Európa sorsa a tét

Hatvan évvel ezelőtt Európa történelme új irányt vett. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én azt a felkérést intézte az európai országokhoz, és ezen belül is különösen Németországhoz, hogy váljanak részeseivé egy közös politikai vállalkozásnak. Ily kevéssel a második világháborút követően ez igen bátor lépés volt a béke és a megbékélés irányában; aminek eredményeként az unió területén a szomszédos európai országok közötti háborúskodás elképzelhetetlenné vált. Az unió vonzereje a kommunizmus bukását és a hidegháború lezárulását is felgyorsította. Az európai kormányok lassacskán megtalálták annak a módját, hogy miként rendezzék közösen a nézeteltéréseket. A véres harcmezőket brüsszeli tárgyalótermek váltották fel. És ez haladás.
Schuman, Adenauer és a többi alapító idején még csupán hat ország volt, amelyek szén- és acélközösségre léptek egymással. Mára 27 demokrácia és 500 millió polgár uniójává váltunk, amely Finnországtól Portugáliáig, Írországtól Romániáig öleli körbe az európai kontinenst. A világ legnagyobb piacát mondhatjuk magunkénak, jelentős közös joganyag köt össze bennünket, legtöbbünk osztozik a közös pénznemben, közösek a határaink, a politikai intézményeink, közös a múltunk és a jövőnk.
A közös dolgok néha nehézségekkel járnak. Az osztozás javunkra válik, hisz mindannyiunkat megerősít és javítja lehetőségeinket. Ezért tesszük. Az osztozás azonban azt is jelenti, hogy időnként egyvalaki problémái mindenkire kihatnak. Ha egy mindenki javát szolgáló közös célon dolgozunk, készen kell állnunk arra is, hogy a váratlan nehézségekkel együtt nézzünk szembe. A szolidaritás semmit sem ér, ha csak a jóban tartunk össze. Sikeres történelmünk nem elég ahhoz, hogy közös jövőt építsünk. Minden generációnak újra és újra meggyőződésévé kell tennie, hogy az unióra szükség van.
Mi tartja össze 27 országunk együttműködését? Az, hogy a 27 kormány tisztában van vele, hogy a mai globalizált világban egyedül már nem képesek biztosítani állampolgáraik jólétét és biztonságát. Ezért, még ha nem is értenek mindenben egyet, sőt, néha élesen különbözik is a véleményük, még mindig sokkal inkább választja mind a 27 kormány azt, hogy az európai klubba tartozzon, mint azt, hogy egyedül kelljen szembenéznie a megpróbáltatásokkal. De vajon miért van szüksége az európai kormányoknak arra, hogy ön is részt vegyen ebben a vállalkozásban? Azért, mert egy kormány sem boldogulhat az emberek támogatása nélkül. Hadd mondjam el tehát, hogy önnek ez miért jó, és Európa mit kér öntől.
Az Európai Unió számos gyakorlati előnnyel jár a fogyasztók, utazók és vállalkozók számára. Az emberek manapság olcsón repülnek a kontinens különböző városaiba, tengerpartjaira. Az unión belüli telefonhívások díja ma már töredéke annak, amit régebben kellett fizetni. A fogyasztók biztonsággal vásárolhatnak termékeket bármely uniós országból. A határátkelőhelyeken való hosszú sorbaállás ma már a múlté. Mára a külföldi tanulás is könnyen megszerezhető tapasztalat lett. Így tehát Európa – ahogy azt a brüsszeli brosúrák is előszeretettel hirdetik – a szabadság és a lehetőségek színterévé vált. Legyünk azonban őszinték. Az olyan válságok közepette, mint amilyennel ezekben a napokban is szembenézünk, az ilyesfajta gyakorlati előnyök jelentősége elhalványul. A politikusoknak meggyőző módon kell tudniuk választ adni a kemény kérdésekre is. Például: miért döntöttünk úgy mi, tizenöt európai ország és az IMF, hogy 110 milliárd euróval megsegítjük Görögországot és ezzel biztosítjuk az euró jövőjét? Vagy: miért gondoljuk úgy mi, huszonhét európai ország, hogy a Nyugat-Balkán, a közelmúltbeli háborúban oly sokat szenvedett térség országainak a jövőben csatlakozniuk kellene hozzánk? Ezek a kérdések nem csupán egyeseket érintő gyakorlati lehetőségekről, hanem mindannyiunk egzisztenciális stabilitásáról és békéjéről szólnak.
Mint az Európai Tanácsnak, azaz annak az intézménynek az elnöke, amelynek keretében a 27 állam-, illetve kormányfő, köztük az ön miniszterelnöke is, az európaiak közös kilátásainak és problémáinak megvitatása érdekében ülésezik, hadd szóljak most e politikai vezetők nevében. Nem lelkendezést, nem az európai lobogó lengetését kérjük, nem azt várjuk, hogy belépjen egy békekórusba. Csak azt kérjük, hogy tudja, mit miért teszünk. Azt szeretnénk, ha tisztában lenne azzal, hogy amikor megállapodást kötünk vagy megoldást találunk az éppen aktuális válságra, gyakran sokkal több forog kockán, mint maga a megállapodás, illetve válság. Gyakran Európa sorsa a tét. Mi együtt egy mindannyiunk számára értékes kincset védelmezünk.
S hogy mi is az, amit védünk? Az európaiak kivételes helyet foglalnak el a világban. Országainkat világszerte irigylik politikai stabilitásuk, jólétük, szociális rendszerük, az európai életminőség miatt. Önök, az Európai Unióban elő félmilliárd férfi és nő a világ legtanultabbjai és legképzettebbjei között vannak. A világ legnagyobb kereskedelmi hatalma vagyunk. Ezek olyan eredmények, amelyekre büszkék lehetünk; azt támasztják alá, hogy olyan egyedülálló képességgel rendelkezünk, amelynek köszönhetően idővel úgy tudunk fejlődést felmutatni, hogy közben örökségünket is megőrizzük. És ez a képességünk még mindig megvan.
Ugyanakkor e változó világban más régiók készen állnak arra, hogy gazdasági teljesítményben felülmúljanak minket. Munkahelyeink és befolyásunk forog kockán. Sem a nacionalizmus, sem a populizmus nem ad választ ezekre a problémákra. Ahhoz, hogy megvédhessük európai eszményeinket, érdekeinket és munkahelyeinket, továbbra is együttesen kell fellépnünk, egyéni fellépés esetén pedig közös szellemben. A mai világ leginkább azt követeli meg tőlünk, hogy erősebb gazdaságpolitikát és egységesebb kül- és klímapolitikát alakítsunk ki. Örömömre szolgál, hogy az Európai Tanács valamenynyi tagja kész részesedni e közös felelősségben.
Robert Schuman és a többi alapító hatvan évvel ezelőtt közös vállalkozásba kezdett. Az országok, amelyek abba bekapcsolódtak, jó eredményt értek el. E vállalkozás már korántsem csak „Brüsszelt” jelenti; célja, hogy 27 demokratikus ország 500 millió polgára jólétben, biztonságban és közös célokat maga elé tűzve élhessen a mi gyönyörű kontinensünkön. Ma egyetlen dolgot kérek öntől, azt, hogy álljon meg egy pillanatra, és eszméljen rá: mi, európaiak mindennek együtt vagyunk részesei.

A szerző az Európai Tanács elnöke