Expó 2010 – Nincs mondanivalónk

Mindössze egy kritikán aluli film, két tucat, különböző méretű gömböc és egy zenére mozgó gerendaerdő fogadja a sanghaji expó 2,5 milliárd forintból megvalósult magyar pavilonjába látogatókat. Néhány napja lapunknak is lehetősége nyílt tájékozódni a világkiállításon, a korábbi olvasói beszámolók így megerősítést nyertek: a kép lehangoló.

Izland sikere. A pénzügyi-gazdasági válság első áldozatának tekinthető Izland hazánkhoz hasonlóan bérelt pavilonnal jelent meg a sanghaji expón. A kiállítótérben mindössze négy fehér fal fogadja a belépőt, a csoda azonban nem marad el: a hatalmas felületre négy projektorral vetítenek döbbenetes hatású filmet, amely a szigetország páratlan természeti szépségeit mutatja be a felvételhez komponált zenével és hangeffektusokkal. Bár érinthető kiállítási tárgy nincs, az élmény így is emlékezetes, amely az izlandi pavilon igazgatójának közlése szerint 500 millió forintnak megfelelő összegbe került.

Szép számmal találni érdekes, komoly, vicces és unalmas, már-már gagyinak számító pavilont is a minden idők legnagyobb világkiállításának kikiáltott sanghaji expón, amelynek jelmondata: Jobb város, jobb élet. A magyar kiállítótér a maga 2,5 milliárd forintos költségvetésével a szerényebbek között van, ami ugyanakkor nem kellene, hogy a minőség és a mondanivaló rovására menjen. Vélhetőleg nem is ez, hanem a rossz koncepció az, ami miatt finoman szólva hiányérzete támad a látogatónak.
A kiállítást illető döntések még a Gyurcsány-kormány működése alatt születtek meg. Ekkor határoztak arról, hogy a gömböc névre keresztelt, mindössze egy stabil ponttal rendelkező matematikai-fizikai különlegesség kerül a kiállítás középpontjába, és hogy nem lesz sem színpad, sem vendéglátó-ipari egység, valamint hogy a bérelt ezer négyzetméteres pavilont egy zenére mozgó gerendaerdő hivatott egyedivé tenni.
Kismartoni Endre, a magyar pavilon igazgatója szerint bár az éttermet illető elképzelések jók voltak, számos érv szólt amellett, hogy azt ne valósítsák meg hazánk standján. A szocialista időket idéző érvelés szerint az engedélyezési procedúra és a szükséges anyagi és szakmai szerepvállalás minden bizonnyal ráfizetéses üzletet eredményezett volna, a Kínában kapható alapanyagok pedig – Kismartoni saját konyhai tapasztalatai alapján – nem ütik meg az idehaza megszokott színvonalat. A kínai előírások miatt nehézségeket jelentett volna továbbá a jellegzetes magyar italok, például pálinkáink, vörös- és fehérboraink áruba bocsátása is, mindezeket pedig nagy valószínűséggel nem vállalta volna fel egyetlen vendéglátó vállalkozás sem. Az igazgató által említett nehézségek ellenére ugyanakkor számtalan nemzet mutatkozott be a gasztronómia terén, például Románia, Csehország, Lengyelország vagy Oroszország, szemlátomást komoly sikerrel. Ottjártunkkor a románok boraikkal hívták fel magukra a világ figyelmét, míg a csehek éttermében négy-ötféle sört csapoltak.
Magyar ember számára ugyancsak szomorú látnivaló a magyar pavilon egyetlen kereskedelmi egysége, az ajándékbolt, amelynek pultja mögött két kínai fiatalember várta a látottak után okvetlenül gömböcre vágyó kuncsaftokat. A kínálat itt lényegében csak a geometriai alakzat üvegváltozatára korlátozódott, emellett megvásárolható Magyarország üveghasábba gravírozott mása is. Arról nincs információnk, hogy az emléktárgyak mindeddig hány látogatónak segítenek odahaza felidézni a Magyarországról szerzett élményeket, tény azonban, hogy az ajándékbolt körül finoman szólva sem alakult ki kígyózó sor.
Érdemes említést tenni az ajándéktárgyaknak szánt csomagolásról is, amely egy, a pavilont és egy Zwack Unicum-üveget ábrázol. Mint megtudtuk, a gyomorkeserű fogja rövidesen háromra gyarapítani az üzlet által kínált portékák számát. Tapasztalataink szerint más országok szinte kivétel nélkül igényes, kézműves, illetve komoly formatervezéssel készült nemzeti termékekkel vonzzák a látogatókat, nem csekély sikerrel.
A pavilonokban gyakori a különböző vizuális eszközök alkalmazása. A magyar létesítmény gerendaerdőtől takarásban lévő szegletében kísérleteznek ezzel a szervezők, az itt vetített film azonban méltán érdemli ki a kiállítás mélypontja címet. Ennek láttán a Magyarországot ismerők inkább értetlenségüknek adtak hangot. Azok pedig, akik itt akartak volna többet megtudni hazánkról, csekély és félrevezető információkkal távozhattak. A hétperces alkotás kizárólag Budapestre korlátozódik, a budai panoráma mellett pedig olyan, a megvalósulástól fényévekre lévő beruházások is láthatók számítógépes animáció segítségével, mint a Déli pályaudvar sínpályája fölé emelt park, a Citadella tetejére szánt kilátó vagy a Duna fölött átívelő gyalogoshíd. A film éttermi jelenetében pedig látható mindaz, amit talán árulni kellene: a borjúpörkölt, a libamáj, a pálinka és a villányi vörösbor.
Hiányérzetünkre sajnos nem jelent gyógyírt a külföldi látogatók véleménye sem, akik jobbára néhány perc alatt végeznek hazánkkal. Az átlagember számára értékelhető tartalom hanyagolásának híre mehetett, ottjártunkkor ugyanis a sajtó munkatársainak rendelkezésére bocsátott VIP-belépő felmutatása és várakozás nélkül be lehetett jutni a magyar pavilonba, szemben a hazánkkal népesség, méret, elhelyezkedés, gazdasági helyzet vagy történelem szempontjából hasonlónak tekinthető észt, lengyel, cseh, szlovák, horvát, dán, izlandi vagy osztrák kiállítóterekkel, amelyek előtt hosszú sorok kígyóztak. A szemmel látható érdektelenségben szerepet játszhatott az is, hogy pavilonunk külső, ugyancsak függőleges, helyenként vetemedésnek indult gerendákkal „díszített” homlokzata az ázsiaiakban sem kelt különösebb izgalmat.
– Érdekes dolog ez a gömböc, de nem tudjuk, mire jó. Magyarországról, a magyarokról nem sokat tudtunk meg, csak azt, hogy ott is élnek okos emberek – foglalta össze pavilonunkban szerzett benyomásait egy fiatal kínai pár, de hasonló véleményt fogalmazott meg szinte bárki, akit kérdeztünk. Reprezentatívnak nem nevezhető mintánkban üdítő kivétel mindössze egy pekingi fizikus volt, aki nemcsak ismerkedett a gömböccel, hanem komoly tudományos érdeklődést is mutatott.
Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy a hazai ötletgazdák valójában milyen célközönségnek szánták a kiállítást. Mohr Richárd, a Miniszterelnöki Hivatal által a sanghaji expó operatív ügyeinek intézésre felbérelt, offshore hátterű Eastinfo Kft. többségi tulajdonosa, aki megbízása szerint egyben expófőbiztos-helyettesi minőségében ténykedik, lapunknak kifejtette: egyelőre senki nem tudja, mire jó a gömböc, ám a koncepció lényege, hogy mint kreatív nemzet mutatkozzunk be. Szerinte a kínai piacon leginkább találékonyságunkkal tudunk labdába rúgni, ami gazdasági adottságainknál fogva elsősorban a mezőgazdasági technológiai fejlesztésekben bontakozhat ki.
Mohr Richárd úgy vélte, e magyar kreativitást kitűnően példázza a gömböc. Hogy az országimázs a koncepcióval valóban a kívánt irányba halad-e, egyelőre nem tudni, mint ahogy az sem, miként kapcsolódik a magyar pavilon a Jobb város, jobb élet mottóhoz. Tény azonban, Magyarország Kínából tekintve szinte láthatatlan. Pavilonunk erre rá is játszik, a gömböc mellett ugyanis nem maradt hely még egy térképnek sem, amely megmutatná, hol is fekszik hazánk.