időjárás 21°C Emese, Sarolta 2022. július 5.
logo

29

Szabó Eszter
2010.06.18. 22:00

Radikálisan csökkenő adók, családi adózás, banki különadó, erős spórolás a közszférában, valamint kisebb bürokrácia és védelem a devizahiteleseknek – egyebek között ezeket a lépéseket tartalmazza az a 29 pontból álló akcióterv, amelyet Orbán Viktor mutatott be tegnap a parlamentnek.

A miniszterelnök meghirdette a kölcsönös felelősségvállalás programját is, amely szociális biztonságot nyújt az elesetteknek, valamint bevonja a lakosságot és a vállalkozásokat a gazdaság talpra állításának feladatába. A költségvetési egyensúlyra ügyelő intézkedések teljesen átformálják az adórendszert. Az Orbán-kormány egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadót vezet be, és döntött az egykulcsos családi adózásról is, egyúttal kivezeti a rendszerből az adójóváírás intézményét. A cégek nyeresége után fizetendő adó a jelenlegi 19 százalék helyett 10 százalék lesz azoknál a társaságoknál, amelyek nyeresége nem éri el az 500 millió forintot. Tehercsökkenést eredményez az is, hogy a kis- és középvállalkozások adói közül tízféle adónemet eltörölnek. A kabinet több intézkedésről határozott a bürokrácia leépítésével kapcsolatban. Az uniós pénzeket úgy csoportosítják át, hogy a hazai kis- és középvállalkozásokhoz több forrás juthasson el. Orbán Viktor az idei költségvetésben megjelölt 13 milliárd helyett 200 milliárd forintos bevételt vár a bankoktól, biztosítóktól és lízingcégektől banki különadó formájában. Az egész közszférára, sőt még a Magyar Nemzeti Bankra is érvényes lesz a havi bruttó kétmillió forintos fizetési plafon.

Részletek a 2. és a 3.,

vezércikk a 7. oldalon

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.