Kijev szakít az erőszakos ukránosítással

Dmitrij Tabacsnik kinevezése nagy felháborodást keltett Nyugat-Ukrajnában. Lvivben az elmúlt hónapokban tízezrek követelték lemondását. Az új oktatási miniszter ugyanakkor hamar belopta magát az országban élő nemzetiségek, köztük a magyarok szívébe, hiszen lehetővé tette, hogy már az idén anyanyelven érettségizzen minden diák Ukrajnában. Ezzel jócskán megnőtt a magyar diákok esélye, hogy bekerüljenek az ukrán felsőoktatási intézményekbe. A korábbi elnök, Leonyid Kucsma titkárságát vezető, majd a jelenlegi államfő miniszterelnöksége idején helyettes kormányfői posztot betöltő történész végzettségű oktatási miniszterrel a nemzetiségek esélyegyenlőségének biztosításáról, az európaiságról és a nacionalizmus vadhajtásairól beszélgettünk.

Felmelegített vád. A legfelső bíróság tagjainak megvesztegetése kísérletével vádolta meg tegnap Julija Timosenko volt kormányfőt a legfőbb ügyészség. A szóban forgó bűnvádi eljárás 2004 májusára, Leonyid Kucsma elnök idejére nyúlik vissza, amikor is a politikus
asszonyt több hétre előzetes letartóztatásba is helyezték, majd 2005 januárjában, tények hiányában, felmentették a vád alól. Most viszont a legfőbb ügyészség úgy véli, hogy elhamarkodott döntés született, hiszen az eljárást a teljes körű nyomozás elvégzése nélkül szüntették meg. (MN)

Miniszter úr, nézve a képeket az elmúlt hónapok tüntetéseiről, korántsem mondható el önről, hogy a kormány legnépszerűbb tagja lenne…
– …attól függ, melyik régióról beszélünk. Keleten például nagyon népszerű vagyok. Talán túlságosan is. Nézze, egy miniszter nem Miss Ukrajna, s nem kell, hogy mindenkinek tetsszen. Országaink történelme ráadásul arról árulkodik, hogy az állam szempontjából kimondottan sok hasznosat, jót tevő, az elveik mellett keményen kitartó személyiségek korántsem voltak népszerűek. A magyar nemesség például nem kedvelte túlságosan Hunyadi Jánost, míg a fia, Mátyás jóval népszerűbb volt, míg államférfiúi teljesítményük ezzel fordítottan arányos. De vegyük a mi történelmünket – mert mindaz, ami a modern Ukrajna területén történt, az ettől elválaszthatatlan –, s látjuk, hogy sem az Orosz Birodalom első oktatási minisztere, a kétszáz évig fennálló reformokat bevezető ukrán Pjotr Zavadovszkij gróf, sem pedig az oktatás körét kiszélesítő Dmitrij Tolsztoj gróf nem voltak éppen népszerűek. Ami pedig az én elveimet illeti, ezek középpontjában az emberi jogok abszolút elsőbbsége áll, s ettől sem ellenzékben nem tudtak eltántorítani, sem miniszterként nem fognak. Az is egyértelmű, hogy mindig az alkotmány szellemében s a törvényes kereteket soha nem átlépve fogom ezeket megvalósítani.
– Mindezek ellenére nemrégiben személyesen is tapasztaltam Lvivben, milyen indulatokat váltott ki kinevezése. Miért ez az ellenszenv?
– Ami azt illeti, Lvivben ellenem, míg Odesszában és Harkivban mellettem tüntettek. De az ellenem fellépők sem találhattak semmi kivetnivalót miniszteri tevékenységemben, hiszen csupán korábbi, a kiélezett kampányban elhangzott polemikus kijelentéseimet, publicisztikai munkásságomat vitatták.
– Lehet, hogy Lvivben nem foglalják imába a nevét, Magyarországon azonban manapság többen tudják, ki Ukrajnában az oktatási miniszter, mint a kormányfő. Csupán egyet nem értenek, miért van az, hogy akik öt éven át reggeltől estig Európáról beszéltek, korántsem az európai normák szellemében cselekedtek, míg az úgynevezett oroszbarát kormány – például a kisebbségi oktatás területén – első intézkedései között szerez érvényt az európai normáknak. Hogyan oldaná fel ezt a látszólagos ellentmondást?
– Tudja, Ukrajna egyik legfőbb baja az elit jogi, humanitárius és politikai értelemben vett nagyfokú kulturálatlansága. Így a nacionalista politikusok például állandóan Európáról beszélnek, miközben elvárják, hogy Európa éljen az ő normáik szerint. Ezzel szemben én úgy gondolom, az európai házban az egyik legfőbb érték az ember joga az önmeghatározáshoz. Az állam ott nem írja elő, hogy mindenki egyféleképpen gondolkodjon. Politikusaink, Juscsenkóval az élen, szavakban európaiként hirdették magukat, gondolkodásban, viselkedésben azonban korántsem voltak európaiak. Hogy csak egy példát említsek, az Európai Parlament arra szólította fel Ukrajnát, hogy térjen vissza az európai értékekhez, s józanul gondolkodva vonja vissza a II. világháború náci egyenruhában feszítő kollaboránsainak adományozott Ukrajna hőse címet. Elvitatták ezt a határozatot, mert a nacionalista totalitarizmus az ukrán politikai elit jelentős részének gondolkodásában az európai értékek felett áll. De hogy értsük, miről beszélünk, el tudná képzelni, hogy Magyarországon utcát neveznek el Szálasi Ferencről? Ugye, nem?!
– Ez így van, s úgy gondolom, az oktatásban a kisebbségek számára biztosított esélyegyenlőség sem különleges gesztus, csupán az európai normák helyreállítása, hiszen Ukrajna aláírta a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját, csupán nem tartotta azt be. Nem?
– De. Az Európai Unió biztosítja az emberi jogokat s az önkifejezés, az önmeghatározás szabadságát is. Jó példája ennek, hogy néhány éve a frankfurti könyvvásár díszvendége volt Katalónia, s a kisebbségi katalán kultúra remekeit bemutató szemlét a spanyol és a francia kulturális miniszter nyitotta meg.
– S mikor vonultatják majd fel Kijevben a magyar kultúra remekeit?
– Reméljük, nemsokára. Az idén nemzetközi státust kapott kijevi könyvvásár első díszvendége Oroszország lesz, s bízom benne, hogy legközelebb egy másik közeli szomszédunk vonultatja majd fel kiemelten a remekeit.
– Visszatérve a nemzetiségi oktatásra, határozott választ adtak a kampányígéretek teljesítésében kételkedőknek azzal a rendelettel, miszerint már az idén anyanyelven érettségizhet minden diák Ukrajnában. Ilyen gyorsan felmérték a helyzet súlyosságát?
– Olyannyira, hogy az érettségit és a felvételit érintő rendelet mellett a napokban aláírtam egy, az egyetemek autonómiáját bővítő ukázt is, amely a versenyképességet javítandó lehetővé teszi a felsőoktatási intézmények számára az oktatás nyelvének megválasztását. Amikor három éve Viktor Janukovics kormánya távozott, Ukrajnában mintegy ötvenezer külföldi diák tanult. Az erőszakos ukránosítás nyomán közben majd nyolcezer diákot elvesztettünk. Bízunk benne, hogy megfordul ez a trend, és még több magyar is tanul majd az ukrán egyetemeken. Ami pedig a felvételi teszteket illeti, azokat már az idén nyolc nyelven lehet megírni. Mert aki magyarul, románul vagy éppen oroszul tanult, az ennek hiányában hátrányba kerül. Szótárral ugyanis nehéz ugyanolyan eredményeket elérni.
– Sokan azt mondják, hogy e kétségkívül pozitív változásokat csak a nagyszámú orosz ajkú lakosság érdekei generálták…
– Ez nem így van. Mi komolyan gondoljuk az esélyegyenlőséget, amely a kisebb lélekszámú kisebbségeknek is kijár.
– Ez örvendetes, ám egyelőre csak az első lépéseket tette meg a kormány az esélyegyenlőség biztosítása felé. Ezen az úton nem szabad megállni! A kisebbségek úgy látják, vissza kellene például vonni a kétnyelvű oktatást szorgalmazó 2008-as 461. számú rendeletet, amely az ukránnyelv-tudás javítása ürügyén valójában a nemzetiségi oktatás felszámolását szolgálja. Mivel az érvényesüléshez elvitathatatlanul szükséges az államnyelv minél jobb ismerete, nem tartja megfontolandónak azt a Romániában már vitára bocsátott elképzelést, miszerint a kisebbségeknek az ukránt más módszerekkel, második nyelvként kellene tanítani?
– Igen, figyelembe kell venni a nemzetiségi iskolák sajátosságait az ukrán nyelv elsajátításának javításakor is. A modern és hatékony módszerek kidolgozása érdekében már konzultáltam ez ügyben pedagógusokkal. A legfontosabb feladat most nem e rendelet betűinek a betartatása, hanem a nyelvtudás minőségének a javítása. Demokratizálni kell ezt az utasítást, hiszen abszolút támogatandó például az a pontja, amely azt mondja ki, hogy modernizálni kell a nemzetiségi iskolák ukrán oktatásának tananyagát, miközben elfogadhatatlan debilitás, a közösséget megosztó az a rész, amely csupán az ukrán nyelvet oktató tanároknak biztosít fizetési pótlékot. Összességében azt kellene elérnünk, hogy a magyar diákok, fiatal pályakezdők lehetőségei ne korlátozódjanak Ungvárra, Munkácsra és Beregszászra, hanem komfortosan érezzék magukat, mondjuk Harkivban is.
– Folytatva a nemzetiségi oktatás anomáliáinak sorolását, nem tartja abszurdnak, hogy a magyar nyelv és irodalom szakra ukrán nyelvből és irodalomból, Ukrajna történetéből és valamely európai idegen nyelvből kell felvételizni?
– Tényleg?
– Bizony.
–Tájékozódni fogok, de ezt hallva nem tűnik a rendszer logikusnak. Mert bár az ukrán nyelv párhuzamos ismerete elengedhetetlen, magyar szakokon a magyar számonkérése ugyanígy.
– A következő probléma az egyházi iskolák támogatásának megvonása. Kárpátalján például a nemzetiségi oktatásból az egyházak komolyan kiveszik a részüket…
– Ezt az alkotmány szabályozza így.
– Tudom, de nem gondolja, hogy ezen változtatni kellene?
– A komoly egyházi intézményekkel együttműködünk, az alkotmány azonban megköti a kezünket. E kérdésben óvatosnak kell lennünk, hiszen a társadalmi szervezetek többsége határozottan kiáll az oktatás világi jellegének megőrzése mellett.
– Ezt is megértem, a kárpátaljai helyzet azonban sajátos, s egyáltalán nem az oktatás klerikalizálásáról van szó…
– Megvizsgáljuk a problémát, s úgy gondolom, elképzelhető eme oktatás világi feladatokat ellátó részének támogatása.
– A problémák leltárában a következő pont a tankönyvellátás kérdése. Az utóbbi időben különösen akadozott az anyanyelvű könyvek biztosítása, s egy sor tárgyból csak ukrán könyv áll rendelkezésre. Súlyosbítja a helyzetet a tervezett átállás a 11-ről a 12 osztályos rendszerre. Eme utolsó osztály tankönyvei ugyanis még ukránul sincsenek meg. Nem gondolja, hogy ez is sérti az esélyegyenlőséget?
– Csak annyit tudok ígérni, hogy a költségvetés elfogadása után hozzálátunk a nemzetiségi tankönyvkiadás újraélesztéséhez. Mindahhoz, ami leállt a Timosenko-kormány két és fél éve alatt. A problémát az okozta, hogy hiányzott hozzá egyrészt a finanszírozás, másrészt a kis példányszám miatt a tankönyvek túl drágák voltak, s a maradékelv érvényesült.
– Nem gondolja, hogy segítene a kérdés megoldásában, ha szorosan együttműködve az ukrán oktatási minisztériummal a magyar állam segíthetne a tankönyvkiadásban?
– Figyelemre méltó ötletnek tartom. Ha a magyar oktatási minisztérium ilyen irányú együttműködési javaslattal áll elő, én támogatom. Egyébként is sürgető feladatomnak tartom, hogy záros határidőn belül megismerkedjek a szomszédos országok illetékes minisztereivel.
– S nem tart attól, hogy ezek a vitathatatlanul európai szellemű reformok a sajátos ukrán körülmények között erősítik a Huntington által is emlegetett megosztottságot?
– Nem. A nyelvek harmóniája minden veszélyes mellékzönge nélkül működik Svájcban, Spanyolországban vagy Finnországban, s nem megoszt, inkább segít egyesülni a különbözőségben. Ezzel szemben az erőszakos egységesítés csak elidegeníti a polgárokat az államtól. De említhetném pozitív példaként Kanadát is, ahol a második államnyelv bevezetése érezhetően csillapította a szeparatista hangulatot Québecben.
– Ha már a nyelvi identifikációnál tartunk, hadd kérdezzem meg, hogyan szereti, ha Dmitrijnek vagy ha Dmitrónak hívják?
– Otthon Dmitrijnek hívnak, mert bár vannak a felmenőim között ukránok is, anyám részéről öt generációig visszamenőleg orosz származású kijevi vagyok. Ami pedig a megszólítást illeti, ez komfortérzetünk fontos alkotóeleme. Ha például Marija az Egyesült Államokba emigrál, maradhat Marija, vagy ha kényelmesebb, választhatja a Maryt. Senkit nem zavar.
– S akkor „na Ukraine” vagy „v Ukraine” a helyes az Ukrajnában kifejezésre?
– Ukrajnában a nacionalista tudósok ebből is politikai kérdést fabrikáltak. Senkit nem zavar például, hogy az oroszban úgy használjuk, hogy „na Malte”, „na Kube” vagy „na Madagaszkare”. Ukrajna kapcsán pedig azt mond, amit akar. Mindegyik verziót megértem. A nyelvi tradíciók szerint azonban a helyes a „na” szócska használata. Aki az ellenkezőjét állítja, annak hiányos a nyelvi tudása, vagy alacsony a politikai kultúrája.
– A beszélgetés folyamán rendszeresen elő-előkerült a fiatal államiság gyermekbetegsége, a túlfűtött nacionalizmus. Ukrajna ebből az indíttatásból nyirbálta meg a nemzetiségi anyanyelvi oktatást, ez hajtja Kárpátalján a magyar emlékműveket meggyalázókat, s ez az érzés faragott hősöket a finoman szólva is ellentmondásos megítélésű Banderából vagy Suhevicsból. Ön szerint ezek az emberek hősök vagy bűnösök?
– Sem történészként, sem pedig állampolgárként nem tartom őket hősöknek. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy tetteikkel az embertelen náci rendszert segítették. Ami pedig egyes galíciai szélsőségesek kárpátaljai akcióit illeti, nem kulturált, nem toleráns, nem európai viselkedés az, ha valaki minden áron a saját meggyőződését akarja a másikra ráerőltetni. Különösen veszélyes és felelőtlen dolog ez a többnemzetiségű területeken.