkes kollégák is beleélték magukat a játékba, és fejvesztve keresték a Ferenciek terén a különböző állatábrázolásokat, többek között a szorgalomnak azt a jelképét, amely egykor egy bizonyos intézményhez kapcsolódott. A megoldás egyébként a méhkaptár, amely minden bank épületén látható volt a múlt században, és amelyet a hajdani Belvárosi Takarékpénztár székhelyéül is szolgáló Párizsi Udvar épületén fedeztünk fel. A nehezen megszülető megfejtést gyerekes örömmel fogadta a csapat, és ez éppen a megfelelő lelkiállapotnak bizonyult a következő meglepetéshez: a Szervita térig hátralévő utat ugyanis nem gyalog vagy tömegközlekedéssel, hanem riksán tettük meg. A végállomásról ezúttal fényképet kaptunk: a Szervita teret egykori és tervezett jövőbeli állapotában ábrázolták a fotók: a török építésznő tervei alapján készült hatalmas, hipermodern épület végül éppen a méretei miatt nem készült el soha, de a látványtervek alapján ezt nem is bántuk annyira. Helyette inkább megkerestük Budapest középpontjának GPS-koordinátáit, amit a járda kövébe vésve találtunk meg. Innen már csak a végállomás, a Vörösmarty tér volt hátra, ahol a Gerbeaud cukrászdáról és a Vörösmarty-szoborról hallhattunk történeteket, majd megoldottuk a tíz kérdésből álló igaz-hamis kvízt. Ezúttal meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat, mert kivételesen tényleg nehezek voltak a kérdések: ki gondolta volna, hogy valaha „kikristályosodott csárdának” nevezte a Vigadót egy angol útleírás? Az eredményt pluszfeladattal korrigálhatta a csapat: idegenvezetőnk megkérdezte, akarunk-e énekelni. A kollégák lelkesedése némileg alábbhagyott a nyilvános éneklés gondolatára. Hiába magyaráztam, hogy ez a játék lényege: nyerni akarunk, nincs mese, és hogy részemről a szökőkútban is megfürödnék, ha kapnánk érte még két pontot. Végül mégiscsak elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, sőt nem várt sikereket is arattunk a produkcióval: fogalmam sincs, honnan került elő a cigányzenekar, de egyszer csak ott termettek a téren, és távozóban még hallottuk, ahogy átveszik tőlünk a dallamot. A túra a Deák téri irodában végződött, ahol emléklapot és ajándékot kaptak a résztvevők, nem beszélve arról a számos apró történetszeletről, amiket valószínűleg nehezen felejtünk majd el, hiszen mi magunk küzdöttünk a megfejtésükért.

Mankó. A Budapest Code programjai megrendelhetők az Unique Budapestnél Óbudán, a Bécsi út 163.-ban, a 06-21/380-0313-as telefonszámon, illetve az [email protected] e-mail címen.