Miniszter úr, a közvélekedés szerint ön a búcsúzó kormány egyik legelfogadottabb tagja. Még szembetűnőbb mindez, ha öszszehasonlítjuk elődje népszerűségével. Kinevezését még az ellenzék is megnyugvással fogadta. Ugyanakkor sokan kevésbé értették, miért fogadta el egyáltalán a felkérést, hiszen romokban lévő magyar diplomáciát vett át, amely mögött ott állt egy mély válságba süllyedt ország. Igazán stratégiai célokat nem tűzhetett ki maga elé, s feladata inkább a tűzoltásra korlátozódott. Megérte?
– Egy öreg barátom erre azt mondta, hogy Magyarország külügyminiszterének lenni minden körülmények között nagyon szép feladat. Én ugyanígy gondolom. Igyekeztem az adott körülmények között, az adott nemzetközi helyzetben a maximumot kihozni ebből az egy évből. Egyébként pedig még az elején mondtam, és nemcsak viccnek szántam, hogy több olyan kormány is volt, amelynek csak egy év jutott, csak ezt nem tudta előre. Én legalább tudtam. Ez arra jó, hogy az ember pontosan be tudja osztani az idejét. Mindent egy évbe kellett besűríteni, és jó érzéssel számolhatok be arról, hogy teljesítettem, amit magam elé kitűztem.
– Mi volt ezek között a legfontosabb?
– Egyértelműen a szomszédságpolitika. Uruguayjal vagy Paraguayjal ugyanis minden körülmények között jó a viszonyunk, de jóval nehezebb ezt kialakítani Szlovákiával, Szerbiával. Nem véletlenül erősítettem meg a szlovák részleget, s ha lett volna még időm, akkor még több szlovákul, románul, szerbül tudó szakembert hoztam volna a minisztériumba. E nélkül ugyanis ebben a régióban nem lehet hatékonyan dolgozni.
– A legtöbb problémát az elmúlt évben Szlovákia okozta. Mennyire értékeli sikeresnek az elvégzett munkát annak fényében, hogy manapság aligha lehet jónak nevezni a magyar–szlovák viszonyt?
– De hát nem mi kezdtük. Az akciózás mindig szlovák oldalról jött. Néha talán túlreagáltak bizonyos magyarországi megnyilvánulásokat. Ezt is megértéssel kell kezelni, Szlovákiával azonban sajnálatos módon odáig fajult a helyzet, hogy még az államfőt is megállították a határon. Úgy gondolom, ezt a konfliktust a maximális szakszerűséggel kezeltük, és ma folyik a per az Európai Bíróságon.
– Utólag nem gondolja, hogy a határozottabb fellépés eredményesebb lett volna?
– Tudom, a közvélemény szereti a kemény megnyilvánulásokat, s ezt tartja igazi diplomáciának. Én nem a hangerőn, hanem az eredményen mérem le a sikert. Azt gondolom, hogy a Sólyom-ügy bíróságra vitele siker. Ezenkívül felhívnám a figyelmet arra, mi nem történt meg. Nem tartottunk például kétoldalú miniszterelnöki találkozót Budapesten. Csak Szécsényben, ami üzenetértékű. Egészen más a nyelvtörvény ügye. A saját magyar anyanyelvű lakosságuk jogait próbálták korlátozni, mi az ő érdekükben léptünk fel, s úgy érzem, sikerült a nemzetközi figyelmet ráirányítani e kérdésre.
– E viszonyrendszerben eredményekről azért nem nagyon beszélhetünk, egyértelműen gondokkal terhelt örökséget hagy az utódjára. Egy másik problémás ügyben, a kárpátaljai magyar oktatás kérdésében azonban az utóbbi hetekben kedvező fordulat állt be…
– Komoly veszély fenyegette a kárpátaljai magyar oktatást. A magyar nyelvű 10. osztálynál megállt a magyar nyelvű tankönyvellátás, s úgy látszott, eltűnik a magyar nyelvű érettségi és felvételi lehetősége is. A minap tárgyaltam az új miniszterelnök-helyettessel, aki ismét ígéretet tett a folyamatos tankönyvellátásra és magyar nyelvű felvételi lehetőségének biztosítására is.
– Két szomszédos ország kapcsán is szóba került a határon túli magyar kisebbség. Hivatalba lépésekor ön mélyen nemzeti külpolitikát ígért. Nem gondolja, hogy hitelesebben hangozna ma ez a mondat, ha közben sikerül elfogadtatni a kettős állampolgárságot?
– Számomra a nemzeti külpolitika azt jelenti, hogy nincs olyan érv, ami a magyar érdeket felülírja.
– Értem, de miért nem sikerült a kettős állampolgárságot elfogadni?
– Egyáltalán nem vagyok ellene. Azt gondolom, ez teljesen normális jogintézmény. Csak egyén tudja kérni. Az én demokráciafelfogásom szerint a közteherviselés, a katonai szolgálat vagy a választójog azonban már az állandó lakóhelyhez kötődik. Meg kell jegyeznem ugyanakkor azt is, éppen a szűkebb szomszédságunkban élő magyarság érdeke, hogy miközben az identitását, nyelvi kultúráját őrzi, szorosan kötődjön a vele együtt élő többségi nemzethez is. Nem biztos, hogy jó, ha a szomszédságban csak a magyarokat látjuk.
– Nem erről van szó. Azt viszont nem értem, hogy miért nincs még mindig kettős állampolgárság, ha mindenki egyetért vele?
– Mondom, nem látom ennek akadályát. Ugyanakkor azt mondom, hogy amennyi figyelmet fordítunk a magyar nemzettársakra, legalább annyit kell törődnünk a velük együtt élő szomszéd nemzetekre is.
– Visszatérve a nemzeti érdekérvényesítésre, nem lehetett e téren egyszerű dolga, hiszen ez elképzelhetetlen komoly hátország nélkül. Magyarország pedig éppen összeomlóban volt. Hogy csak egy példát említsek, nem sok esélye lehetett érvényesíteni a magyar érdekeket azután, hogy Robert Fico megüzente, foglalkozzunk inkább a gazdasági gondjainkkal. Miként élte ezt meg?
– Úgy láttam, hogy a korábbi felelőtlen lépések után a Bajnai-kormány visszaállította Magyarország hitelét a nemzetközi porondon. Némi gyanakvás után a nemzetközi pénzügyi szervezetek, a befektetők elhitték, hogy képesek leszünk végigvinni a megszorítóprogramot. A Mercedes kicsit gondolkodott, és maradt Magyarországon, s simán megkaptuk az IMF-kölcsönt is. A kormány szavahihetősége folyamatosan erősödött.
– A képzeletbeli leltár másik fontos része magának a minisztériumnak az állapota. Egy éve azt nyilatkozta, hogy egy működőképessége határán lévő minisztériumot vett át. S mi a helyzet ma a Bem téren? Olyan hírek keringenek, hogy a minisztérium költségvetése legfeljebb októberig tart ki. Működőképes ma a Külügyminisztérium?
– A minisztérium működésének minősége több tényezőtől függ. Én az tudom mondani, hogy egy szervezett, kitakarított, megerősített minisztériumot adok tovább. Mintegy fél évbe tellett, amíg egy, az elképzeléseimnek megfelelő vezetői gárdát kialakítottam. Büszkén vállalom őket, hiszen mindenki érti a dolgát. A másik fontos dolog a pénz. A működőképesség biztosítása érdekében megvívtam az összes csatát. Egyrészt, hogy megkapjuk az összes pénzt, másrészt azért, hogy a kormány kompenzálja az árfolyamveszteséget. Mindez sikerült, a költségvetés egy részét, 2,8 milliárd forintot azonban nekünk kell előteremtenünk, mégpedig külföldi ingatlanok eladásából. Ennek lebonyolítása azonban nem az én felelősségem, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőé.
– S sikerült már valamit eladni?
– Beindítottuk a folyamatot, új értékbecslést kértünk, s a bevételt majd a következő kormány fogja megkapni. Mi még egy fillért nem tudtunk hazahozni ebből, de minden elő van készítve.
– Erre az összegre azonban még az idén lenne szükség. Van erre esély?
– Ha nem jön be, akkor a költségvetés tartalékából kell ezt az összeget pótolni. Megnyugtatom azonban, az eladásra kijelölt ingatlanok többet érnek 2,8 milliárdnál.
– Az aggodalom nem alap nélküli, hiszen a minisztérium az év eleje óta gondokkal küszködik. Jelezte ezt a külképviseleteket bezárása, a leépítések és a kiadások visszafogása…
– Igen, 12 képviseletet bezártam, mert körülnéztünk a világban, és azt láttam, hogy három számmal nagyobb a kabátunk, és kezdünk nevetségessé válni. Csak olyan helyeket zártunk be, ahol a feladat és a költség között üvöltő aránytalanság volt.
– Két helyet azért különösen nem értek. Németországban volt nagykövet, míg Lengyelország iránti vonzalma közismert. Ennek ellenére bezárta a főkonzulátust Düsseldorfban és Krakkóban. Mivel indokolja ezt?
– Düsseldorfot jól ismerem, hiszen ott dolgoztam, de sajnos elfogyott a funkciója, s nagyon sokba került. Csak gazdasági feladatai lettek volna, csupán ezért pedig az unión belül luxus egy konzulátust fenntartani. Megérett tehát arra, hogy bezárjuk. Krakkót imádom, már diákként felfedeztem, de itt sem maradt konzuli funkció. Nincs már határ. Nagyon is el tudnék képzelni ugyanakkor ott egy magyar kulturális intézetet.
– Örökölt botrányos ügyeket is bőven. Itt van például a moszkvai kereskedelmi kirendeltség. Miért nem tett feljelentést?
– Erről először a sajtóban olvastam, s azon nyomban jelentést is kértem az ügyről, azután vizsgálatot rendeltem el. A moszkvai eladásról összeszedtünk az utolsó papírig mindent. Látható, hogy 2005 és 2008 között a kereskedelmi kirendeltség épületét eladták. Igaz, hogy három szerződés készült rá, ami teljességgel rendellenes, de egy épületet egy valakinek egyszer adtak el, és befolyt a pénz.
– Úgy érzi, hogy ez nem az igazságszolgáltatásra tartozik?
– Én ezt nem mondtam. Olyan ez az ügy, mint egy hiányos krimi. Egy darabig megy a történet, aztán megszakad. Utána három hónap múlva újra kezdődik, aztán megint megszakad. Nem állt össze a kép. Amikor a teljes anyag együtt volt, konzultáltunk a Pénzügyminisztériummal, és megállapodtunk, hogy átadjuk az Állami Számvevőszéknek. Igazán hozzáértő szakemberekként rakják össze a mozaikból a hiányzó részeket. A magam részéről a házon belül rendetlenséget tapasztaltam, de büntetőjogi felelősséget nem állapítottam meg. Egyes emberek különböző külső impulzusokra tettek bizonyos lépéseket, de ebben semmilyen bűncselekményre nem bukkantam.
– Mi van New Yorkkal, ahol egy állami tartozás kezelésére feltűnően magas sikerdíjban állapodott meg a külügy? Befejeződött már az ígért belső vizsgálat?
– Ez ügyben a magunk részéről a vizsgálatot lezártuk. De ez egészen más ügy, mint Moszkva, ahol bejött a pénz.
– Csak túl kevés, míg New Yorkban túl sok ment volna ki…
– Egy fillér nem ment ki. Ezért perelt be minket az ügyvédi iroda, mert elesett a sikerdíjtól. Abból a perből pedig egyezséggel kiszálltunk.
– Nem gondolja, hogy felelősség terheli azt a funkcionáriust, aki 50 százalékos sikerdíjra megköt egy ilyen szerződést?
– Én sok mindent gondolok, de kijelenteni csak azt szabad, amit bizonyítani lehet. Azzal, hogy az egész ügyet leállítottam, egy fillért nem fizettünk ki. A háttérben zajlik a per az adótartozásról, amelyben nem egyedül vagyunk, hanem egy sor New York-i képviselet.
– Sokan megütköznek azon is, hogy a minisztériumban az utolsó pillanatokig folynak a kinevezések a nagykövetségekre, s intenzíven zajlik a lobbizás egyes funkcionáriusokért a különböző nemzetközi szervezetekben. Miért van erre most szükség?
– Én senkiért nem lobbiztam. A misszióvezetői kinevezéseket tavaly befejeztük, alacsonyabb szinteken pedig az élet megy tovább. A beosztott diplomatákat cserélni kell, mert különben megállna a képviseletek működése.
– A Magyarország előtt álló egyik legnagyobb kihívás a jövő év első felében ellátandó soros EU-elnökség, amelynek a költségvetésében van egy aggályos pont, 2,1 milliárd forintra ugyanis eleddig el nem adott ingatlanokat állítottak be. Hogyan lehet így normálisan felkészülni?
– Nyugodtan. Az egész költségvetés alapvetően azon múlik, hogy az APEH beszedi-e az adókat. Egyébként pedig a külföldi ingatlanokra akár jelzálogszerződést is lehet kötni, hiszen ezek az épületek megvannak, értékesek – s amint említettem – megindult az értékesítésük.
– Ha mondjuk csak jövő márciusra sikerül eladni őket?
– Van annyi mozgástér a költségvetésben, ráadásul tudni kell, hogy magának az uniós elnökségnek a kiadásait is meglehetős nagyvonalúsággal tervezték. Ezenkívül azt se felejtsük el, hogy a lisszaboni szerződés óta maga az elnökség is lényegesen összezsugorodott.
– Tudva, hogy önnek az Európai Unió szívügye, aligha nézi közömbösen, miként használja majd ki Magyarország a soros elnökség adta lehetőséget. Ráadásul az eredmény nemcsak a hivatalban lévő kormányt minősíti majd, hanem az előkészületekért felelős kabinetet is. Nyugodt e tekintetben?
– Technikailag, logisztikailag rendben zajlik az előkészítés, s messze előbbre járunk, mint sok más ország. Jó lenne, ha a politika sem nagyon zavarná meg a sok száz köztisztviselő munkáját. Ezek közkatonák, hagyni kell őket dolgozni. Egyre inkább aggódok viszont amiatt, hogy az új kormány nyolc minisztere fél éven át hogyan fog ellátni tíz tanácsi elnöklést. Három miniszter, Matolcsy, Réthelyi és Fazekas különösen nehéz helyzetben lesz. Ez csak úgy lehetséges, ha a miniszter erre az időre az itthoni kormányzást átadja az államtitkárnak. Ehhez jön még, hogy az új kormányzati struktúra kialakítása amúgy is nagy átszervezéssel jár majd, amely általában hosszú időre lebénítja az apparátust.
– Még egy okkal több, hogy valódi nemzeti összefogás segítse e kihívás sikeres teljesítését…
– Ennek megvolt a háttere az előző parlamentben, s csak remélni tudom, hogy ez most így lesz.
– Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy megérte-e egy évre vállalni a miniszterséget. Hallgatva elégedett és optimista mondatait, felmerül a kérdés, van-e egyáltalán olyan dolog, amit nagyon akart, ám nem sikerült véghezvinnie?
– Több is. Az egyik, hogy a ritka, kis nyelvek után nagyobb nyelvpótlékot fizessünk. Szerettem volna elérni azt is, hogy az EU-elnökség idején a Brüsszelbe kihelyezett sok új embernek olyan bruttó fizetést adjunk, amelyből megoldja a lakásbérlést is. Ezen- kívül lobbiztam azért, hogy a nagykövetek feleségei saját jogon kapjanak pótlékot, de ez sem sikerült.
– Ha csak ennyi hiányérzet van önben, akkor Magyarország tényleg sikeres ország. Kár, hogy sokan ezt másképpen látják!
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
