(milyen egy szép könyv )

Én nem tudom, mikor köttetett meg a szövetség a tihanyi bencés apátság és Udvardi Erzsébet festőművész között. Azt azonban érzem, hogy ezt a szövetséget a szépség, a fény és a hit sugárzása hozhatta létre, s ebben az értelemben és összefüggésben – bár nagy szó – isteni eredetű. Ahogy a Tihany ormán ezer éve ékeskedő kolostornak, úgy az arannyal és ezüsttel a fényt fogságba ejtő festőnek is legbelső lényege az istenkeresés, és nyilván ez az egymásra találás lényege. Az apátság hófehér folyosóit Udvardi-képek díszítik, és itt a ragyogás középpontjában Jézus és Szűz Mária áll. A templom pedig szinte a Badacsonytomajon élő festő és boldogult férje, Tamás István író második otthona volt. Lényükhöz, amely műveikben (képekben és írásban) mindig oly tisztán és szeretetreméltóan mutatkozott meg, ez a hely sok mindent hozzáadott, talán éppen itt váltak az örök remény szolgáivá. Nemrégiben a tihanyi apátság egy könyvvel lepte meg a nyolcvanesztendős Udvardi Erzsébetet, amely teljes egészében róla szól: a kötet szerkesztői, Konzenszky Richard perjel és Kratochwill Mimi összegyűjtötték azokat a sajtóban és egyebütt publikált írásokat, amelyek a festőről és alkotásairól szólnak.
Kezdjük az őt nagyra becsülő művészekkel, legelsősorban mesterével, Bernáth Auréllal. Így beszél róla: „Igazságként mellette szól az a reszkető figyelem, ahogy szeretett környezetét, minden elvontsága mellett is az égbe emeli.” A művésztárs és barát, Konok Tamás: „…a legfontosabban, életművében megvalósítottad önmagadat. Hitet pedig másokban is indukál.” A nagy (rokon lelkű) művészek közül Szokolay Sándor Korál-fantázia címmel Nagy Gáspár Udvardi Erzsébetről szóló verse nyomán zeneművet írt vegyes karra és orgonára. Ehhez ezt a mondatot fűzte: „Köszönöm, hogy köszönthetem elcsendesedve az Isten Oltár-Építő Egekbe-Tekintő szent lelkületű Udvardi Erzsébetet.” Sinkovits Imre Arany János balladáinak Udvardi Erzsébet által „látvánnyá fogalmazása” kapcsán: „félelmes találkozás, hogy amit én Arany Jánosban fontosnak tartottam, azokat találtam itt a képeken.” Petrovics Emil: „A figyelmes és érzékeny szemlélő hirtelen megért valamit. Azt, amit csak a szív és a hit erejével lehet felfogni. Azt, hogy nem a Balatont, nádat, párát, a felsejlő magányos embert látom, hanem… mindezek mennyei kegyelemmel festett égi mását.”
Sokan, nagyon sokan észrevették azt a ragyogást, ami Udvardi Erzsébet képeiből (lényéből) árad.
Visszatérek magához a könyvhöz, amellyel a tihanyi bencés apátság tisztelte meg Udvardi Erzsébetet, és ha szabad ilyet mondanom, önmagát. A kötet szerkesztői hatalmas és jó munkát végeztek, szinte minden írásos emléket összegyűjtöttek a festőről és férjéről, több mint ötven szerzőt megszólaltatva, a hatvanas évektől kezdve, mind mostanáig. De nem ez a legnagyobb tettük. Hanem talán az, hogy képesek voltak felragyogtatni a szinte földöntúli fényt, amely Udvardi Erzsébet művészetének lényege. Olyan minőségben prezentálták képeinek reprodukcióit, ami – szerintem – szinte páratlan a magyar könyvkiadásban. A balatonfűzfői Tradeorg Nyomdát külön dicséret illeti. A reprodukciókon az arany aranyként ragyog, az ezüst ezüstként fénylik fel, mintha a képeket szinte eredeti voltukban látnánk.
Tihany – egyébként is – a magyar nyár egyik kulturális központjává lett az elmúlt esztendőkben. Ezzel a gyönyörű könyvvel bizonyságot nyert, hogy a bencés apátság szellemi műhelye telente sem merül álomba.
Hogy ugyanaz az erő munkál-e itt, ami Udvardi Erzsébet életét és művészetét formálta, én nem tudom…