Nem is kell más a csodához, mint a föld alatt rejtőző kőolaj és földgáz, megállapodás a britekkel a kitermelésről, majd elkötelezettség a tárgyalások során, hogy itt nem néhány ember személyes meggazdagodása a cél, hanem egy ország felépítése. A katari emírség urai így amellett, hogy mesésen gyarapodtak, élhető hellyé tették a sivatagos félszigetet. Doha épp olyan, mint a térség többi városa, kicsi területéhez és félmilliós lakosságához mérten hivalkodóan sok toronyházzal, nem létező felhőket karcoló építészeti csodával, üvegpalotákkal. Az irodaházakban valódi munka folyik, azok égetik a villanyokat, akik nem elégszenek meg az öbölmenti államok aranyifjúinak kétségkívül irigylésre méltó életével. Katar nem ismeri a személyi jövedelemadót, ellenben minden állampolgárra gondot visel, a családok így a gyerekeiknek akkor is számolatlanul adhatják a dollár-tízezreket, ha az utód nem kívánja elhagyni a Ferrari–Armani–Key West szentháromságot. Az élvezetek hajszolásába beleunó fiatalok ugyanakkor elmehetnek valamely nyugati egyetemre – ma már nem kell Amerikába menni a Harvardért, az jön az öbölbe, ahogy a Sorbonne is kihelyezett tagozatot működtet a térségben. Bizony, a felsőoktatás drága mulatság, s aki képes megfizetni, azt megkeresi az egyetem, mint jó hegy Mohamedet. A végzett katariak ezt követően döntéshozók lehetnek, vagy elmennek az energiahordozókat eladni, segítenek a „repülő gazellának”, azaz a Qatar Airwaysnek, esetleg kiteszik a diplomát a falra, és jetskivel száguldoznak a tisztított és sótlanított tengervízzel megtöltött mesterséges folyókon.
Katarnak valóban nincs egyéb lehetősége, mint a felhalmozott óriási vagyont befektetni, ezért szüksége is van képzett közgazdászokra, bankárokra és elképzeléssel bíró tanácsadókra, akik látják, miként is lesz a semmiből termett pénzből még több. A földgáz cseppfolyósítása és annak tankhajókkal való elszállítása óriási üzlet, a kicsiny ország már ebből gazdag lehetne, míg világ a világ. De van itt hagyományos gázvezeték, valamint olajtermelés is, a pénz útja pedig az utcán látható. Dohában egyre-másra épülnek az elegáns, nagyon stílusos villanegyedek, még az olcsóbb társasházak is nagyon szépek, az úthálózat pedig ügyesen kiépített, csak zsúfolt. Megoldásához pénz kell, az pedig ugyebár van. A dollármilliárdok csak úgy röpködnek. 42,9 milliárdért rendbe szedik az utakat, új iskolákat adnak át, ötmilliárdért kibővítik tíz éven belül a dohai, ma még igencsak kicsiny légikikötőt, hatvanmilliárdot költenek 27 különböző ipari tervre, hárommilliárdból megszületik a katari vasút, 2,5 milliárdért pedig csináltak egy mesterséges szigetet, azon kör alakban óriási házakat, közepén pedig egy „gyönggyel”, újabb kicsiny szigettel. Ez Katar gyöngye, büszkesége, a luxus luxusa. Tíz különböző témájú lakónegyed, villák, szállodák, összesen 30 ezer ember számára elég hellyel. Lusail a város másik pontján épül, vadonatúj városrész, gyönyörű, méregdrága, de a tervek szerint itt 200 ezer ember fog élni. Ez annak fényében, hogy az egész országban mindössze 180-200 ezer embernek van katari állampolgársága (a több mint egymillió pedig csak áhítja) azt mutatja, hogy itt külföldiek fognak élni, akik 99 évre lízingelik az ingatlant. Ha egyáltalán beköltözik valaki a csodavilágba, és nem válik a gyöngy vagy Lusail ugyanolyan ingatlanluftballonná, amilyet Dubaj produkált.
A katari emír, Hamad bin Halifa Al-Thani kitalálta, hogy az ország jövőjének a kulcsa mégsem csupán az építkezés, hanem a sportvilágba való betörés. Mivel egy kapufán csattanó lövést egycsillió dollárért sem lehet gólnak tekinteni, a vállalkozás akár rizikósnak is mondható, de talán ez adja az egész ötlet extravaganciáját, sajátos katari ízét. Katarban van nemzetközi motorversenypálya, itt indult ebben az évben a Gyémánt Liga, az atléták pénzdíjas kupája, ahol a végső győztesek között valódi gyémántokat fognak szétosztani. A jövőbe vetett hitet pedig az mutatja, hogy Katar felépítette a világ legnagyobb, legmodernebb, legszebb utánpótlás-nevelő sportközpontját. Ha valaki nézi a CNN-t, akkor óhatatlanul találkozik a nekünk sokat nem mondó Aspire nevével, lévén az amerikai hírtelevízióban szinte időtlen idők óta hirdetik a központot (ezzel szinte csak a Qatar Airways tud versenyre kelni). A sport ezen szentélye többek között fiatal gyerekeket nevel, akik később Katar hírnevét tudják öregbíteni mindenhol, például a focipályán. Ma Katar nem számít világverőnek, világbajnokságon soha nem vett még részt, de az jelenleg még kérdéses, hogy így marad-e. A terv roppant egyszerű, Katar adja a pénzt, a szerződtetett szakembereknek pedig fel kell építenie a katari sportot. Alapjaitól a csúcsig, a futópályától a futballistákról készített figurákig. A gyerekeknek így nemcsak helyi sztárok beszélnek a sportról, hanem valódi világsztárok. Lionel Messi, Pelé, az AC Milan teljes csapata, vagy Hicham el-Guerrouj marokkói hoszszútávfutó is itt volt, aláírt egy ruhát, beszélt a srácokkal. A remények szerint a mag termékeny talajra hullott, és jönnek az eredmények. No persze szisztematikus munkával, kicsi lépésekkel. Először győzzük le Bahreint, majd Szaúd-Arábiát, majd jöhet ide akár Brazília is! Van rá tíz-egynéhány év és korlátlan mennyiségű petrodollár. Az utánpótlás-nevelő centrum hatalmas területen fekszik, igazi kisvárost alkot Dohán belül. Itt, az Aspire-torony tövében áll a Halifa-stadion, az ötvenezres nemzeti szentély, ahol 2006-ban ázsia játékokat rendeztek. Erre Katarban nagyon büszkék, nem mellékesen megjegyzendő, hogy Mohamed bin Hamad Al-Thani méltán vált népszerűvé, miután a stadion meredek kőlépcsőjén felvágtatott fekete lovával, kezében az ázsiai játékok fáklyájával. Olyan mutatvány volt, amelyet minden kaszkadőr megtapsolna, a név pedig nem véletlenül ismerős, az ördöglovas ugyanis az emír fiatalabbik fia, egyúttal a 2022-es foci világbajnokság-tervezet szervezőbizottságának az elnöke.
A csupa üveg városközpontban áll az a torony, amelynek 26. emeletét foglalja el a világbajnoksági szervezőbizottság irodahálózata. A találkozó megszervezésekor megírták, az olimpiai torony pont a tornádótoronnyal van szemben. S valóban, ott csavarodik-tekeredik a sok-sok valószínűtlen épület egymással szemben, így cseppet sem egyszerű megtalálni, melyik is az olimpiai torony (a tornádót persze könnyű felismerni). Odabenn Ronald de Boer rúg egy nagyot és látványosat a labdába, persze csak képen, freskóként, mellette a felirat: Készülj fel valami csodálatosra! A focivébére, amely újabb ugrást adna a feltörekvő régiónak, s főleg Katarnak. A félsziget tényleg picike, 11 ezer négyzetkilométer, ennek keleti részén rendeznék meg a játékokat, de úgy, hogy valójában Katarban Dohán kívül nincs számottevő település. A szervezők profik, az összes kérdésre tudják a választ, igen, lehet izraeli csapat a vébén, igen, lehet majd sörözni, nem, nem lesz nagyon meleg a stadionokban. Különben is, az egész csak szervezés kérdése, abban pedig Katar jó. Valamint diplomáciai ügyesség és érzék kell hozzá, amelyben a kicsiny emírség nagyon jó. Katar pontosan tudja, mire van szüksége a szomszédoknak és a nagyvilágnak, így azt adja nekik, tárgyalnak Iránnal, Amerikával és Izraellel is, ha kell, csúcsra pozicionálják saját légitársaságukat, amellyel így mindenki meg akarja látogatni a semmiből épült gyöngyszemet. Ha a nagyon távoli jövőben (felméréseik szerint legalább száz évig ugyanilyen intenzitással tudják kitermelni a földgázt) elfogynak készleteik, akkor Katarnak már rég nem lesz szüksége az ölébe hullott gazdagságra, s reménykednek, hogy az addig hátralevő időben senki sem kívánja az aranytojást tojó tyúkot megfőzni levesnek. Ezért jobb is, ha a szem csak a sivatag széléig tekint. Azon túl ugyanis Irán van, Bahreinben pedig az Egyesült Államok ötödik hadiflottája.
origo.hu
Orbán Viktor: Megvan a bérmegállapodás!
