Budapesten rendezték meg öt évvel ezelőtt a Quark Matter 2005 elnevezésű nemzetközi konferenciát. A tiszteletbeli elnök Zimányi József (1931–2006) fizikus, akadémikus volt, a társelnök Csörgő Tamás, az MTA tudományos tanácsadója. Az eszmecserére várták Nagamija Sodzsi professzort is, aki a Japán Protongyorsító Kutatási Komplexum (J-PARC) projektigazgatója a Csendes-óceán partján, amely a világ egyik legkorszerűbb részecskefizikai központja. A neves vendég már Budapesten tartózkodott, amikor e-mailt küldött Csörgő Tamásnak, amelyben a következők álltak: „Létezik egy könyv, amelyet nagyapám írt, aki 1906-ban Magyarországon dzsúdót oktatott. Megnézhetném-e? Megkérdezheti régi barátomat, Zimányi Józsefet is, hogy tud-e segíteni.”
Meglepő kérés, de izgalmas feladat. Zimányi Magdolna számítástechnikus, a fizikus felesége jó kapcsolatot ápol az Országos Széchényi Könyvtárral, mert 1995 óta vesz részt a Magyar Elektronikus Könyvtár fejlesztésében. Az elismert szakember Moldován István osztályvezetőhöz fordul. A kérést siker koronázza: kiderül, hogy megvan a könyv! A Széchényi Könyvtár a nyári szünet miatt zárva tart, ennek ellenére kikeresik a szóban forgó művet. Másnap a Zimányi házaspár Nagamija professzorral együtt felkeresi Moldován Istvánt. A kötet már az asztalán fekszik. Nagamija kézbe veszi, s a belső címoldalon hosszabban időzik, hiszen nagyapja nevével találkozik. „Djudo – a japán dzsiu-dzsicu tökéletesített módszere – olvassa. – Írta Szaszaki Kicsiszaburo, fordította Speidl Zoltán. 72 képpel. Budapest, 1907.” A következő lapon ez áll: „Szemere Miklós úr őméltóságának hálája jeléül – A Szerző.” A professzor fényképeket készít a könyvről és azokról, akik körülveszik. Mosolyog. Érthető az öröme, közelebb került a nagyapjához.
Zimányi Magdolna visszaemlékezése szerint Moldován István néhány telefon után eljut Ozsvár András dzsúdómesteredzőhöz, a moszkvai olimpia bronzérmeséhez. (Ő szervezi majd meg 2007-ben, a magyar cselgáncs centenáriumán a magyar–japán csapattalálkozót, a Szaszaki-kupát, amelyre meghívja a japán császárt is. Őfelsége a kiadvány megismerése után elismerően nyilatkozik arról.) Nyilvánvaló, hogy a magyar cselgáncssport vezetőinek körében ismert a nagypapa könyve, és íróját a magyar dzsúdó megalapítójának tekintik. A kötet az első nem japán nyelven írott mű a sportágról. Speidl Zoltán, a korszak legismertebb sportújságíróinak egyike, az 1900-as párizsi olimpia 800 méteres síkfutásának ötödik helyezettje az írógéppel írt német szöveget ültette át magyarra. Ezt a változatot találta meg nemrégiben Nagamija professzor Japánban, a Kodokan Egyetem könyvtárában.
De hogyan került Magyarországra a japán mester?
Szemere Miklósnak (1856–1919), az ismert politikusnak és diplomatának, a századforduló közéleti alakjának támadt az az ötlete, hogy meg kellene honosítani Magyarhonban is a dzsúdót. Az orosz–japán háború 1905-ben a japánok győzelmével végződött, és Szemere úgy gondolta, hogy a „japán titok” alapja az iskolákban kötelezően oktatott dzsúdó. Speidl Zoltán így kezdi az előszót: „A csodálkozástól ugyancsak meregettük a szemünket, a mikor a kicsiny japánok az otromba muszka medvét lekapták a tíz körméről. Ámulatból ámulatba estünk, a mikor az orosz–japán háború nagy idején a japánok mesébe illő hadi tetteiről, ügyességéről, erejéről, szívósságáról és halálmegvetéséről igaz legendákat röpített világgá a távíró. […] És kutatván rájöttünk arra, hogy a japán erő forrása: a dzsiu-dzsicu, illetve annak tökéletesített módszere: a djudo, vagyis – e könyv szerzőjének definíciója szerint – az a művészet, a melylyel fegyver nélkül, csupán a természetes emberi erőre és ügyességre támaszkodva az erősebb ellen védekezni tudunk s a melylyel ellenfelünket könnyűszerrel legyőzhetjük.” Szemere diplomáciai összeköttetését latba vetve Japánhoz fordult, és kérte, hogy küldjenek egy oktatót Budapestre. Így vezettek el a szálak Kano Dzsigoróhoz (1860–1938), a tokiói felsőbb tanítóképző intézet igazgatójához, aki az önvédelmi sportok mozgásanyagának széles körű ismeretében olyan átfogó testnevelési rendszert dolgozott ki, amely alkalmas nagy tömegek fizikai felkészítésére, ugyanakkor a versenyszabályok keretei között versenysportnak is megfelelő. Kano úgy döntött, hogy egy diplomával rendelkező tanárembert, a tanítványát küldi el Budapestre. „Tanártársaim és barátaim hallottak a dologról – írta később a tanítvány –, és élükön Kanóval rábeszéltek, hogy fogadjam el a felkínált állást, mert ezzel a magyaroknak szimpátiájukért ellenszolgálatot nyújtok, és egyszersmind a japán kulturának egy darabját ott ismertté teszem.”
Szemere három feltétele az volt, hogy a tanárnak a szó legszorosabb értelmében gentlemannek kell lennie, több európai nyelvet kell beszélnie, és a négy hónapig tartó kurzusnak legkésőbb április elején el kell kezdődnie. A választás Szaszaki Kicsiszaburóra esett, aki a gyakorláshoz szükséges eszközökkel 1906 tavaszán érkezett Budapestre, hogy a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) lágymányosi telepén ismertesse meg az érdeklődőkkel a dzsúdót. A Budapesti Hírlap 1906. április 23-i száma többek között a következőket tudatta az olvasókkal: „A most Budapesten megkezdődő tanfolyam első Európában, s ennek köszönhető az a nagy érdeklődés, a mely iránta mutatkozik. […] Tegnap érkeztek meg Tokióból Szaszaki mesternek tengeri fűből és rizsszárból szőtt szőnyegei, melyek arra alkalmasak, hogy fedetlen lábbal mozoghassanak rajta.”
A tanfolyamra hatszázan jelentkeztek, közülük hatvan személyt válogatott ki a Speidl Zoltánból, Neidenbach Emilből (az egyik résztvevőből) és Kelemen Kornélból álló bizottság, de néhány héten belül csak hatan maradtak. (Kelemen ügyvéd volt, a BEAC ifjúsági elnökeként kapcsolódott be a magyar sportéletbe, 1931–37-ig az Országos Testnevelési Tanács elnökeként tevékenykedett.) Szaszaki hamar felismerte, hogy magyar tanítványainak tankönyvre is szükségük lesz ahhoz, hogy fejlődhessenek. Hazájában már számos, oktatási reformhoz fűződő kiadványt írt, és maga is a tokiói felsőbb tanítóképző tanára volt, ezért vélhetően nem jelentett nehézséget neki egy újabb kötet megszerkesztése. „Egyszerűen igyekeztem írni – szólt az olvasókhoz –, és óvatosan kerültem a bombasztikus kifejezéseket. Nyugodt lelkiismerettel adhatnám könyvemnek ezt a címet: »A modern japáni pedagógiai és szisztematikus judo vezérkönyve.« Szép Magyarország fiai, ki kételkednék abban, hogy önök mindenha a nemzeti karakter fejlesztésére fognak törekedni és a nemzeti fellendülés ügyét szívükön fogják viselni?!” De a tanfolyam nem hozott látványos eredményeket, ezért Szaszaki továbbutazott Németországba, és ott folytatta misszióját 1910-ig. Kitartó tanítványáról, Neidenbach Emilről érdemes feljegyezni, hogy fizikatanárként is foglalkozott a sportban előforduló mozdulatok fizikai, erőtani elemzésével. Testgyakorlás és tudomány című művében (1931) megemlékezik a japán mester tanfolyamáról. Szaszaki távozása után a dzsúdót veszélyes sportnak minősítették idehaza, és betiltották. Hosszú szünet után, 1928-ban Vincze Tibor kezdte meg a rendszeres oktatását. A sportág igazi fejlődése azonban csak 1950 után indult meg. 1951-ben rendezték az első Európa-bajnokságot, és 1964-ben szerepelt először a dzsúdó az olimpia műsorán.
– Régóta foglalkoztat anyai nagyapám élete – árulta el Nagamija professzor egy budapesti interjú során. – Sajnos igen korán, 52 éves korában meghalt, amikor legkisebbik lánya, az én édesanyám még elemi iskolába járt. Ezért aztán nem ismerhettem személyesen. De úgy éreztem, hogy meg kell ismerkednem a gondolkodásmódjával és a szellemi örökségével, ezért boldoggá tett, hogy magyar barátaim segítségével rátaláltam a könyvére.
Moldován István elkészítette a mű elektronikus változatát, amely mindenki számára elérhető az interneten (http: //www.mek.oszk.hu/03100/03192/), minekutána Nagamija Sodzsi úgy döntött, hogy segítségével kinyomtattatja Japánban a Djudo reprint változatát. Ünnepnapnak számított, amikor a profeszszor ajándékaként megérkezett Budapestre kétszáz gyönyörű példány. Aki kapott belőle, kincsként tekintett rá.
Nagamija professzor 2009 decemberében ismét Magyarországra látogatott. Részt vett a nehézion-fizikával foglalkozó szakemberek hagyományos seregszemléjén, a Zimányi József akadémikus nevét viselő téli iskolán. Nagyapja könyvének sikere, a magyarországi együttlét annyira fellelkesítette, hogy újabb hétszáz kötet kinyomtatását határozta el, 54 oldalas japán és angol nyelvű, javított és bővített utószóval. A kiadvány a közelmúltban érkezett meg Budapestre, hogy az újabb példányokból iskolák és fontos hazai könyvtárak is részesülhessenek.
Speidl Zoltán így fejezte be az eredeti könyv előszavát: „Bizony mondom, hogy a magyar nemzet javára válnék, ha a judo, a japán kulturának ez az érdekes, exotikus hajtása akklimatizálódnék a magyar ég alatt!”
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
